Hosszú kézfogással, majd húszperces négyszemközti megbeszéléssel kezdődött meg Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető kétnapos csúcstalálkozója a vietnami fővárosban, Hanoiban szerdán. A Sofitel Legend Metropole luxusszállóban tartott bizalmas találkozót követően a vezetők tanácsadókból és miniszterekből álló kíséretükkel együtt díszvacsorán vesznek részt. A kétoldalú tárgyalások csütörtökön érnek véget.
Trump a kamerák kereszttüzében azt mondta: bízik a csúcstalálkozó sikerében. Észak-Korea hatalmas, hihetetlen és határtalan gazdasági lehetőségeket rejt – hangsúlyozta az amerikai elnök, aki hozzátette: alig várom, hogy lássam, ahogy ez megtörténik, és segíthessek benne. Biztos vagyok benne, hogy ez alkalommal jelentős eredményeket mutathatunk majd fel, amelyeket mindenki üdvözölni fog – mondta bizakodóan Kim is. Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy ez így legyen – fűzte hozzá az észak-koreai vezető.
A diplomáciai esemény legnagyobb kérdése, hogy sikerül-e áttörést elérni Észak-Korea nukleáris leszerelése és a Koreai-félsziget atommentesítése ügyében, amelyről a felek a tavaly júniusi első, szingapúri csúcstalálkozójukon egyeztek meg. Az utóbbi hónapokban azonban kiderült: Trump és Kim eltérően képzeli el a leszerelés menetét. Az Egyesült Államok azt követelte, hogy Észak-Korea egyoldalúan adja fel nukleáris arzenálját, míg Phenjan egyenértékű gesztusokat vár Washingtontól cserébe. Az elmúlt időszakban több megfontolásra, erőfeszítésre és türelemre volt szükségünk, mint valaha, hogy létrejöhessen ez a találkozó – hangsúlyozta Kim, dicsérve Trump bátor, párbeszédet kezdeményező döntését. A találkozó előtt Trump a Twitteren ígéretet tett rá: Kimmel együtt keményen fognak dolgozni azon, hogy eredményt mutathassanak fel az atommentesítés ügyében. Szakértők szerint a hanoi csúcs másik központi témája az 1950-53-as koreai háború lezárása lehet, amely békeegyezmény helyett fegyverszünettel ért véget.
Forrás: MTI. Fotó: PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS