A Magyar Nemzet riportere a Fővárosi Közgyűlés előtt arról faggatta Szaniszló Sándort, hogy mi a véleménye a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által őrizetbe vett, majd később letartóztatott Vig Mór ügyéről. Szaniszló Sándor szerint összefüggés van Vig Mór számlagyára és a tiltott pártfinanszírozási botrány között.
A Magyar Nemzet azon kérdésére, mi Szaniszló véleménye a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által őrizetbe vett, majd később letartóztatott Vig Mór ügyéről, a politikus úgy reagált: a Demokratikus Koalíciónak semmi köze nem volt a külföldről származó forrásokból való kampányfinanszírozási botrányhoz. A portál újságírója visszakérdezett, jól érti-e, hogy a polgármester az Amnesty-vezér testvérének az ügyéről beszél, amire a politikus egyértelmű választ adott:
minden mindennel összefügg.
Mint ismert, november végén pattant ki a baloldal legújabb botránya, amikor nyilvánosságra került, hogy a NAV nyomozói rajtaütésben fogták el az Amnesty International Magyarország igazgatójának testvérét, Vig Mórt, aki ellen a hatóság üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt folytat eljárást. A férfi a gyanú szerint olyan gazdasági társaságot működtetett, amely az adócsökkentés érdekében több százmillió forint összegben fogadott be valótlan tartalmú számlákat.
Forrás: magyarnemzet.hu; Fotó: MTI/Beliczay László
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS