Tevan Imre visszatér egykori munkahelyére, az Indexhez és újra főszerkesztő-helyettes lesz. Az Index egykori munkatársa az Index után az Origónál dolgozott, Sáling Gergő főszerkesztő elbocsátása után fontos pozíciót töltött be a cégnél. Tevan Imre a Klubrádiónak azt mondta, hogy Szombathy Pál vezérigazgató és Bodolai László, az Index.hu Zrt. elnöke kérte fel őt a pozícióra. Ezek szerint tehát Szombathy végül a helyén maradt.
A leendő főszerkesztő-helyettes ezekkel a szavakkal jelentette be, hogy elfogadta a felkérést:
…nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy újra elvállaljam-e azt a főszerkesztő-helyettesi pozíciót, amiből csaknem egy évtizede kirúgtak. A lényegi kérdés, hogy lehet-e normális, független újságot csinálni továbbra is az Indexben. Az derült ki, hogy lehet, még ha csak azért és addig is, mert és ameddig engedik.
A visszatérő Tevan Imre bejegyzésében azt is leszögezte, hogy garanciákat kért a függetlenségre.
Azt találtam ki, hogy akkor mondok igent a felkérésre, ha kapok valamiféle garanciát. Mégpedig azt kértem, hogy a szerződésem titoktartási klauzulájába írjuk bele, hogy arra az esetre nem vonatkozik, ha a tartalomba kívülről politikailag beleavatkoznak. Ebben az esetben tehát felállhatok, és elmondhatom a nyilvánosságnak, hogy ezt azért teszem, mert szerintem politikai beavatkozás történt. Ez lesz az én saját, kis, egyszemélyes barométerem, amit remélem, sohasem kell elővennem. Ezt az ötletet nemcsak első szóra elfogadták, de kifejezetten támogatták, így igent mondtam
– hangsúlyozta.
Tevan Imre az Index főszerkesztő-helyettese volt, majd miután Sáling Gergőt elbocsátotta Vaszily Miklós, az Origo akkori vezérigazgatója (az Index hirdetési felületeit tulajdonló Indamedia mai társtulajdonosa), Tevan Imrét az Origo gazdasági rovatába szerződtette újságírónak a sálingtalanított Origo, de alig több, mint egy hét után feljebb lépett és felelős szerkesztő lett.
Forrás: Média1; Fotó: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS