Hivatalos adatok szerint máris több, mint 160 azonos nemű pár kötött házasságot Tajvanon, miután életbe lépett pénteken az ezt lehetővé tévő, egy héttel korábban megszavazott törvény.
A tajvani alkotmánybíróság két évvel ezelőtt ismerte el az azonos nemű párok jogát a házasságra, és a parlament az erre adott határidő előtt nem sokkal alkotta meg a törvényt, Ázsiában elsőként. A döntést az egész térségre kiható társadalmi forradalomként értékelték az LMBT-közösség tagjai (a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű emberek).
Az alkotmánybírósági ítélet után a konzervatív ellenzék népszavazást kezdeményezett a kérdésről, és ezen a többség arra voksolt, hogy ne változtassák meg a házasság meghatározását. A parlament a kormányerők vezetésével ennek ellenére megszavazta a törvényt.
A pénteki házasságkötések érzelmileg telített hangulatban – már-már eufóriában – zajlottak le sok helyen a szigetországban. Az AP hírügynökség tudósítása szerint az egyik tajpeji kerületi házasságkötő terem előtt húsz pár várt a hivatalos aktusra. Az egyik házasulandó azt mondta a tudósítónak, hogy nagyon büszke a hazájára. A pároknak gratulált az az aktivista, Csi Csia-vej, aki annak idején az alkotmánybíróság elé vitte az ügyet. Kifejezte abbéli reményét, hogy a tajvani demokrácia e győzelme hatással lesz Ázsia más országaira is.
Az egyenlő jogoknak a házasság területére is történő kiterjesztését az elmúlt két évben mindvégig támogatta a kormányzó Demokratikus Haladó Párt, viszont könnyen lehet, hogy Caj Ing-ven elnöknek ezzel nehezebbé vált a második terminusára is megválasztatnia magát jövőre. Az ellenzék ugyanis azzal vádolja őt és kormányát, hogy figyelmen kívül hagyta a nép akaratát.
Forrás: MTI; Vezető kép: AFP
Facebook
Twitter
YouTube
RSS