Egy 21 és egy 22 éves férfit azzal gyanúsítanak Franciaországban, hogy az Iszlám Állam dzsihadista szervezet nevében akartak merényletet elkövetni – közölték csütörtökön rendőrségi források. A tájékoztatás szerint a két gyanúsítottat szombaton vették őrizetbe a Párizstól keletre található Seine-et-Marne megyében, s kihallgatásukat követően kedden terrorista bűnszövetkezet gyanújával indított eljárást ellenük a párizsi ügyészség terrorelhárítási részlege.
Késeket, robbanószerkezethez gyújtóeszközt és a dzsihadista szervezet propagandáját foglalták le az otthonaikban tartott házkutatások során a titkosszolgálatok, miután letartóztatták őket.
– jelezte a forrás a francia hírügynökségnek. Robbanóeszközt azonban nem találtak náluk.
A merényletterv körvonalai egyelőre homályosak, de az előzetes vizsgálatok szerint a gyanúsítottak homoszexuálisokra akartak támadni. A két barát nem szerepelt a titkosszolgálatok nyilvántartásában, az elhárítás néhány héttel ezelőtt figyelt fel rájuk, s június elején jelezte az ügyet az ügyészségnek. A gyanúsítottak a leírás alapján elszántak voltak és többször is beszéltek egy merénylettervről az egymással folytatott beszélgetéseikben. Ez volt idén a negyedik merényletterv, amelyet a francia titkosszolgálatoknak sikerült meghiúsítaniuk. Franciaországban az elmúlt három évben 246-an vesztették életüket iszlamista merényletekben, az országban továbbra is legmagasabb szintű a terrorkészültség. Márciusban Édouard Philippe miniszterelnök a nemzetgyűlésben elmondta, hogy 2015 január óta 51 merénylettervet hiúsítottak meg Franciaországban.
Forrás:MTI, Fotó:MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS