Németországban jóval a menekülthullám előtt megjelent a terrorizmus veszélye, a júliusban történt két merénylet nyomán azonban olyan biztonsági intézkedéseket kell bevezetni, amelyek mindenkinek kényelmetlenséget okozhatnak – mondta Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter egy vasárnapi lapinterjúban.
A miniszter a Bild am Sonntag című lapban megjelent interjúban a Németországba belépő menekültek idei számának alakulására vonatkozó kérdésre elmondta, hogy a tavalyinál sokkal kevesebben érkeznek, de nem lehet komolyan vehető előrejelzést adni arról, hogy számuk továbbra is alacsony marad-e. A Törökországgal kötött menekültügyi megállapodás ugyan “jól működik, és dolgozunk azért, hogy ez így is maradjon“, de nem tudni, hogy miként alakulnak a folyamatok a Földközi-tengeri útvonalon – mondta a miniszter.
Az Angela Merkel kancellár vezette jobboldali CDU politikusa arra a kérdésre, miként viszonyul a kormányfő azon híres jelszavához, hogy “Sikerülni fog!” (Wir schaffen das!) – azaz Németország megbirkózik a menekültek nagy számából adódó kihívásokkal -, amelytől már eltávolodott a bajor testvérpárt (CSU) és a koalíciós társ szociáldemokrata párt (SPD), elmondta: “aki kormányzati felelősséget visel, nem mondhatja azt, hogy +nem fog sikerülni+”. A kancellár kijelentése “éppen annyira helyes, amennyire túlértékelt” – tette hozzá Thomas de Maiziere. A terrorfenyegetettség már jóval korábban megjelent – mondta arra a kérdésre, hogy a menekültként érkezett emberek által elkövetett júliusi würzburgi és ansbachi terrorista merényletre tekintettel meg lehet-e állapítani, hogy a menekültek beáramlása miatt romlott a biztonság Németországban.
Hozzátette: Würzburg és Ansbach esetében “fennáll ez az összefüggés”, és a hatóságoknak vannak értesüléseik arról, hogy lehetnek még terroristák a menekültek között. Minden ilyen értesülést kinyomoznak, ezért eljárások és letartóztatások is vannak menekültek ellen. “Ennek ellenére számomra fontos, hogy a menekültek nagy többsége, különösen szíriaiak, békések és azért jöttek hozzánk, hogy megmeneküljenek a terror elől”. A terrorfenyegetettség magas, de vannak “jó hírek” is: az őrizetbe vételek, eljárások és elmarasztaló ítéletek száma minden korábbinál magasabb, ami a rendőrség és az igazságszolgáltatás határozott fellépését mutatja – mondta a miniszter.
Hozzátette: nem lehet kizárni, hogy az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet szíriai és iraki katonai veszteségei tovább növelik a terrortámadások veszélyét, mert a dzishadisták ellensúlyozni akarják gyengülésüket. Ennek ellenére tovább kell folytatni a katonai műveleteket az IÁ ellen. Arra a kérdésre, hogy hozzá kell-e szokni a szabadság olyan fajta korlátozására, amelyet a müncheni Oktoberfesten tervezett szigorú biztonsági intézkedések jelentenek, kiemelte: meg kell szokni a hosszabb sorokat, az alaposabb ellenőrzéseket, vagy éppen azt, hogy csak személyre szóló jeggyel lehet belépni egy rendezvényre. Mindez “terhes, kényelmetlen és időrabló, de nem korlátozza a szabadságot” – húzta alá Thomas de Maiziere.
Azzal kapcsolatban, hogy az Oktoberfestre nem lehet majd bevinni 3 liternél nagyobb térfogatú táskát, rámutatott: a múzeumok látogatói már régen megszokták, hogy a bejáratnál le kell adniuk táskájukat vagy hátizsákjukat. A kormány további tervei közül kiemelte: “technológiai offenzívát” kell indítani a biztonsági szerveknél. Például tervezik, hogy a pályaudvarok és repülőterek biztonsági kamerás rendszereit arcfelismerő szoftverrel egészítik ki, és már tesztelnek egy alkalmazást, amely a gazdátlan csomagokat figyeli és bizonyos idő elteltével riasztást ad ki. A hatóságoknak “technikailag képesnek kell lenniük mindarra, amire van lehetőségük jogilag” – mondta a német belügyminiszter. Würzburgnál július 18-án egy bizonytalan személyazonosságú menedékkérő megsebesített öt embert. Rárontott a rendőrökre is, ezért lelőtték. Július 24-én egy 27 éves szíriai férfi – akinek menedékkérelmét elutasították – felrobbantotta magát Ansbachban, egy fesztivál közelében; a férfi életét vesztette, tizenöten megsebesültek.
Forrás: MTI, fotó: zeit.de
Facebook
Twitter
YouTube
RSS