Sorsdöntő mérkőzést játszott Argentína Ecuadorban: Lionel Messiék tudták, hogy nyerniük kell a világbajnoki szerepléshez. Bár a hazai csapat már az első percben vezetést szerzett, ezután Messi percei következtek: már az első félidőben fordított, majd a szünet után hatalmas góljával végképp eldöntötte a meccset. Az eddig botladozó Argentína kijutott az oroszországi világbajnokságra.
Minden egy meccsen múlt, és ilyenkor kell a csapat legnagyobb klasszisának megráznia magát. Lionel Messi éppen ezt tette. A Barcelona sokszoros aranylabdás játékosa az argentin válogatott élére állt, és mesterhármasával eldöntötte az Ecuador elleni mérkőzést.
Nem volt egyszerű. A hazai csapat már az első percben, egészen pontosan a 38. másodpercben megszerezte a vezetést a jól csengő Romário Ibarra góljával. Ezután indult be Messi. A már a meccs előtti himnuszok alatt is hihetetlenül koncentrált, elszánt zseni az egész mérkőzésen megállíthatatlanul futballozott. S közben gólokat szerzett. Előbb Di Maríával kényszerítőzött, majd a labdáért megharcolva lőtt nagy gólt (1–2). A második félidőben, a 62. percben aztán eldöntött mindent: még magához képest is egészen zseniális lövéssel jelentkezett.
Argentínának csak a győzelem jelenthetett biztos továbbjutást, és mivel a riválisok meccsei is jól alakultak, végül a harmadik helyen „simán” továbbjutott a világbajnokságra. Az utolsó forduló előtt még a hatodik helyen állt…
Facebook
Twitter
YouTube
RSS