Je suis Mezey György – gyaníthatóan kevesen vonulnának az utcára azért, hogy a magyar futball egykori pápáját visszaköveteljék a válogatott élére. A szakember érdekeseket mondott: szerinte a külföldi szakemberek Magyarországon semmit sem értek el, önmagát Sebes Gusztávhoz hasonlítva úgy érzi: a magyar futball bukása elkerülhetetlen. Arról sajnos nem beszélt, hogy mekkora a szerepe labdarúgásunk szakmai, erkölcsi elzüllésében. Mondjuk ki helyette: nagy.
Ha mondani kell egy nevet a magyar futball elmúlt évtizedeit jellemző mélyrepüléssel kapcsolatban, a szurkolók és az újságírok jelentős része Mezey Györgyöt választaná. Én biztosan.
Úgy nőttem fel, hogy az ő neve volt a szitokszó, mégis mindenhol őt lehetett látni, ő irányította az edzőképzést, ő volt a külföldön is „tisztelt” szakember, aki bár sohasem irányított egyetlen normális európai csapatot sem, valamiért mégis meghívták a futballszövetségek előadást tartani.
Mezey doktor, aki fiatalabb korában még Mészöly Kálmán segédjeként vált ismertté, amikor a bundapénzt állítólag korábban nejlonzsacskóban cipelő „Szőke szikla” utasítására szaladgált tréningruhájában ide-oda (lásd a kultikus dokumentumfilmet), később a magyar futball mindenható urává vált. Körülvéve házi újságírókkal és a magyar futballt uraló tanítványaival azt is könnyedén megtehetette, hogy világéletében a sértődött, meg nem értett zsenit játszotta. Az Edzőt, akit bár milliókkal tömnek ki, mégsem értékelnek megfeleleően, még egy nyomorult szobrot sem kap, ő, akihez Sir Alex Ferguson és José Mourinho járt tanulni. Akit doktornak nevezett sok talpasa (mások meg merő cinizmusból).
Amikor bajnok lett a kiemelkedő játékerejű Videotonnal / Fotó: Vidi.hu
A mesteredzők mestere különösen akkor vált dühössé, amikor a szovjet-magyar 6–0-ra emlékeztették, erről egyszerűen nem akart beszélni. Pedig azóta sem sikerült senkinek megmagyarázni, hogy mi történt a Mexikó előtt ünnepelt szakemberrel és a világbajnokságon állítólag sokra hivatott a magyar válogatottal.
Miért lett ő akkor és örökké a “tésztás”.
Most a 3szek.ro nevű portál készített interjút vele, és egyik legismertebb tanitványával, hajdani fegyverhordozójával, Egervári Sándorral (aki Győrből állítólag egy furcsa, péniszt ábrázoló rajzzal köszönt el, amiért megkapta a humorosabb szurkolóktól a most idézhetetlen „becenevét”). Utóbbi szakmai búcsúja emlékezetesre sikeredett, mesteréhez hasonlóan egy méretes pofonnal, a Hollandiában elért 8–1-gyel távozott a válogatottól. Sokan nem sirattuk. Talán sokan látták a Még ötven perc című dokumentumfilmet, amelynek
legszánalmasabb, legszomorúbb pillanata az, amikor a nagyképű, arrogáns holland Louis van Gaal megpaskolja az összetört, nála jóval kisebb, öregebbnek látszó (pedig egyidősek) Egervári arcát, egyfajta biztatásul, de mégis közvetítve a két szakember megítélése, személyisége között tátongó hatalmas űrt.
Olyan gesztus volt ez, amit egy öntelt Mester tesz meg a tanítványáva, vagy inkább szolgájával. Fel a fejjel, kispajtás – szomorú jelenet volt nagyon (kb. 24 perc 35 másodpercnél).
Péniszt ér a szakma Győrben – vélte a győriek szerint Egervári Sándor, hát az a rajz ekkor ragadt hozzá végérvényesen szerzőjéhez. Ha ő firkálta, ha nem.
A következő jelenet mondjuk csak szimplán szórakoztató:
Most vissza Mezeyhez, akit az önmagát fényező Egervárihoz képest szokatlanul őszintén beszélt Mexikóról. Még akkor is, ha elég furcsa hasonlattal kezdte a válaszát: „Sebes Gusztáv után a második vagyok a legeredményesebb magyar szövetségi kapitányok rangsorában, de sajnos az életem úgy alakult, hogy folyton erről a világbajnokságról kell számot adnom. Nincsenek titkaim, elrontottam dolgokat, a játékosaim sem úgy álltak hozzá, ahogy kellett volna. Azon a világbajnokságon egy széteső, lefelé ívelő válogatott szerepelt.
A Honvéd játékosai az utolsó bajnoki meccsüket a vb előtt Debrecenben játszották, bundáztak, helikopterrel menekültek.
Zűrzavar volt akkortájt a sikerjátékosaim körében, én se találtam el a ritmust, minden nagyon szerencsétlenül alakult, de nem szabad elfelejteni az előzményeket, hogy három év alatt a világ élvonalába jutott az a csapat.”
Ahonnan egy csettintéssel ki is hullott. Érdekes, hogy Mezey futballpápa korában még nem nagyon panaszkodott a magyar futball mocsarába öntött pénzre (amelynek nem csekély hányada azért az ő közelében landolt), most már veszélyesnek látja a helyzetet (amiben amúgy még igaza is van). Mindig furcsa a körön kívül állni. „Kicsit ugyanez a helyzet a magyar futballban is, olyan pénzek forognak ilyen szinten is, ami gazdaságilag nem termelhető ki, ennek bukás lesz a vége. Hogy miként én nem tudom, erről könyveket, tanulmányokat kellene írni, de senkit nem érdekel”.
Pedig megírná. Talán korábban kellett volna, hiszen akkor, amikor ő volt ennek az egésznek a feje, a magyar foci folyamatosan, megállíthatatlanul süllyedt. Tegyük hozzá, hogy az alapállása szerint is sértett edző az elmúlt években különösen bántott szakemberré vált. Egyrészt azért mostanában már nagyon nyíltan írtak, írhattak róla, másrészt nem csak ő, de legtöbb tanítványa is megbukott.
Nagyjából akkor, amikor a futballrajongó miniszterelnök belátta, hogy ezzel a társasággal nem lehet mit kezdeni. Hogy talán a másod-, harmadosztályú külföldiek is jobbak a Mezey-féle iskola által kitermelt szakembereknél.
Mert ez sajnos így van. Akkor ért véget a magyar edzők aranyélete, amikor a Videoton élére Mezey helyett Paulo Sousa érkezett. Mezey, Csank János és a többi régi, “nagy vagány” ejtve lett, azóta sem tudják ezt megemészteni. Ostobábbnál ostobább, pökhendi nyilatkozatokat tesznek, különösen a fővadász Csank aranyköpései járták körbe a sajtót. Nyilván nem lehet könnyű felfogni, hogy egyszer csak véget ért a körforgás, és nem kaptak újabb élvonalbeli kispadot. Ők, akiknek ez járt. Sőt, akiknek ez járna:
„Ha megnézzük, a magyar edzők a mai napig sikeresebbek, mint a külföldiek – így Mezey, ki tudja, mire alapozva. – De ezzel a döntéshozók egy ernyőt húznak maguk fölé, idehoztam egy külföldit és mosom kezeimet. Egy magyart a helyében hatszor fenékbe billentettek volna, de egy németre rá lehet mondani, hogy jól van, mégiscsak német, tehát ne piszkáljuk.
Az egyik legjobb példa erre a Videoton FC, amelynek utánam jóformán csak külföldi edzői voltak, eredményt egyik sem ért el.
Mi, magyar edzők érezzük ennek a súlyát, sokkal többet megengednek a külföldieknek, mint nekünk.”
Ünneplik a Hősök terén az Eb hőseit / Fotó: Horváth Péter Gyula
Mondja az a Mezey, akinek mindent, de tényleg mindent megengedtek. Akit maga a kormányfő ruházott fel végtelen hatalommal 2010-ben, amikor visszahozta az egyszer már eldobott edzőzsenit.
Egy dolgot tennék hozzá Mezey nyilatkozatához, miszerint külföldi utódai semmit sem értek el Fehérvárott: ott voltam a Videoton hazai Európa Liga-csoportmeccsein.
Tudják, akkor, amikor a fehérvári együttes legyőzte a portugál Sporting Lisszabon (3–0) vagy éppen a svájci Basel csapatát (2–1).
Az Európa-bajnokság előtt ez volt a magyar futball egyetlen normális, értékelhető eredménye az elmúlt évekből. Azt is tudjuk, hogy az Eb-re a futballnémet Dárdai Pál és Bernd Storck vezette ki a csapatot. Utóbbival jutottunk tovább a csoportból. Ismét telt ház van minden hazai válogatott meccsen, még az Andorra elleni vereség után is az volt. Mert a közönség is ítél. Meg a szakma is. A Videotont edző Paulo Sousa később izraeli, majd svájci bajnok lett, azután az olasz Fiorentinát irányította. Tudják, mikor vezette Mezey vagy Egervári a Fiorentinát? Soha.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS