Katonailag rengeteg minden, politikailag is összemérhetetlenek, csak a polgári lakosság szenvedései azonosak. Persze mindkét háború felesleges is, ráadásul mindkettő a gyengébb fél számára felesleges. Ahogy az amerikaiak és az európai elitek készek az utolsó ukránig harcolni, ugyanúgy készek az arab országok és a palesztin terroristák az utolsó palesztinig háborúzni Izrael ellen.
Sem palesztin, sem ukrán győztesek nem lesznek végül. Lehet, hogy az oroszok és az izraeliek sem győznek majd, de sokkal kisebb árat fizetnek mint az ellenfeleik. A két háború abban különbözik egymástól, hogy Izraelnek valójában egyszerűen nem áll módjában békét kötni, mert nincs kivel. Ellenfelei számosak és egymásnak is ellenfelei, továbbá olyan támogatókkal bírnak, akik szintén nemcsak Izrael ellenségei, hanem egymással sincsenek jóban.
Ráadásul egyszerre vannak a pályán országok, terrorszervezetek, nagyhatalmak, vallási ellentétek, vallási őrültek, mindenféle milíciák, hatalmas gazdasági érdekek, és ideológiai fanatikusok mindenütt. Nemcsak Izraelen kívül, hanem belül is. Ráadásul az állandó feszültség csak Izraelnek nem érdeke, mindenki más inkább a fenntartott káoszban tudja érvényesíteni az érdekeit. Sok, rengeteg az egymással összemérhető erejű és teljesen megbízhatatlan szereplő, a játékelmélet nem működik. Az USA sem volt soha elég erős ahhoz, hogy rendet tegyen, mert akkor egész Észak-Afrika és a Közel-Kelet ráomlott volna, amit sokan, például az oroszok és a kínaiak nagy élvezettel néznének végig. A rendhez az egész arab világot pacifikálni kellene, ami nyilvánvalóan lehetetlen.
Középtávú változást az hozhatna, ha az érdekeltek, a nagyhatalmak hagynák Izraelt nyerni, legalább lokálisan, vagyis megengednék, hogy a járulékos veszteségektől függetlenül felszámolhassa a Hamászt. Erre most látszik is némi halvány lélektani esély, a nyugati széplelkek talán beletörődnének ebbe, látva, mit művelnek a zsidó civilekkel a terroristák. A civilek, gyerekek, külföldiek megkínzása, megölése ugyanis nem háború, nem járulékos veszteség, hanem a terror erődemonstrációja. Ehhez képest a civilek közé telepített Hamász-bázisok eliminálása csak szükségszerűség.
Persze a palesztinok elszántsága és gyűlölete is érthető. Végtelen mennyiségű szörnyűség történt velük az elmúlt bő hetven évben, aminek jelentős részét közvetlenül az izraelieknek köszönhetik. Persze ebben rendesen benne voltak a nagyhatalmak és persze az arab “testvéreik”. Az izraeli cselekvéseket a közvetlen túlélés teszi szükségessé, a deklarált halálos ellenségével az ember, egy ország sem bánhat kedvesen. A Föld tele van hazátlan népekkel és elnyomott kisebbségekkel. Sok olyan konfliktus van, amelyben az ott élők még nem háborúzták ki magukat annyira, mint az okos európaiak. A palesztinok – jóindulattal a palesztin szélsőségesek – pedig láthatólag még akarnak futni néhány kört. Nekik az egyetlen reményük az eszkaláció, annyi zsidót megölni, hogy a zsidók (nem véletlen itt az alany választása) a lehető legtöbb palesztin civilt öljenek meg járulékos veszteségként, amikor visszacsapnak. Ezt úgy gondolnánk, hogy csak a fanatikusok gondolják jó ötletnek, de nagyon úgy látszik, hogy a palesztinok egy jelentős része is. Hátha kitör egy jó kis általános háború, Kurdisztántól Líbiáig, jó ellenfél- és szövetségesválasztással biztos össze lehet hozni egy világháborút, ha már Ukrajnában nem sikerült. Ilyesmit még talán az iráni vezetésben sem gondolnak komolyan.
Izrael az elmúlt éveit a harckészültség általános fenntartása helyett a fékek és ellensúlyok centizgetésével és egyéb jogállami vacakolásokkal töltötte, ott is szárba szökkent a woke, kinevezték a maguk Orbánját és a Közel-Keleten teljesen tájidegen marhaságokkal foglalták le magukat. Most a Hamásznak hála tesztelhetik, hogy tudnak-e még harcolni, elviselik-e egymást harc, csata közben. A kettészakadtnak látszó izraeli társadalom most elgondolkozhat azon, hogy mi számít tömegmészárlás közben: az alapvető emberi jogok kiterjesztése, vagy az, hogy éppen le akarják gyilkolni őket?
Ehhez képest az orosz–ukrán háború maga az egyszerűség. Ott van kivel tárgyalni és világos, hogy miben lehet megegyezni. Egy nem NATO-tag Ukrajna, amely inkább áll orosz, mint amerikai befolyás alatt. Van nyersanyag, amivel lehet boltolni, van piac, mindenkinek megvannak a nyerészkedni akaró oligarchái, és nincsenek összezsúfolva a népek úgy, mint Izraelben. Ukrajna a nyugattól és persze főleg az USA-tól függ, csak egy főnöke van. És Oroszország is magányos játékos, nincsenek a buliban százszámra uralhatatlan terrorcsoportok, vallási fanatikusok, latorállamok. Oroszország tárgyalóképes, a Hamász nem, sőt, jelenleg a palesztin nép sem az, mert nincs olyan vezetése, amely képviselni tudná és uralná a szélsőségeseket. Ebben e tekintetben Ukrajna is rendelkezik egy olyan kormányzattal, amely még képes fenntartani az országa és a hadserege működőképességét, és képes lehet “eladni” a maradék ukrán lakosságnak egy tárgyalási folyamatban kialakuló békét. Tárgyalni kellene tehát, az erőt a békefenntartásra fordítani és nem elérhetetlen győzelmeket hajszolni.
Izraelt meg hagyni kellene győzni, legalábbis a Hamász teljes megsemmisítését támogatnia kellene az USA-nak és Európának. De nem így szokott lenni.
Vezető kép: Palesztin rakétatámadásban kigyulladt járművek lángolnak az izraeli Askelónban 2023. október 7-én. Fotó: MTI/EPA/Atef Szafadi
csakafidesz
2023-10-17 at 08:24
Kedves Botond! Palesztin nevű állatfajta a nagy Brehmben sincsen. A “palesztinoknak” nevezettek épp olyan arabok, mint a többiek, csak azon a területen élnek. Amúgy a muszlim az muszlim és az ideológia foglya. Anno a törökök (semmi közük az arabokhoz, sem genetikailag, sem nyelvben-kulturában) az iszlám nevében 150 év alatt Magyarország lakosságát a felére mészárolták. Lerombolt falvak százait ásták már elő, és amíg Európa többi országában nőtt a lélekszám, nálunk felére zuhant. Jött helyettük ide a román, a szerb, a szlovák, és később a svábok betelepítése. Mohács utáni másfélszáz évünk vezetett a Trianonhoz.
Ez a lényeg
2023-10-13 at 23:42
Mo- nak NEM KELLENE TÁMOGATNIA EGYIK FELET SEM: se a zsidó államot se Palesztinát. Mi nem nagyhatalom vagyunk, jobb lenne ebből kimaradni és a hazai nyomor felszámolására összpontosítani, MERT AZ MÉGSE JÁRJA HOGY A FÖLDKEREKSÉG EGYIK LEGTEHETSÉGESEBB ÉS LEGBÁTRABB NÉPE AMELY ANNYI ÁLDOZATOT HOZOTT A KERESZTÉNYSÉG VÉDELMÉÉRT, ekkora szegénységben éljen! Ez a rendszerváltás előtti munka után járó szégyenteljes nyugdíj megállapítások miatt, valamint a vidéki lakosság elszegényesítése ( a munkabérek az EU- ban az utolsók közt) miatt van!
Ez a lényeg, nem a közel- keleti évszázadok óta tartó soha véget nem érő viszály.
Ezt helyre kell tenni
2023-10-13 at 20:28
molière
Már megint nagyokat mond: a kommunizmus ( illetve inkább 56 után a szocializmus) idején, a nacionalizmus meg volt fékezve, de igenis volt nemzeti összetartozásra és hazafiasságra való nevelés.
Pl a hadseregünk sokkal ütőképesebb és persze nagyobb volt, a határőrsegünk ( kb 50 ezer fős) meg tudta védeni az országot.
De volt ingyenes táncház, magyar népművészeti körök működtek, magyar szavalóversenyek, stb
Persze, aki nem tapasztalta az ne beszéljen róla!
Orientál
2023-10-12 at 13:01
Mint ahogy az eu-s vezetés belengette hogy nem szüntetné meg a szélsőséges gázai muszlim pénzelését.
kanigunda
2023-10-12 at 01:56
moliere 2023-10-12 at 00:15
Fine, egy okos királynak mindig van egy ősi ellensége.
De ez ami most megy azért egy parányit vastag.
moliere
2023-10-12 at 00:25
A végén még kiderül, hogy az utóbbi harminc évnek van egy nagyon hasonló jelensége, mint az azt megelőző harminc évnek.
A cucilizmus alatt azt hittük, mi magyarok, hogy a cucilizmusban általánosan tiltva van a nacionalizmus, a hazafiasság, a nemzeti összetartozás. Aztán meglepődtünk, hogy a cseszlovák, jugószláv, pláne román cucilizmusba simán belefér a nacionalizmus, csak nekünk magyaroknak volt megtiltva.
A 90 utáni világban úgy érezhettük, hogy a mi minimális antiszemitizmusunk egy ilyen téren szobatiszta világban a szőnyeg szélére szarás esetének fennforgását jelenti. Most meg kiderül, hogy antiszemétnek lenni csak nálunk volt feketelistás dolog. Szerte a művelt !!! világban nagy sláger antiszemitának lenni, újabban nácikkal kokettálni, most még mosdatni őket, de lassan már mosdás nélkül kenegetni is szokás lehet, és nálunk meg majd ennek ellenére marad a tabu.
Nagggyon érdekess.
moliere
2023-10-12 at 00:15
Egy vitapont: a káosz egyedül Izraelnek nem érdeke. De érdeke! Izrael csakis egy ellenséges, kaotikus, idióta Közel-Keleten él meg. A kínaiak és Trump belepiszkált ebbe, az anyagi érdekek és a józanság a béke felé lökte közelebb a Közel-Keletet, és Izraelben máris a béke kilátásának legsötétebb fellegei gyülekeztek: libsi és szoci hisztérikusok arénáznak az utcán, hogy idejét múlt a katonai jelleg, a nemzeti, vallási tartalom, legyen béke, legyen egyenjogúság és woke.
Ez Izrael végét jelentené. Ha hiszik ezek a jampik, ha nem. Tehát szerintem ez nem igaz, Izraelnek sem érdeke a béke.
kanigunda
2023-10-11 at 22:26
A ZUSA, most, hogy megint lett olajuk + gázuk már nem érdekelt nagyon az arab világban. Ugyan Izrael kezét nem
engedték el de már fagyosabb a barátság. Szerintem az arab tenger, lévén ők aztán minden, csak nem egységesek
(–> szunnita vs. síita) különösen nem is vett volna tudomást a friss zsidó államról hacsak a britek nem ágyaznak
meg szépen és sunyin, jó érzékkel anno a történetnek. Mivel aztán a yenkik Izrael pártját fogták, részben a zsidó
szálak okán és részben pedig azért, hogy az arabok fenekedése egymás ellen is azért megmaradjon ez frankón
elmérgesítette a helyzetet. Meg aztán szórakoztatták a buzulmánokat a remek demokrácia export jól működő ötletével,
szépen tovább súlyosbítva a ZUSA ellenes amúgy is gőzölgő fécesz szagát. Izrael meg nyelt egy nagyot, hogy egy ilyen
haverral a háta megett felvegye-e ezt a kesztyűt, noha tudta, tudhatta, hogy ha igent mond akkor ennek gigászi ára
lesz. Most meg, hogy billenni látszik a szitu aratáááás!
Egy háborúban fejek gurulnak s belek csavarodnak. Ez már csak ilyen. Ez nem fehérgalléros urak délutáni krikettje.
Tán még Vietnámban is daraboltak a hűdedemokratikusak is serényen embereket bozótvágókéssel. Kívánja a rosseb ezt
a Koránt lengető, vérgőzös idióta sereget látni, pláne Európába, de ahogy ezeknek a un. menekülteknek is súgtak
úgy a hama hama esz brigádnak sem a saját kútfőjéből csapott ki a zsenialitás lángnyelve, hogy “na akkor most éppen
rakétázzunk egyet”. Eccerűen túl ostobák, hogy megtalálják Európát, Szerbiát, a magyar határt vagy Brindisit meg el
tudjanak X ezer rakettát sütni. Hogy is mondjuk mostanság? Ők csak a proxyk. Ettől még persze vadállatok maradnak és
a másik oldal is le fog ide csúszni mert az életéért küzd.
Orientál
2023-10-11 at 15:07
És közbe az ilyenek mint a balliberális zöld Sorosék meg más földrészen nagy távolságból magas falak kamerák fegyveres őrök védelmében szövögetik tovább a lusta parazita ismeretlen szélsőséges muszlimok EU-ba özönöltetési mocskos kommunista fasiszta embertelen terveiket.
Saladin
2023-10-11 at 12:28
Hamász megsemmisítő háborút indított a zsidók ellen. Cél a végső megoldás. Egyértelmű.
A cél eléréséhez nincs elég erő, ha más államokat nem tudnak szövetségbe, majd a háborúba bevonni.
Tervezés mintha lecsúszott volna a vereség irányába.
DörrögZuldán
2023-10-11 at 12:10
Ez a bucsai “mészárlás” az előre egyeztetett helyre mozgó hullazsákkal, kb. annyira hihető, mint Biden sértetlen elméje.
Mindennek mi köze van a muszlim gyermekgyilkosokhoz, azt nyilván csak egy félcédulás ballibsi tudhatja?
vérgőz
2023-10-11 at 11:25
” ott is szárba szökkent a woke, kinevezték a maguk Orbánját és a Közel-Keleten teljesen tájidegen marhaságokkal foglalták le magukat.”
biztos vagy benne, kedves publicista, hogy ide Orban a megfelelo behelyettesites? Nem Obamat akartal mondani?!
Uncle Ment
2023-10-11 at 11:20
Ez a cikk egyrészt nesze semmi
másrészt fogd meg jól.
(tudálékos, téves alapvetésekkel)
Vízöntő
2023-10-11 at 10:37
Mi a különbség? Szerintem meghatározóbb a mi a közös?
– Izrael és Oroszország is a biztonságáért küzd, az egyik a NATO ölelő csápjai között, a másik az arab “tengerben”!
A körülöttük levő államoknak ezt kellene elfogadniuk, józan kompromisszummal, kölcsönös biztonsági garanciákkal megoldaniuk!
Ennek kik az akadályai, a helyzet okozói? Ha alaposan megkaparjuk mindkettőnél eljutunk az USA, Britannia, a NATO és az EU vezető államai felelősségéig? Igen!
– Mi teszi annyira fontossá, indokolttá Izrael és Oroszország biztonsági garanciákért való követeléseit?
Mire szólítanak fel a Hamasz terrorista szervezet vezetői és követőik? A zsidók, aztán a keresztények kiirtására, Izrael állam eltörlésére! Népirtás meghirdetve? Igen!
Az ukránok “hitvallása” mi? Minél több oroszt megölünk annál kevesebbet kell majd a gyerekeinknek, Oroszországot legyőzzük és feldaraboljuk, vagyis az orosz államot eltöröljük! Népirtás meghirdetve? Igen! És az ukrajnai oroszokat 8 éve gyilkolászó, náci jelvényekkel kidekorált náci gyilkosok gyülekezetei, az Azov, Kraken és a hasonlóak nincsenek a terrorista szervezetek listáján!
Miért?
Talán mert az USA és a Nyugat legmocskosabb, maguknál demokráciát hazudó államok mocskos elitje ezt így tervezte3, az árat meg másokkal fizettetik?
– Hogy fogalmaz a cikk? Mit szeretnének a fanatikusok, de a palesztinok nagy része is?
“Hátha kitör egy jó kis általános háború, Kurdisztántól Líbiáig, jó ellenfél és szövetséges választással biztos össze lehet hozni egy világháborút, ha már Ukrajnában nem sikerült.”
– Ami tisztázatlan, az EU miért önti a pénzt Ukrajnának és közvetve a Hamasznak?
– Egy Spöttle úr egy régebbi interjúban mondta el, évekkel ezelőtt az egyik ukrán városban fényes nappal nacionalisták felakasztottak egy állapotos fiatal nőt az utcán, hogy ne szülhesse meg a gyermekét, mert orosz volt!
Tegnap döbbenten olvasom, az izraeli kommandósok 40 megölt izraeli bébit találtak, többet lefejezve!
És ezeknek öntik a pénzt, ezek mellett áll a nemzetközi baloldal! Németország sunyi, sompolygó kancellárja, von der Leyen, Borreel meg a többiek (Britanniát se felejtsük!) a disznóságaik mellett talán még elégedetten nosztalgiáznak is a náci jelvényes ukrán lobogókat látva, és a Berlini utcákon a palesztinok melletti tüntetőket hallva!
Meglepő hogy mennyi közös van?
És még valami, amiről mintha mindenki megfeledkezne, Oroszország és Izrael is atomhatalom!
János
2023-10-11 at 09:53
Az írás egyébként jó. 😊
/A fentire gondolok!/
János
2023-10-11 at 09:46
nemzeti
2023-10-11 at 08:11
Na, ezzel aztán szépen néznénk ki, bakker ❗❗❗😊😀😃
Mondj valami rosszabb ötletet! Nincs❓
Keljfel Julcsi
2023-10-11 at 09:36
U2
az eddigi képek az Izraelben folyó háborúról (CNN, Israel heute, Jeruzsálem Post, Amir Tsafarti et al) olyan brutális és kegyetlen képeket hoznak az arab kegyetlenségekről , hogy az orosz/ ukrán háború szörnyűségeit már rég túl haladta.
Gondolom megint az elmebeteg házaspár kelt fel és írogat itt inkognitóban…
nemzeti
2023-10-11 at 09:31
Keljkel Julcsi felkeltél, de fel nem ébredtél.
Afganisztán,Irak,Szomália……..
Keljfel Julcsi
2023-10-11 at 09:22
Van egy nagy különbség a két háború között:
A Palesztinok háborúja egy vallási háború:
Kevesen tudják , de ebben a kontextusban-nagyon fontos, hogy a síita vallásban a Mahdi visszajovetelere várnak.
Szerintük a Mahdi ( tehát mint Christus egy próféta) csak akkor tud vissza térni, ha
Izraelt megsemmisítik és teljes káosz lesz (itt a görög értelmezés is érdekes).
Főleg a Hojjatieh egy síita vallási csoport játszik itt egy fontos szerepet, szerintük 2028 ig a Mahdi vissza fog térni és addig Izrael mint orszag meg fog szűnni!!? Az egész háború mögött IRAN áll, és ő is bele fog avatkozni…valamikor.
Ha van még valaki, aki élve elégetett, lefejezett csecsemőket, gyerekeket stb. egy párhuzamba hozza Izrael politikai” hibáival” mint a most tüntetők ezt teszik
Az egyszerűen elmebeteg.
Zelenszkij azt üzente, elfogyott a regimentje
2023-10-11 at 09:19
U2
Nincs más választás elvtárs. Be kell, hogy vonulj.
Ne fáradj a búcsúzással. Senkinek nem fogsz hiányozni!
Kissinger
2023-10-11 at 09:11
Senkit nem érdekel már a pöcszongorista és a berendezett Bucsája.
Amúgy is már nagyban esett ay érdeklődés és a támogatás Ukrajna felé, ahogy nem sikerült már tovább a fedő alatt tartani az igazságot és az ukrán karaktert.
Az új cirkusz viszi a figyelmet.
Sokan Tajvanra számítottak, de a Közel-kelet lett.
Kockás inges irodalom tanár
2023-10-11 at 09:00
U2
“le rohantak”
Ha az igekötő közvetlenül az ige előtt áll, egybeírjuk.
Helyesírás: 1
Fogalmazás: 1
Külalak: Nem értélelhető, de a szerző hozzászólásából kikövetkeztethető, hogy egy 7 éves szintjén lehet.
Ezeréves
2023-10-11 at 08:37
Kétféle különbség szembeötlő.
Oroszországnak a világon egyedülállóan van tere,helye ahhoz,hogy ne a gordiuszi csomóval szöszmötöljön.
Izraelnek nincs.
Oroszországnak egészen piciben,sejtszinten egy apró kis faházikó jelenik meg kristálytiszta folyóval,vagy hatalmas füves síkságokkal.
Izraelnek sejtszinten egy nagykalapos öreg bácsi egy bazi nagy irománnyal,aminek minden bötűje szerint az ő familiája az érdemes egyedűl a földi életre,és a túlvilágra,de elsősorban a “jövőre”.
És Oroszországot minden ostoba ostorozhatja még a őnnön saját disznóságai miatt is.
Izrael viszont a saját gordiuszi csomóján nem jut át,azzal fog szöszmötölni,míg világ a világ,és közben úgy érzi,mindíg a hátában van az ellensége egy nagy halálos tőrrel a kezében.
Hogyan lehetne így nyugalomban élni?
Ebből pusztítás kell legyen.
Nahát
2023-10-11 at 08:31
Semmi. Oroszországot és Izraelt is megtámadták. Izraelt nyíltan, szembe, Oroszországot sunyi módon. Mindkét ország vétlen állampolgáraira világszerte vadásznak. Mindkét országot Soros akarja eltörölni a Föld színéről.
nemzeti
2023-10-11 at 08:11
Magyarországnak humanitárius okokból be kell engedni a háborús menekülteket.
A palesztinokat is.
khm
2023-10-11 at 07:06
u2
A kommunista k anyád vár rád a kamionparkolóban! Na lódulj innen buzi!
khm
2023-10-11 at 07:04
“Persze a palesztinok elszántsága és gyűlölete is érthető.”
Ó hogyne! Mindig maguknak keresték a bajt. Nem kell sokáig várni és a művelt nyugaton is ugyanilyen terrorral fogunk szembesülni. Egy komolyabb seregre való muszlim már betelepült és többnyire bűnözői életmódot folytat. Fegyverrel.
hufi
2023-10-11 at 06:54
Tisztelt Botond!
Kissé zavaros az eszmefuttatása, ez ízlés kérdése.
Mivel több fórumot is olvasok, van összehasonlítási alapom.