Ez úgy látszik, hogy már szokásává vált a hazaáruló és románbarát pártnak, akik első sorukkal érkeztek a Fővárosi Közgyűlésre. Igaz, ez az első sor jelenleg Tompos Mártont, Gelencsér Ferencet és Bedő Dávidot jelenti; ezt se gondolta volna senki, hogy a Cseh-Donáth párost és Fegyőr Bandit alul lehet múlni, erre tessék. De ha már a süllyesztő rekordjait vesszük számba, beszéljünk egy kicsit arról, hogy mindenhonnan is kihulló Momentum mit keres a közgyűlésen. Mi más foglalkoztathatna egy eltűnőben lévő pártot, mint hogy ismét elkaszáljanak egy magyar olimpiarendezési lehetőséget.
Emlékszünk a híres Nolimpia kampányra, amikor a momós lányok és fiúk arra voltak büszkék, hogy a saját nemzetüktől vettek el egy lehetőséget, az olimpia rendezésének lehetőségét. A hazaárulásban legalább kitartóak voltak, amikor lehetett a magyarok ellen szólaltak fel és cselekedtek, Erdélyben román jelöltet támogattak a magyar ellen, az ukránokat többre becsülik, mint a magyarokat. Ez a teljesen nyílt hazaárulás és nihil meghozta végül a gyümölcsét, a Momentum 1 százalék környékén virul Tompikával, azaz Tompos Mártonnal, akinek nem is maradt más dolga, mint lekapcsolni a villanyt a végén.
Addig azonban igyekeznek a megmaradó lehetőségeket kihasználni, Tomposnak például az a legfontosabb jelenleg, hogy fegyvert küldjünk Ukrajnának, és ha megoldható, akkor minél szövevényesebben másszunk bele az orosz-ukrán háborúba. De azért itthon is megvillannak a takaréklángelmék, hiszen a mai Fővárosi Közgyűlésre molinóval érkeztek, amin az újabb magyar olimpiarendezés ellen tüntetnek.. Vélhetően így akarnak visszakapaszkodni a létezés párkányáról, ám hűen magukhoz, ismét hazaáruláshoz folyamodtak, ahogy a párt történetének minden egyes mozdulatával. Jó utat a süllyesztőbe, oda valók vagytok!
Vezető kép: Momentum facebook oldala
Facebook
Twitter
YouTube
RSS