A migrációs helyzetről, a kampányfelkészülésről és a külföldi szervezetek magyarországi fiókszervezeteire vonatkozó átláthatósági szabályokról is szó lesz a Fidesz-KDNP szerdán kezdődő, háromnapos kihelyezett frakcióülésén, Visegrádon – közölte Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője a tanácskozás előtt Budapesten tartott sajtótájékoztatón. Az ülésen a képviselőcsoport döntést hoz az államfőjelölésről is.
Az évadnyitó tanácskozás szerda este Orbán Viktor miniszterelnök, Fidesz-elnök politikai tájékoztatójával kezdődik, majd csütörtök délelőtt a migrációs helyzetről, a kapcsolódó belbiztonsági kérdésekről és a már a parlament előtt lévő módosításokról Pintér Sándor belügyminiszter ad beszámolót. A frakcióvezető utóbbival kapcsolatban hangsúlyozta: csak menekültügyi válsághelyzet idején lenne érvényes az az eljárásrend, amely szerint a migránsoknak a tranzitzónában – “európai értelemben is elfogadható szálláskörülmények” között – kell megvárniuk menekültügyi kérelmük jogerős elbírálását. Bár elképzelhető emiatt európai uniós kötelezettségszegési eljárás, de állnak elébe, mert a kormányoldal álláspontja szerint ez belefér az európai szabályozásba – tette hozzá.
Csütörtök délután a kampányra való felkészülés jegyében Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter tart majd helyzetértékelést, míg a jövő évi költségvetés irányvonalairól és foglalkoztatáspolitikai kérdésekről Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter számol be. A külföldi szervezetek magyarországi fiókszervezeteire vonatkozóan tervezett átláthatósági szabályokról Trócsányi László igazságügyi miniszter ad számot – mondta Kósa Lajos, jelezve, hogy a támogatások nyilvánosságát, követhetőségét akarják biztosítani, és “több mint valószínű”, hogy vagyonbevallást nem fognak előírni.
A kihelyezett frakcióülésen hivatalosan is javaslatot tesznek a köztársasági elnök személyére, akiről a Fidesz-KDNP képviselői dönteni fognak. A Fidesz elnöksége decemberben úgy döntött: arra tesz javaslatot a parlamenti frakciónak, hogy az államfőválasztás során ismét Áder Jánost támogassa.
Egy másik személyi kérdésről, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó új ombudsmanhelyettesről is döntenek a kormánypárti politikusok. Kósa Lajos azt mondta, az előzetes frakcióegyeztetések alapján úgy tűnik, az LMP-n kívül minden képviselőcsoport támogatja Székely László ombudsman jelöltjét, Bándi Gyula professzort. Ha valóban így van, akkor akár már jövő héten szavazhat róla az Országgyűlés – közölte. Pénteken a Fidesz elnöksége tanácskozik majd, ezzel párhuzamosan pedig munkacsoportülések is lesznek.
Kérdésre Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője cáfolta azt a sajtóértesülést, amely szerint nemzeti konzultációt terveznének a budapesti olimpiáról. Kósa Lajos ehhez annyit tett hozzá, hogy néhány más témában valóban terveznek nemzeti konzultációt. Az olimpiarendezésről, illetve a népszavazási kezdeményezésről egyébként – mint mondta – nem lesz szó Visegrádon.
A frakcióvezetőt arról is kérdezték, hogy az MSZP-frakcióból kilépett Demeter Márta – miután betekintett az azóta már meghalt Ghaith Pharaon szaúdi üzletember vízumigénylésével kapcsolatos dokumentumokba – az Indexnek azt mondta: a Pharaon vízumügyintézése során rögzített adatokban fel van tüntetve, hogy az üzletember Magyarországon a miniszterelnökkel találkozik majd. Kósa Lajos erre úgy reagált: amit Pharaon beírt a vízumkérelembe, az vagy igaz, vagy nem. Demeter Mártának pedig valószínűleg túl élénk a fantáziája – fűzte hozzá.
MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS