Meg kell erősíteni a magyar-szerb határzárat, ezért egy újabb kerítéssor létesül a határszakaszon a legmodernebb technikai eszközökkel – közölte Orbán Viktor pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A miniszterelnök a munkaerőhiányról is beszélt, amit hosszabb távon demográfiai, családpolitikai megoldásokkal tart kezelhetőnek.
Már készülnek a déli határzár megerősítésének műszaki tervei – tudatta Orbán Viktor, aki szerint a már meglévő mellé egy „masszívabb védelmi rendszert” kell felépíteni, ezért az újabb kerítéssor egy „komoly létesítmény” lesz, amely több százezer embert is fel tud tartóztatni egyszerre. Erre is fel kell ugyanis készülni a törökök politikájának megváltozása esetén – jelezte. Emlékeztetett arra a kormánydöntésre is, hogy háromezerrel emelik a rendőrség létszámát. „A határt nem lehet virágokkal és plüssállatkákkal megvédeni. A határt kerítéssel, rendőrökkel, katonákkal meg fegyverrel” lehet megvédeni – jelentette ki a kormányfő.
Európa határainak megvédése közös akarat kérdése
Problémaként beszélt arról, hogy akiknek Magyarország elutasítja a belépését, de „az emberi jogi szervezetek Soros György pénzéből fizetett aktivistái” fellebbeznek ez ellen, azoknak Magyarország területén kell megvárniuk a bírósági döntést, és közben nem lehet őket zárt táborokban tartani. Ha a fellebbezést zárt táborokban kellene megvárniuk, akkor még az a néhány ember sem lenne, akit ma az embercsempészek Nyugatra próbálnak irányítani – tette hozzá a miniszterelnök.
Azzal kapcsolatban, hogy az osztrák belügyminiszter szükségállapot bevezetését sürgeti országában, azt tanácsolta Ausztriának, hogy ne a magyar-osztrák határon akarják megvédeni országukat, hanem a magyar-szerb és a magyar-horvát határon, sőt közös közép-európai erővel a szerb-macedón, illetve a macedón-görög határon is meg lehetne ezt tenni, vagy akár európai erőforrások bevonásával Görögország déli szigetvilágbeli határait is meg lehetne védeni. Ausztria fenyegetettsége egyébként ma nem Magyarország irányából erős, hanem a gyengébben, nehézkesebben védekező Olaszország felől – jegyezte meg.
A kvótanépszavazás más országokat is Magyarország köré gyűjthet
A miniszterelnök szerint, aki azt állítja, nincs összefüggés a migráció és a terrorizmus között, az „nem tudja, mit beszél, vagy a napnál világosabb tényeket próbál eltagadni valamilyen okból”. A magyar kormány álláspontja szerint a terrorizmus azért jelent meg, majd „hízott fel” Európában, mert ellenőrizetlenül érkeztek több százezren olyan helyekről, ahol a nyugati világot ellenségnek tekintik. „Félháborús állapotok vannak, ilyen körülmények között nem lehet kockáztatni” – hangsúlyozta. Orbán Viktor úgy gondolja, az európai kormányfőknek döntést kellene hozniuk arról, hogy nemet mondanak a Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök vezette brüsszeli bürokraták elhibázott menekültügyi döntésére, a kényszerbetelepítésre. A politikusoknak meg kellene ezt változtatniuk, meg kellene tiltaniuk ennek végrehajtását, a baj az, hogy nem minden politikus ért egyet ezzel – mondta. A visegrádi négyek (V4) meg akarják változtatni a brüsszeli bürokraták döntését, a kérdés az, hogy Angela Merkel német kancellár hajlandó lesz-e erre a V4-ekkel együtt – utalt a Merkelt is vendégül látó, Varsóban esedékes V4-es csúcsra. Mint mondta, nincs borítékolva az egyeztetés eredménye, sőt számos kérdésben nem ismert minden szereplő álláspontja, „én sem tettem ki minden kártyámat az asztalra”. A nemek győzelme az október 2-i kvótanépszavazáson Orbán szerint azt jelentené, hogy van egy nép Európában, amely világossá tette, nem fogadja el a bürokraták döntését, „tehát nem egy tárgyalási pozíciónk lesz, hanem egy végleges, erős magyar álláspont”. Ez szerinte sok más országot is Magyarország köré fog gyűjteni. Orbán Viktor nyomatékosította azt is, hogy a népszavazás pártok felett álló, nemzeti ügy.
Törökországgal kapcsolatban elmondta, hogy „nekünk egy stabil török kormányra, egy biztos székben ülő Erdoğan elnökre és egy kiszámítható török külpolitikára van szükségünk”. Ami a biztonságunkat szolgálja, azt meg kell adni a törököknek, ami viszont nem szolgálja az európai biztonságot, abban a kérdésben nem kell velük egyezséget kötni – szögezte le a miniszterelnök.
Bevándorlás helyett családpolitikai megoldások a munkaerőhiányra
Az országban uralkodó munkaerőhiányt hosszabb távon demográfiai, családpolitikai megoldásokkal kezelné Orbán Viktor. Több gyermekre, erősebb családokra van szükség, mert „ha majd több gyermek születik, akkor többen fogunk dolgozni Magyarországon” – mondta. Ez a felfogás azonban ma „Európában nem divat, Európában bevándorlással meg migránsokkal akarják megoldani a munkaerőhiányt, mert csak egy napig terjed a horizontjuk” – fogalmazott. Megjegyezte azt is, hogy miközben ma számos állásra nem találnak embert Magyarországon, még mindig vannak munkanélküliek, vagyis van „belső tartalék”, amelyet mozgósítani kell.
Kiemelte, hogy Magyarországon a 2010-es 12 százalékról 5 százalékra csökkent a munkanélküliség, ami az ötödik legalacsonyabb Európában. Egyáltalán nem lehetetlen, hogy Magyarországon mindenki dolgozzon, aki akar – jelentette ki a miniszterelnök, aki arra is felhívta a figyelmet: úgy nőnek folyamatosan a bérek, hogy közben javul a versenyképesség, csökken a munkanélküliség, nő a gazdaság.
A budapesti olimpia hatalmas gazdasági előnyökkel járna
Orbán Viktor úgy kommentálta a riói olimpia magyar szereplését, hogy „nyolcszor vertük meg a világot”, a magyar teljesítmény kiemelkedő. Ma mindegy, hogy valaki milyen politikai irányzattal szimpatizál, egyaránt magyar sikerként tekint az olimpiai sikerekre, támogatandó ágazatnak tekinti a sportot, ami nagy eredmény. A sport nemzeti üggyé vált – mondta. A miniszterelnök hozzátette azt is, a kormány oda szeretne eljutni, hogy Magyarországon minden fiatal napi szinten sportoljon. Szerinte egy 12-15 éves tervre van szükség, amely figyelemmel van a demográfiai változásokra, az iskolai testnevelési rendszer és az egyesületi képzések összehangolására, valamint a pénzügyi kérdésekre.
A 2024-es budapesti olimpiai pályázatról úgy nyilatkozott a kormányfő, hogy a rendezési esélyek mérsékeltek, mert a pályázók között van „három Góliát” – Párizs, Róma és Los Angeles – és „egy Dávid”, Budapest. Jelezte ugyanakkor, a magyar fővárosnak sok jó érve van, például az, hogy Magyarország az olimpiai sporttörténelem első tíz nemzetének egyetlen olyan tagja, amely még nem rendezte meg a játékokat. Azt is a budapesti pályázat mellett hozta fel, hogy „vissza akarják adni az olimpiai rendezést az egész világnak”, hogy ez ne csak „megavárosok” lehetősége legyen. Emellett az olimpia hatalmas gazdasági előnyökkel járna – tette hozzá. Szerinte Budapesten alig kell olyan beruházást megvalósítani, amelyet az olimpiai nélkül ne kellene.
MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS