Tüntetések voltak a szicíliai Siracusában szombaton a sziget előtt horgonyzó Sea Watch 3 mentőhajó fedélzetén lévő migránsok partra szállásának engedélyezéséért, miután Matteo Salvini olasz belügyminiszter nem zárta ki, hogy a civil szervezet által üzemeltetett hajó legénységének tagjai ellen vádat emelhetnek az embercsempészetben való közreműködés miatt.
A Sea Watch német nem kormányzati szervezet hajója engedélyt kapott az olasz hatóságoktól pénteken, hogy lehorgonyozzon Szicília partjainál, de az olaszországi kikötők továbbra is zárva vannak a hajó előtt, amelynek fedélzetén 47 migráns tartózkodik.
Engedjétek partra szállni őket
– volt olvasható a Siracusa főutcája mentén lévő házak ablakaiból és erkélyeiről kifüggesztett lepedőkön. Helyi lakosok és jogvédők a strandon gyülekezve követelték a menedékkérők partra szállásának engedélyezését.
Magasra csapnak a hullámok, és a legénység megerősítette, hogy a fedélzeten lévő migránsok fizikai és szellemi értelemben is kifáradtak
– hangsúlyozták az aktivisták. Francesco Italia, Siracusa polgármestere bejelentette, hogy városa kész befogadni a menedékkérőket.
Az ember nem vívhat háborút kétségbeesettekkel szemben
– hangoztatta Italia. Az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) időközben felszólította az olasz kormányt, hogy engedje leszállni a nyolc fiatalt a Sea Watch 3 fedélzetéről.
A hajó fedélzetén tartózkodó gyerekek nem válhatnak a megegyezésre képtelen európai kormányok túszaivá
– mondta Andrea Iacomini, az UNICEF helyi szóvivője. Az ENSZ ügynökségei közös nyilatkozatban sürgették, hogy Európának a migránsok befogadásával kapcsolatos eseti jellegű megközelítését egy olyan rendszernek kell felváltania, amely lehetővé teszi a biztonságos partraszállásokat. Az olasz katolikus egyház szintén a Sea Watch-on utazók partraszállását követelte. A római kormány szerint viszont Hollandiának kell befogadnia az illegális bevándorlókat, mivel holland felségjelzésű hajóról van szó. Hága azonban elutasította ezt, azzal az indokkal, hogy a hajó a Sea Watch német civil szervezet tulajdona. Mark Harbers holland bevándorlásügyi miniszter a Corriere della Sera olasz napilapnak nyilatkozva azt mondta: a kapitány felelőssége arról gondoskodni, hogy biztonságos kikötőbe vigye az embereket. Matteo Salvini olasz belügyminiszter, miniszterelnök-helyettes pénteken ismételten kizárta, hogy a hajót olaszországi kikötőbe engedjék be.
Forrás: MTI; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS