
Budaörs szerdán szavaz arról, hogy csatlakozzon-e az European Coalition of Cities Against Racism (ECCAR) nevű szervezethez – erősítette meg a Magyar Időknek a budaörsi Fidesz elnöke. A javaslatot a volt SZDSZ-es Wittinghoff Tamás budaörsi polgármester terjesztette elő.
Nagy Sándor András a Magyar Időknek elmondta, a szervezetnek van egy 10 pontos akcióterve arról, hogyan kell a migránsokat integrálni. Ennek egyik pontja arról szól, hogy a választójoggal nem rendelkező migránsokat politikai hatalommal ruházzák fel. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy migránstanácsok alakulnának, amelyek megválasztanák ugyancsak migráns elnöküket is. De az akcióterv egy másik pontja azt javasolja, vegyenek fel migránsokat a polgármesteri hivatalokba a dolgozók közé. Hangsúlyozta, hogy bár a szervezet azt mondja magáról, hogy a rasszizmus ellen harcol, valójában az illegális bevándorlókkal foglalkoznak.
Épp ezért a budaörsi Fidesz tiltakozik az ellen, hogy a város csatlakozzon az ECCAR-hoz, mert mindaz, amit ez a szervezet képvisel, ellentétes a budaörsiek elveivel
– hangsúlyozta Nagy Sándor András. Hozzátette: a Fidesz nem szeretné, hogy migránsokat telepítsenek be se Budaörsre, se máshová, viszont mindebből is kiderül, hogy Wittinghoff Tamás tárt karokkal várja őket.
A portál megkereste a budaörsi alpolgármestert is, aki elmondta, hogy 500 euróba (közel 157 ezer forintba) kerül a szervezethez való csatlakozás a városnak évente, ennyi az éves tagdíj. Arra a kérdésre, hogy miért kívánna a város vezetése csatlakozni a szervezethez, Bíró Gyula azt válaszolta: azt nem állítaná, hogy Budaörsön van rasszizmus, de úgy gondolja, hogy a csatlakozásban van olyan lehetőség, amelyből lehet tanulni. Példát is hozott: a szervezet segítségével a városban fejleszteni lehetne az oktatás terén, a kulturális sokszínűséget vagy a bűncselekmények konfliktuskezelését. Bíró Gyula azt viszont cáfolta a Magyar Időknek, hogy a migránsok integrálása kapcsán szeretne Budaörs vezetése csatlakozni az ECCAR-hoz.
Forrás: Magyar Idők, fotó: PS
Névtelen
2017-12-13 at 20:25
Nem lakom messze Budaörstől, akkor ezek szerint nyárra már ne vegyek focilabdát?
Döbbenet az egész volt Szadeszes formák hozzáállása, inkább ülniük kéne.
Kaktusz
2017-12-12 at 19:50
nem a bevándorlókról van szó, hanem az illegálisan érkező migránsokról. Két külön kategória.
Füge
2017-12-12 at 12:45
Az ilyen az aki veszélyes magára és környezetére.
olszal
2017-12-12 at 11:44
Nem hinném, hogy szembemehetne ez a polgármester az állammal.
Vagy ha úgy gondolja, hogy igen, akkor kerítse be a városát éljenek a budaörsiek kerített rezervátumban a bevándorlóikkal együtt.
Ha ez kell nekik?
Monalisa
2017-12-12 at 10:37
Különben minden balliberális politikus azért akarja a csordákat behozni hogy be legyen biztositva a rájuk valo szavazás és a lágy agyukkal észre sem veszik hogy közben az anyukat is eladják meg a gyereküknek a jövöjét is feládozzák a hatalmuk megszerzéséhez. Miröl beszél már most a Budaörsi porgármester is? Még még be sem tették a lábukat az országba, már szzavazási jogot kéne nekik adni. A szomszéd határon kivüli magyarokat met eltiporni, nem igy van?
Siminffy Péter
2017-12-12 at 10:36
A Budaörsiek megérdemlik. Polgármester bárki lehet, és ők választottak.
Ezt kapták.
KARY
2017-12-12 at 10:33
Wittinghoff T. élősködő a dolgozó és adózó népen ,buzi gender Sorosbanda USA-ból és EU vezetés lefizetett ,eltartott csicskái irányított élősködői.
Monalisa
2017-12-12 at 10:29
Ha a Budaörsi polgármester tanulni akar akkor menjen el lakni egy országba ahol moszlimok élnek és maradjon is ott örökre
Zsebe László
2017-12-12 at 10:27
A liberálfasizmus megékezett Budaörsre.
A liberálfasiszták köztünk, és rajtunk élnek.
Anna
2017-12-12 at 10:21
Wittinghoffal mindig csak a baj volt. Menjen a neve alapján a saját hazájába, s merkelkével karöltve fogadják be őket.
Vízöntő
2017-12-12 at 09:28
” Arra a kérdésre, hogy miért kívánna a város vezetése csatlakozni a szervezethez, Bíró Gyula azt válaszolta: azt nem állítaná, hogy Budaörsön van rasszizmus, de úgy gondolja, hogy a csatlakozásban van olyan lehetőség, amelyből lehet tanulni. Példát is hozott: a szervezet segítségével a városban fejleszteni lehetne az oktatás terén, a kulturális sokszínűséget vagy a bűncselekmények konfliktuskezelését.”… Jé, komoly képpel mondta ezeket a baromságokat, vagy fuldoklott közben a röhögéstől? Fejlesztene az oktatás terén? Mit? Hogyan kell a migráns gyerekeket kezelni? Fejleszteni a kulturális sokszínűséget, le a keresztet mert sértő, jöjjön a félhold helyette! Fejleszteni a bűncselekmények konfliktuskezelését! Segíteni a migráns erőszakok áldozatainak hogy a jövőben hogyan kerüljék el az áldozattá válást? Egyezz bele?!… Ezt a jövőképet Budaörs lakossága megszavazta? Ja, nekik nincs beleszólásuk?…
“a szervezetnek van egy 10 pontos akcióterve arról, hogyan kell a migránsokat integrálni.” … Értem én, de ha nem akarnak betelepíteni akkor ez miért is érdekes? Hát …, a sánta kutya tényleg gyorsabb!!!
Kati
2017-12-12 at 09:27
Érdekes (és beszédes ) asszociáció – kulturális sokszinüség és a büncselekmények konfliktuskezelése. ….mondhatnám azt is, árulkodó asszociáció…..
Budaörsiek, ti ezt szeretnétek? …mert végül is a büncselekmények konfliktuskezelésében ki lesztek okitva! Gondoljátok meg világ(globál)proletárok!
Voncsicsi
2017-12-12 at 11:18
Wittinghoff támogatottsága nagyon erős a budaörsi lakosság összetétele révén.
Továbbá az orbángyűlölet sok emberben felülírja a józan érveket, máshol is.
schwach emmi
2017-12-13 at 09:11
hogyha ha orbángyűlölet viszi őket, akkor zúdítsák rájuk a menekülteket úgy kell nekik. ennyi hülyét Budaőrsön ritkán látni, hogy eltűrik ezt a libsit.
Kaktusz
2017-12-12 at 09:27
Csakogy addik menekülők, amíg az első biztonságos országba érnek. Akkor már nem menekülők, amikor 7 országon átmennek, ugyanis olyan nincs hogy útközben egyikben sem találnak biztonságot. Tehát ne hazudozz. Mellesleg ez a cikkely a határon túli magyarok védelmét hivatott védeni, nem azokat, akik papírok nélkül jönnek és követelőzni akarnak.
Voncsicsi
2017-12-12 at 11:14
Ezek közül egyik veszély sem áll fenn azokban az országokban amelyeken át a schengeni határig jöttek. Maga mem buta, hanem csúsztat és hazudik. Nem a kiindulási helyükre való visszatoloncolásról volt szó, hanem, hogy egyáltalán jogosultak e itt menedékjogot kérni. De már be is jelentették, hogy átírják az eu-s egyezményeket, hogy ne legyen jogi akadálya a migránsbetelepítésnek. Örülhet.
Csabafi
2017-12-13 at 11:29
Vidd haza magadhoz őket,látom égsz a vágytól,hogy saját migránsod legyen!Ha rajtam állna,(sajnos nem)téged is kivágnálak ebből az országból,mint macskát szarni!Eszement barom!
Ferenc
2017-12-12 at 08:47
Szeretnének néhány falka muszlim szerecsent? Hogy ne legyen olyan unalmas?
Feher Zsolt
2017-12-12 at 08:46
Gondolom aztan buzifelvilagosito esteket szerveznek.Aztan az iszlam fundamentalizmust elteto videokat tesznek kozze. Ha aztan megerkeznek az elso terrorista fecskek mindenkepp kernek majd beloluk. A muszlim gyerekek egyutt tanuljak majd a bombakeszitest a magyarokkal.Remelem ennek a wittinghofgnak beletorik a bicskaja ebbe az idiota.projektbe.Holnaptol aki budaorsi kotelezo gender orakra is jar majd.Persze ellenkeznek majd hogy ok csak a toleranciat akarjak novelni persze kotelezoen!
gondolkodj okosan
2017-12-12 at 06:24
Ez a szélsőségesség, ez a nemzetellenesség iskolapéldája.
Ellenőrzés erre az ideológiára:
– mindenkinek joga van a többségre erőszakolni az akaratát! Ezzel szemben a többségnek NINCS joga védelmezni a JOGAIT. NEKIK KUSS A NEVÜK!
– mindenkinek joga van bárhol és úgy élnie, ahogy csak akar! Kivéve azokat, akik addig is ott éltek és felépítették az adott országot, települést. NEKIK KUSS A NEVÜK!
– mindenkinek joga van a nemi identitásának megfelelően élnie! Ez alól kivétel a férfi és nő néven magát azonosítóak halmaza, akiknek tűrniük kell, hogy a kisebbségek rájuk erőltessék a perverziójukat, a kislányok faszokat nézzenek az öltözőben. A férfiaknak, nőknek ugyanis KUSS A NEVÜK!
– mindenkinek joga van bármely vallás szerint élnie! Kivéve ez alól a keresztényeket, akiknek minden vallást el kell tűrniük, miközben egyre jobban korlátozzák őket vallásuk megélésében és gyakorlásában. NEKIK UGYANIS KUSS A NEVÜK!
– mindenkinek joga van bármilyen ideológia erőltetésére, ha van rá elég pénze! Kivéve ez alól a legitim és demokratikusan választott kormányokat, hiszen azok a diktátorok, akik ellentmondanak a felsőbbrendű szarosizmusnak. NEKIK EZÉRT LEGYEN KUSS A NEVÜK!
– mindenki éljen úgy, ahogy akar! Éppen ezért a destruktív életmódok, a junk food-ok, a kábítószerek, az abortusz, a dekadencia propagandáját rá lehet kényszeríteni a családmodellben élőkre, akiket viszont mindenhol szidni, szapulni KELL! NEKIK KUSS A NEVÜK!
És legfőképpen: MINDENKI NÁCI, AKI EZT NEM FOGADJA EL ÉS NEM NYAL BE NEKÜNK! Kivéve természetesen azokat a nácikat, akik benyalnak nekünk, hiszen ha benyalnak, akkor azok már nem is nácik. Ebből következően mindenki más az! És EZÉRT KUSS A NEVÜK!
Na ezt hívják VÉLEMÉNYTERRORNAK ÉS DIKTATÚRÁNAK méghozzá a legsötétebb bolsevik diktatúrának.
ÉS ebből most már legyen elég! Gondolkodj Budaörs, mielőtt késő lesz
Döme
2017-12-12 at 11:21
Tökéletes!!!!