Biztos vagyok benne, hogy az Európai Néppárt (EPP) egyetlen tagpártot sem fog kizárni soraiból, különösen nem a Fideszt – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Milan Zver, a Szlovén Demokrata Párt (SDS) európai parlamenti képviselője. A Janez Janša volt szlovén miniszterelnök vezette jobboldali tömörülés politikusa ezt azzal indokolja: a legnagyobb európai pártcsalád nem lehet többé sikeres, ha éppen az egyik legsikeresebb tagpártját veszíti el.
A politikus elmondta: az új bizottság nem lesz könnyű helyzetben, egyébként pedig az Európai Néppártnak (EPP) a testületen belüli pozíciója kedvezőtlenebb lett a korábbi évekhez képest. A 26 biztosból mindössze kilencet adott az EPP, ha a bizottság elnökét nem számítjuk. Közben pedig látható és érezhető, hogy az Emmanuel Macron francia elnök hívei uralta liberálisok, illetve a szocialisták is egyre nagyobb szeletet akarnak a tortából. Donald Tusk megválasztása kapcsán elmondta: számukra szerencsés fejlemény, hiszen a lengyel politikus ismeri a közép-európaiak gondolkodását.
Azt is tudjuk, hogy a volt lengyel miniszterelnök nagyon nyitott és toleráns ember, abban pedig biztos vagyok, hogy egyetlen tagpártot sem fog kizárni a néppárt soraiból, és különösen nem a Fideszt. Szükségünk van a magyar kormánypártra az Európai Parlamentben
– mondta Milan Zver.
A korábbi pártkongresszusokon például Orbán Viktor miniszterelnök rendszerint sztár volt a markáns véleményével, ezért sokan hiányoltuk is a múlt heti, zágrábi tanácskozásunkról
– tette hozzá. A Fidesz kizárásának lehetőségéről szólva a politikus kifejtette: a magyar kormánypárttal ellenséges álláspontot az északi, illetve a Benelux-államokból származó tagpártok képviselői fogalmazzák meg, akik valóban nagyon hangosan elhatárolják magukat a Fidesztől. Azonban hozzátette: azért az EPP-n belüli általános hangulat korántsem ennyire egysíkú.
Vannak az említetteknél sokkal nagyobb pártok, amelyek úgy gondolják, hogy a Fidesz által meghatározott utat kellene követnie a néppártnak. Éppen ezért aligha lenne könnyű döntés az EPP részéről a magyar kormánypárt kizárása, a pártcsaládon belül ugyanis sokan támogatják Orbán Viktort és az általa felvázolt politikai utat. Magam is azt vallom, hogy meg kell őriznünk jobbközép irányvonalunkat, és nem szabad engednünk, hogy ezt a kohéziót kívülről megbontsák. Mondhatnánk úgy is, hogy nem szabad elkövetni ugyanazt a hibát, mint Angela Merkel német kancellár, aki teret engedett az országában egy másik, jobboldali értékeket valló párt (az Alternatíva Németországnak – a szerk.) felemelkedésének. Ez nem jó irány, az EPP-nek a valóban jobbközép paradigma mellett kell elköteleznie magát
– fejtette ki Milan Zver.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Európai Parlament
Facebook
Twitter
YouTube
RSS