A Húsvét üzenete évről évre újabb és újabb rétegekkel gazdagodik. Ha belegondolunk, hogy tavaly ilyenkor épp választás volt Magyarországon, az elmúlt egy év alatt már más érzések munkálhatnak bennünk. A húsvét azonban soha nem aktuális, mert mindig az. Az üzenete pedig az, hogy az Igazság hangját akkor is meg kell hallani, ha mindenki más mást állít.
DOBÓ ISTVÁN PÉTER – PestiSrácok.hu
Nagypéntek egyik üzenete nagyon furcsa és zavaró. Ha azonban meghalljuk, azt is észrevehetjük, hogy nagyon is valóságos. Ha követjük a Passió történetét, nagypéntekig minden érthető és világos. Tulajdonképpen arról van szó benne, hogy összeáll a koncepciós per, a sok egymással ellentétes, mégis egymást kiegészítő érdek, és ezek hálójában tulajdonképp az Igazság lesz az áldozat. Nagypénteken mindenkinek igaza van. A Törvény betűjéhez mereven ragaszkodó főpapoknak, a politikai zavargásokat megelőzni szándékozó római helytartónak, a profán hedonizmuson túllátni képtelen Heródesnek, a messiási ígéretekben csalódott „népnek”, de akinek igazán egyedül igaza van, mégis Jézus, és ő lesz a végén a történet áldozata.
Az egyik legzavaróbb momentum talán végig az, hogy úgymond hagyja magát. Hagyja, hogy ezek az érdekek, amik aztán az igazság látszatát öltik végezzenek vele, mert biztos valamiben, amiben igazából egyedüliként ő lehet biztos: hogy vért izzadva, szenvedve de a végén – mivel az ő igazsága örök – diadalmaskodni fog. Ki gondol ma már Heródesre? Kit érdekel tiberiusi Róma politikai helyzete? Hol van már a népszerűség, azok a vágyak, amiket a Nép anno Jeruzsálemben megfogalmazott?
Mel Gibson 11 éve készült filmjének egyik legjobb része Pilátus őrlődéseihez kötődik. A mexikói háromszögbe szorult politikus akkor sem tudja megtenni, ami jó, amikor akarja és tudja mi lenne az, hisz az éppen aktuális helyzet azt nem teszi lehetővé számára. Tehetetlen, és talán apró gesztusokkal képes kikommunikálni a helyzetből, de azt megoldani képtelen. Kénytelen megtenni azt, amit lelkiismerete szerint nem tenne meg, és be kell teljesítenie az igazságtalanságot, meg kell hozza neki is ezt az „áldozatot” ahhoz, hogy Jézus áldozata beteljesedhessen.
Ha a keresztény Húsvétot – ahogy a Pápa idén többször is megfogalmazta – pusztán a mosolygós Jézus, a sonkazabálás tojásfestés oldaláról közelítjük meg, egész biztos nem jutunk el lényegéig. Ahhoz a lényeghez, hogy a politikai széljárás mindig változik, egyik nap valakit pálmákkal fogadnak, és elnyeri a jeruzsálemi nép kétharmados támogatását, másnap pedig ugyanazok fogják Barabást kiáltani, és követelni a kereszthalált. A politikai érdekek változnak, és a népszerűség, az ügyesség, vagy ha úgy tetszik „politikai potenciál” sosem lesz fokmérője az Igazságnak. Amiben az is benne rejtezik, hogy igazából soha nem lehet politikai, napi, világi értékek mentén teljesen igazunk. Ha megállunk Nagypéntek üzeneténél, akkor erre vállat is rándíthatunk, és mondhatjuk: egyszer fent, másszor lent, a dolgok változnak, Róma is elbukott, a diktatúrák is, ha tetszik ha nem tetszik a kormányok, „rezsimek” mind halálra vannak ítélve abban a percben, hogy megszülettek, hisz épp a dolgok változása az, ami igazságaik alól kihúzza folyton a talajt. Adott politikai erő adott pillanatban adhat „jó választ” – ahogy végső soron Pilátus döntése akár bölcsnek is tekinthető – de annak a válasznak az érvényessége csak arra a pillanatra vonatkozik, és nem tovább. Új idők új kérdéseket vetnek fel, új korok új megvilágításba helyezik az adott pillanat helyes döntéseit is, és akár évezredes átkot is hozhatnak meghozójuk fejére.
Ez az „igazságtalan igazság” azonban csak addig érvényes, míg el nem telik az a bizonyos három nap. És amíg az olajat vivő asszonyok számára nyilvánvalóvá nem válik, hogy a Végső Igazság mégis diadalmaskodott. Ez a tény, az ebben való hit képes minket elemelni Nagypéntek napi politikai valóságától, és egy olyan reményt adni, miszerint lehet, hogy a „tragikus népszerűségvesztés” a „nép óhajára adott negatív válaszok” az „ellenoldal ügyes szövetségi politikája” megakasztja az Igazság gépezetét, de elpusztítani nem lesz úgyse képes. Természetesen ez csupán addig igaz, amíg az Igazság magja, vagy legalábbis annak ismerete annak a birtokában van, aki akár háromszor is megtagadva azt képes visszatérni hozzá. És ez már igaz a politikára is. A „kereszténység” és „polgáriság” lehet népszerű hívószó, de ha valaki nem követi ezek igazságait, elveszti azt, és pont úgy kerül a történelem süllyesztőjébe akár megfontolt és adott pillanatban bölcs döntéseivel együtt, mint Pilátus. Aki viszont ismeri és tudja azt, az akkor is képes Feltámadni, ha épp ostorcsapások, vereségek, sőt akár teljes megsemmisülés is fenyegeti.
Épp ezért – túllépve a politikán – mindannyiunknak kell a feltámadás. Mindenkinek szüksége van arra, hogy képes legyen túllátni Nagypéntek „részigazságain” és kellően bízzon abban, hogy az Igazság – amit teljes egészében nem ismerhet – úgyis győzedelmeskedni fog. A harmadik napon.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS