Érdekes helyzet állt elő az LMP-ben, amely a kongresszusi határozatában kimondta, az összes választókerületben saját jelölttel indulnak a tavaszi választáson. Azt is lefektették, hogy együttműködést csak olyan párttal, szervezettel tudnak elképzelni, amelyiknek nem volt szerepe az elmúlt 28 év politikájában. Aztán kiderült, hogy mégsem eszik olyan forrón a kását. Érdekes, hogy pont a Simicska Lajoshoz köthető Index értekezik az LMP hintapolitikájáról és az izgalmas lebegtetésekről, visszalépésekről. Emlékezetes, hogy egy hete a Ripost fotósának sikerült lencsevégre kapni, ahogy az LMP politikusai, köztük Hadházy Ákos, valamint a jobbik elnöke Simicska jobbkezével vett részt találkozón. Azóta az a hír járja, hogy az oligarha a Jobbik után az LMP-t is megvette.
Az Index ezúttal mégis ingen csak kritikus Szél Bernadett pártjával. Emlékeztetnek, hogy az elmúlt hetekben egy csomó olyan lebegtető nyilatkozat elhangzott, ami a kongresszusi határozatukkal ellentétes. Többek között már együttműködési lehetőségekről is beszélnek.
Mivel a hétvégén újabb kongresszust tart (egy Index szerint jelentéktelen ügyben) a párt, még előtte rákérdeztek, mi is az álláspontjuk most a koordinált indulásokról.
Az LMP hivatalos közleménye szerint pártjuk azért jött létre, és azért állított miniszterelnök-jelöltet tavaly ősszel, hogy szakítson az elmúlt évtizedek kudarcos politikájával és valódi korszakváltást hajtson végre Magyarországon. Viszont az együttműködéseket illetően már jóval finomabban fogalmaznak, mint korábban. E szerint:
Minden olyan együttműködésre nyitottak, amely valóban közelebb visz ehhez a célhoz. De elvtelen kompromisszumokat nem fognak kötni – ígérik. Majd hosszasan ecsetelik, mennyire fontos, hogy az LMP-ben minden döntést közösen hoznak meg.
Az Új Kezdettel való együttműködésről is a kongresszus döntött. A pártnak van közösen meghozott, érvényben lévő álláspontja a szövetségi politikáról. Továbbra is azt gondoljuk, hogy az egyéni körzetek problémája egy fontos kérdés, de csak és kizárólag részletkérdés. A kormányváltás egyetlen esélye, ha a kampányban nem az ellenzéki pártok, hanem a magyar emberek problémáival foglalkozunk, és hiába próbálnak minket eltéríteni ettől minden irányból, nem fogjuk hagyni magunkat – írták az Indexnek.
Mivel ők is úgy látták, ettől nem lettek okosabbak, a párt meghatározó politikusához, az operatív ügyekért is felelős Sallai Róbert Benedekhez fordutak.
A párt országos titkára azt mondta, biztos benne, hogy nagyobb csoportot, testületet érintő törekvés nincs az LMP-ben arra, hogy összefogjanak más ellenzéki pártokkal.
A korábbi kongresszusi határozatról és az azzal szembemenő frissebb nyilatkozatokról pedig úgy vélekedett, “ezek szerinte csak jó szándékú, de valóban félreérthető nyilatkozatok”.
Nem tudom, hogy vannak-e egyéni ambíciók, renegátok, de testületileg nincs tervben és nem is lesz döntés a már említett körbe tartozó pártokkal való együttműködésről. (…) Árulók minden pártban vannak, ahogy minden fán is van rohadt alma – összegzett Sallai.
Hozzátette, hogy szerinte senki nem fog eltérni a kongresszusi határozattól. Ha mégis lenne ilyen, “az nagyon határozott etikai vétség lenne”.
Index, Vezető kép: hiros.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS