A DK és a teljes baloldal évek óta azon dolgozik Brüsszelben, hogy amilyen uniós forrástól lehet, attól elessünk, ha pedig ez nem elég akkor a jogállamisági herce-hurca mellé állnak, hogy legalább valami bűntetés érje Magyarországot. Már korábban is felreppentek sajtóhírek azügyben, hogy az Európai Bizottság 400 milliárd forintos támogatásunkat végleg elvonja, ezt most Dobrev Klára tényként közölte és hozzátette: Hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt feljelentettük Orbán Viktort!
Kicsit érthetetlen, amit a baloldal csinál, hiszen egyrészt azért kűzdenek, hogy ne kapjunk az uniós forrásokból, amikor pedig ez beteljesül nem a négy fal között konccintanak a sikeres aknamunkára, hanem még feljelentgetőset is játszanak. Ennek azért sincs sok értelme, ha az ő logikájukat vesszük, mert állítólag Magyarországon nincs jogállam. Akkor miért jelentenek fel bárkit is?
Mindenesetre ezt most a DK megtette, hűtlen kezeléssel vádolják Orbán Viktor. A kultúráért és innovációért felelős miniszter, Hankó Balázs azonban korábban azt nyilatkozta, hogy sunnyog Brüsszel, mivel Az Országgyűlés hat hete annak megfelelően módosította a közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló törvényt, ahogy azt annak idején az Európai Bizottság írásban kérte, vagyis “rögzítette az egyetemi kuratóriumokra vonatkozó észrevételeket.
Forrás: MTI, fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
Vízöntő
2024-12-20 at 19:39
Azért az összes pofázás, rágalom mellett lemoshatatlan szégyen, az árnyék-miniszterelnök bukott meg nem a megválasztott! Mert valakik egyszerűen felkapcsolták a villanyt és az árnyék huss, eltűnt!
Talpra magyar!
2024-12-20 at 19:33
Éppen azt a Gyurcsány-Dobrev klán alkalmazzák von der Leyenék Weberék háttértanácsadóiknak akik Dobrev Gyurcsány szemétkedő kommunistákként lopkodták az állami vagyonokat nem csak az állami milliárdokat de az eu-s milliárdokat is szemétkedve lopatták el az mszp-s szdsz-es gazember korrupt csicskáikkal 4-es metró 167milliárd beruházási forintját mszp-s Goncz Kingával 12milliárd forint és a momentumos Cseh Katalinékkal több mint 4,5milliárd eu-s forintot lopattak el. Két utóbbi lopáson az illetékes OLAF szándékosan évek óta ücsörög tehát nem hajlandó feltárni mszp-s momentumos korrupt tolvaj csicskáik felelőségüket. Göncz és Cseh K. tehát mindketten EP képviselők voltak.
Logikus
2024-12-20 at 18:52
Lacus
Igazad van.
Szégyenfolt
2024-12-20 at 18:42
Ezek a megszűnőfélben lévő DK-sok egyre nevetségesebbek, Klári néni meg maga a kínos szégyenfolt.
bl
2024-12-20 at 17:20
Brüsszel nagyobb gazember, mint a szovjet volt anno. Jól megbüntetik a diákokat, akik semmiről sem tehetnek.
Tényi úr szíveskedjék!
2024-12-20 at 16:34
A hűtlen kezelés nem áll meg. Ott rábízott vagyonról beszélünk. Amit nem kaptunk meg, azt ugye nem hízták ránk.
Ha ide is adták volna, nem Orban Viktorra, mint természetes személyre bízták volna.
A hivatali visszaélés viszont megáll, de Dobrevvel szemben. Azzal, hogy mint hivatalos személy megfúrta, hogy a pénzhez hozzájussunk, vagyoni hátrányt okozott az országnak. Tehát a vonatkozó jogszabály c) pontjában meghatarozottak szerint elkövette a bűncselekményt.
aladin
2024-12-20 at 16:30
hörög a mocskos hazaáruló…….,
teljesen jó és helytálló a hozzászolása, nincs mit hozzátenni, ez igy igaz. Az árnyékszékesek most küzködnek a 4 % – kal, hogy ilyen szarul állnak, csak vigyázzon az Apró Antalos -Gyurcsányné-Dobrev unoka hogy lene folyon a podiumról.
Tehetős Bendegúz
2024-12-20 at 16:07
Nézzük csak meg, hogy bánnak Németországban az ellenzékes AfD vel. Itt is keményebben kéne a hazaáruló házaspár ellen fellépni.
hörög a mocskos hazaáruló Dobraverttehén elvtársnő
2024-12-20 at 15:32
Csak lassan a testtel, mocskos hazaáruló Dobraverttehén elvtársnő!
Ha már a hűtlen kezelést hozza szóba a degenerált koalíciós, árnyékszékkormányos aljadék, akkor gazember férjének már régen lógni kellene emiatt is és egyéb disznóságai mellett.
Te szemét Apró ivadék!
Már egy angol ügyvédi iroda készíti elő a Kormány feljelentését az Európai Bírósághoz benyújtandó keresethez, mert Leyen et.-nő és Weber elvtárs piszkossága a bírák elé kerül (a több korrupt ügy miatt).
Harangozó Lajos
2024-12-20 at 15:26
Hogy nem szakad le az ég! Lehet, hogy a szeretet mégsem old meg mindent?
Ergo
2024-12-20 at 15:20
Takarodjon Bulgáriába! Viheti a böszme férjét meg az anyját is.
Cser Borbála
2024-12-20 at 15:08
Az ellenzék szerepének megítéléséhez, az EU források visszatartása ügyében.
Forrás: Frank Dikötter: Kína Mao után; Egy szuperhatalom felemelkedése című könyv 49-oldal.
előzmény: Az USA Kínának is megadta a legnagyobb kereskedelmi kedvezményben részesülő nemzet státuszt, ami 1980 február 1.-én lépett hatályba.
A következő hónapokban Vej-Csing -senget azzal vádolták, hogy haditikokat szívárogtatott ki idgen hatalmaknak.A hatóságokat az dühítette fel leginkább, hogy VEj találkozott egy egyesült államokbeli kormány tisztviselővel, akinek felvetette, hogy a A LEGNAGYOBB KEDVEZMÉNYBEN RÉSZESÜLŐ NEMZET STÁTUSZT AZ EMBERI JOGOK GARANTÁLÁSÁHOZ KELLENE KAPCSOLNI. Októberben a kínai politikus már kopaszra nyírt fejjel állt a bíróság előtt, s azzal védekezett, hogy az alkotmány igenis biztosítja a szólásszabadságot.”ÉKESSZÓLÁSÁT TIZENÖT ESZTENDEI BÖRTÖNBÜNTETÉSSEL JUTALMAZTÁK.”. AZ ÚJSÁGÍRÓKNAK ELAKADT A LÉLEGZETÜK AZ ÍTÉLET HALLATÁN.
A következtetést Önökre bízom.
ViAM
2024-12-20 at 15:06
A tudathasadásos klárika. Mivel érthetetlen módon ti nem lettetek eljárás alá vonva, megfordítottátok a rátok sem szegeződött, de élesre töltött fegyvert.
SzaboRoza
2024-12-20 at 14:59
A miniszterelnökünk a napokban jelentette ki nyomatékosan, hogy minden EU-s pénz megkapunk.
A cikkben ezzel szemben elvonásról írnak.
A kettő együtt nem él, valaki nem a valós helyzetről beszél.
nemzeti
2024-12-20 at 14:56
Keményebb fellépést várunk el kormányunktól.
Uncle Ment
2024-12-20 at 14:47
klára mindig megnevettet
túródóra
2024-12-20 at 14:37
Meddig hagyja még ezt, ez a gyámoltalan fasz? Tusk is kiröhögte .
puncuis pinatus
2024-12-20 at 14:30
Az USA ban kiiktatják ezeket.
Nálunk vidáman élnek, ellenségeskednek.
MÉG MEDDIG TEHETIK??? Kedves kormányunk?
Pedig adott minden jogi lehetőség, háttér az elkövetett állam elleni bűncselekményekre!
Fosunk vagy mi van lassan 15 éve?
Borbély
2024-12-20 at 14:12
Lacus! Ott a pont…
Lacus
2024-12-20 at 14:07
Ha nincs jogszabály a hazaárulókra ill. nem használják azt félve az uniós értékítélettől, hát így járunk. Izraelben már eltűntként kezelnék, máshol kiesett volna az ablakon…