Úgy tűnik, Kassai Viktor el van átkozva. Hiába fújt ígéretesen hosszú szünet után a Bajnokok Ligájában, szerdán már megmagyarázhatatlan, egészen elképesztő tizenegyest ítélt meg a Manchester Citynek. Az angol sajtó arra keresi a választ, hogy ez volt-e minden idők legrosszabb büntetőbefújása, mi meg arra: hogyan történtek meg ezek a hibák azzal a bíróval, aki sok évvel ezelőtt az egyik legtehetségesebb, legjobb játékvezető volt?
Lehetne sorolni a jelzőket, de minek? Teljesen felesleges. Kassai Viktor olyan hibát követett el a Manchester City–Sahtar Doneck Bajnokok Ligája-mérkőzésen, amely után valószínűleg sohasem kaphat komoly, de talán semmilyen nemzetközi megbízást.
Kassai – korábban sokszor csapatának (például Vad II) is köszönhetően – pályafutása során már többször fújt be érthetetlen döntéseket, vesztére igen fontos meccseken. Európa-bajnokságon, Bajnokok Ligája-negyeddöntőn.
Idén hosszabb idő után ismét megbízást kapott egy BL-csoportmeccsen, amit Nápolyban teljesen jól le is vezetett. Aztán jött ez a megmagyarázhatatlan este.
A City 1–0-ra vezetett az ukrán Sahtar ellen az első félidő elején, az angol Raheem Sterling betört a tizenhatoson belülre, majd a földbe rúgott. Már ez is látványos volt, de az még inkább, hogy az ukrán játékos távolabb volt, szabad szemmel is jól láthatóan esélye sem volt szabálytalankodni. Ennek ellenére Kassai befújta a büntetőt.
Már ekkor sejthette, hogy hibázott, Sterling olyan képet vágott, mint aki ellopott egy kiflit a boltból, az ukránok meg persze felháborodottan protestáltak. Visszaút nem volt – videobíró híján, amit csak jövőre vezetnek be, ki tudja, hogy miért várnak addig –, Sterling is teljesen leszerepelt, hiszen nem szólt, nem jelzett, nem intett, és a tizenegyest bevágó csapattárs, a világbajnokságon előretolt csatárként góltalan maradó Gabriel Jesus sem jeleskedett. Nagyvonalúan mellélőhette volna, de nem tette. A fair play már régen meghalt a profi labdarúgásban.
Kassai hibáját persze ez sem tette volna meg nem történtté, olyan tizenegyest fújt be, ami kabaréba illett. A brit BBC feltette a kérdést, hogy ez volt „minden idők legrosszabb büntetőbefújása?” Minden bizonnyal nem, ahhoz túl nagy a futballtörténelem.
Viszont az, hogy Kassai nemzetközi pályafutásának ez vetett véget, az szinte biztos. Egy ilyen hibát az ő előéletével, a szétfújt Real–Bayern meccsel már nem lehet kijavítani.
A gólbírót Kassai Viktorék Európa-bajnoki fantomgólja után vezették be. A videobíróhoz is vastagon hozzájárultak a hatalmasat szólt madridi ámokfutással. Ez a mostani tizenegyes pedig végleg megerősíti: videobíró nélkül semmit sem ér a posztmodern futball. Ha innen nézzük, a labdarúgás hálás lehet Kassainak. De ő nyilván világbajnoki döntőkről álmodott.
Fotó: MTI/EPA
Facebook
Twitter
YouTube
RSS