Megszüntette az Országos Roma Önkormányzathoz (ORÖ) kapcsolódó, négy és fél évig tartó, hivatali vesztegetés miatt indított nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) – tudta meg a PestiSrácok.hu. Az ügyben azután indult nyomozás 2016 elején, hogy Hegedüs István – az ORÖ Farkas Flóriánt követő elnöke – sajtótájékoztatón bemutatott egy hangfelvételt, amelyen valaki arról beszélt, hogy Farkas fizetést ajánl azoknak, akik ellenfele ellen politizálnak. A főügyészség az elmúlt években összesen 28 személyt gyanúsított meg korrupcióval, ám végül vádemelés nélkül lezárta a nyomozást.
Megszüntette a hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt 2016 elején indított, az Országos Roma Önkormányzathoz köthető nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) – tudta meg a PestiSrácok.hu. Az ügyben Tényi István tett feljelentést, amiben leírta, hogy Hegedüs István – az ORÖ Farkas Flóriánt követő elnöke – sajtótájékoztatón lejátszott egy felvételt, amelyen valaki arról beszélt, hogy Farkas több százezres fizetést ajánl azoknak, akik ellenfele ellen politizálnak. A kisebbségi szervezet egyik rendkívüli ülésén az is megesett, hogy a felek egymásnak estek:
– Nyugodtan jelentsél föl, nyugodtan.
– Tolvaj banda!
– Bizonyítani tudjuk, hogy nem számoltál el.
– Mocskok.
– Tolvajok.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS