Miniszterelnökké választotta Pedro Sánchezt a spanyol parlament kedden, Madridban. A Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) főtitkárát, eddigi ügyvezető kormányfőt 167 képviselő támogatta, 165-en voksoltak ellene, 18-an pedig tartózkodtak.
Pedro Sánchez a szavazás második fordulójában, egyszerű többséggel nyerte el a miniszterelnöki posztot, miután a vasárnap rendezett első fordulóban nem szerezte meg a törvényhozás abszolút többségének támogatását. A várható szoros eredmény miatt a PSOE hétfőn arra kérte vidéki képviselőit, hogy töltsék az éjszakát a fővárosban, nehogy lemaradjanak a szavazásról. A voksolást megelőző beszédében Pedro Sánchez hangsúlyozta: ahhoz kéri a képviselők támogatását, hogy koalíciós kormánya megalakulásával véget érjen a hosszantartó belpolitikai patthelyzet Spanyolországban. Mint mondta, a tavaly lezajlott két parlamenti választás után az általa kínált koalíció az egyetlen lehetséges kormányzati alternatíva.
Egy demokrácia elsődleges elve elfogadni a választási eredményt, a parlament összetételét, és a szocialista pártot kivéve egyetlen más erő sem tud kormányt ajánlani Spanyolországnak
– fogalmazott. Felszólalásában röviden kitért arra, hogy kormánya minimálbéremelésre, a munkavállalók jogainak védelmére, a szociális jogok “visszaállítására” készül az oktatásban, az egészségügyben és a nyugdíjak terén.
A legtehetősebbeknek nagyobb adóterhet kell majd vállalniuk, de például a kis- és középvállalkozások terhei csökkenni fognak
– tette hozzá.
Pablo Casado, a legnagyobb ellenzéki erőnek számító konzervatív Néppárt (PP) elnöke hozzászólásában bírálta Sánchezt, amiért megválasztása érdekében partnerséget vállal “a szélsőbaloldallal”, “a katalán puccsistákkal” és “a Baszk Haza és Szabadság (ETA) terrorszervezet örököseivel”.
Spanyolország legradikálisabb kormánya születik meg
– jelentette ki.
Montse Bassa, a függetlenségi Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) politikusa elmondta: azért teszik tartózkodással lehetővé Sáncheznek a kormányalakítást, hogy lehetőséget adjanak a kormányok közötti politikai párbeszédnek.
Azt hiszi, hogy érdekel egy olyan ország kormányozhatósága, amely a testvéremet bebörtönözte?
– mondta Sánchezhez szólva az eredményről.
A politikus testvére, Dolors Bassa a leváltott Puigdemont-kormány tagja volt, akit 12 évre ítélt a spanyol legfelsőbb bíróság a 2017. október 1-jén alkotmányellenesen megtartott erőszakba torkollott függetlenségi népszavazás, valamint a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadása miatt indult perben. Mint mondta, továbbra sem tettek le fő célkitűzésükről, a katalán önrendelkezés érvényesítéséről.
Pedro Sánchez várhatóan szerdán teszi le miniszterelnöki esküjét VI. Fülöp spanyol király jelenlétében, és megnevezi kormányának tagjait, amely Spanyolország első koalíciós kormánya lesz a PSOE és az Együtt képesek vagyunk (Unidas Podemos) radikális baloldali pártszövetség együttműködésével. A parlamenti erőviszonyok miatt az új kabinet számára nem lesz könnyű a kormányzás, mivel a két párt kisebbségben van: összesen 155 mandátumot birtokol a 350-ből. Pedro Sánchez megválasztásához nyolc párt képviselőinek igen szavazatára és két párt tartózkodására volt szükség. A leendő Sánchez-kormány első feladatai közé tartozik az idei költségvetés kidolgozása és elfogadtatása, mivel továbbra is a 2018-as, még a konzervatív néppárti kormány által készített büdzsé van érvényben.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS