Az alvilág ajándékaként fogyasztottak drogot és szórakoztak prostituáltakkal balatoni és adriai hajóutakon szombathelyi fideszes önkormányzati képviselők, helyi gazdasági szervezetek, intézmények irányítói, s egy volt rendőrtiszt is – állította Czeglédy Csaba, a közgyűlés szocialista frakciójának a vezetője a Népszabadságnak nyilatkozva.
Mint ismert, nemrég a szocialista politikus hozta nyilvánosságra azt a videót, melyen a feljelentésében is megfogalmazott gyanú szerint Lazáry Viktor alpolgármester drogot fogyaszt. A felvétel közzététele előtt Czeglédy egy sajtótájékoztatón jelentette be, hogy amennyiben az akkor általa nem megnevezett városi vezető nem fedi fel önként a kilétét, a videót átadja a sajtónak. Ez akkor meg is történt, s feljelentése alapján a Nemzeti Nyomozó Iroda vizsgálódik.
Közéleti szereplésemnek nem a csúcspontja volt ez a cselekedet, de nem is mások magánügyeiben akartam turkálni, viszont ha egy város valamelyik vezetője törvénytelenséget követ el, s e miatt neve valamilyen szinten összefüggésbe hozható az alvilággal, akkor ez már a nyilvánosságra tartozik – érvelt Czeglédy Csaba, akit adócsalás miatt korábban jogerősen szabadságvesztésre ítéltek.
Feljelentését azóta újabb információkkal egészítette ki a szocialista politikus, s szerdai sajtótájékoztatóján azt is elmondta:az alpolgármester és fideszes társai nem egyetlen alkalommal éltek a droggal, sőt hajón rendezett partijaikon prostituáltakkal szórakoztak.
“Ezeket a lányokat, valamint a drogot a szervezett alvilágtól ajándékba kapták” – hangoztatta a Népszabadság tudósítójának Czeglédy Csaba. Hozzátette: az a kérdés, hogy ezekért a juttatásokért mit kért cserébe a kőkemény alvilág a város befolyásos, döntéshelyzetben lévő közéleti vezetőitől. Érdeklődésünkre azt állította, hgy az alpolgármesteren kívül három fideszes képviselő érintett az ügyben. Egy tucat olyan emberről tudnak, aki részt vett ezeken a zártkörű partikon, közülük nem mindenki drogozott, sőt a szexuális szolgáltatásokat sem mindenki vette igénybe, de nyilvánvalóan nekik is tudniuk kellett, mi zajlott a hajón.
Czeglédy a bizonyítékokat, valamint a tanúk nevét átadta a nyomozóknak, akik a lap tudomása szerint az általa megnevezetteket már meg is hallgatták. “Alapos, korrekt nyomozás jeleit érzékeltem” – jegyezte meg a frakcióvezető. Kilátásba helyezte, hogy amennyiben az érintettek személyesen nem ismerik el, hogy részesei voltak ezeknek az évek óta tartó összejöveteleknek, akkor neveiket kénytelen lesz nyilvánosságra hozza.
A lapnak arra a kérdésére, hogy valamiféle fideszes belháború miatt kormánypárti politikusoktól kapta-e az információkat és a bizonyítékokat, a frakcióvezető nemmel válaszolt.
Szeptember végén Lazáry Viktor, a szombathelyi fideszes alpolgármester közölte: hamis fényképekkel, hamis videofelvételekkel, hamis hangfelvételekkel és ha kell hamis tanúkkal is készülnek ellene. “Soha nem fogyasztottam kábítószert, és nem tántorítanak el az ilyen vádaskodások, mindaddig tovább végzem a munkámat, ameddig a választók bizalmát élvezem” – mondta Lazáry. Az alpolgármester a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Központi Laboratóriumának osztályán adott vizeletmintát, a teszt negatív lett.
Forrás: nol.hu; MTI
Fotó: rabakalman.blog.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS