Bizalmat kapott a Mateusz Morawiecki vezette kabinet a lengyel szejmben kedd éjjel, a szavazást megelőző vitában az ellenzéki képviselők látszatváltozásnak nevezték a Beata Szydlo lemondását követő miniszterelnök-váltást, a kormánypárt pedig a januárban esedékes mélyreható kormányátalakítást jelentett be.
A négyszázhatvan fős parlamentben 243 képviselő szavazott a Morawiecki vezette kormányra. huszonöten nem voltak jelen, 192-en nemmel szavaztak, senki sem tartózkodott. A konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) a szejmben a kormány jóváhagyásához szükséges abszolút többséget biztosító 237 mandátummal rendelkezik. Ryszard Terlecki, a PiS soraiból megválasztott alsóházi alelnök megerősítette a korábbi bejelentéseket, miszerint a Morawiecki vezette kabinet összetétele januárban megváltozik, és a gazdaság fejlesztésére összpontosul.
A fő ellenzéki párt, a jobbközép Polgári Platform frakcióvezetője, Slawomir Neumann viszont leszögezte: nem dől be a látszólagos új nyitásnak, Morawiecki európaiságának vagy liberalizmusának, hiszen az új kormányfő a PiS elnökével, Jaroslaw Kaczynskivel együtt már két év óta alattomos diktatúrát vezet be. Tekintélyelvűséggel vádolta a kormánypártot a harmadik legnagyobb parlamenti tömörülés, az ellenzéki jobboldali Kukiz’ 15 vezetője is, kifogásolva többek között, hogy a PiS a választási törvény módosításával önkormányzati szinten a Kukiz’ 15 által kulcsfontosságúnak tekintett egyéni választókerületek megszüntetésére készül.
A liberális Modern (Nowoczesna) elnöke, Katarzyna Lubnauer általánosnak és zavarosnak minősítette a kormányfői programbeszédet, és úgy gondolja, Morawieckinek nincs Lengyelország-víziója. A Lengyel Parasztpárt elnöke, Wladyslaw Kosiniak-Kamysz szerint az új kormány nem szolgálja a nemzeti egységet, Morawiecki személyében a kormánypárt álarcot ölt, mely elfedné, hogy beteg a gyűlölettől. Morawiecki képviselői kérdésekre válaszolva részletezte a programbeszédben felrajzolt gazdaságpolitikai koncepcióját. Kitért a lengyelországi politikai vita élességére, azzal összefüggésben is, hogy előző éjjel ismeretlen tettesek felgyújtották a kormányfői hivatal államtitkára, Beata Kempa vidéki képviselői irodáját. Morawiecki a kedélyek csillapítására szólított fel, kiemelve: szeretné, hogy kormánya az összes lengyelé legyen.
Közvetlenül a bizalmi szavazás előtt az összes képviselő egyperces csenddel tisztelegett az 1981-es lengyelországi hadiállapot áldozatainak emléke előtt, az intézkedés bevezetésének harminchatodik évfordulója szerdára esik. Az alsóházi vitával egyidőben a szenátus az ellenzék és az Európai Bizottság által bírált bírósági törvényekről tárgyalt. A jogszabályok ellen több száz ember tüntetett a parlament előtt. Egy rendőr megsérült, amikor a tiltakozók ránehezedtek a parlament előtt álló védőkorlátra.
Forrás: MTI Fotó: PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS