Az ősz közepéig, a Covid-19 elleni tömeges vakcináció remélt kezdetéig maradhat kötelező a maszkviselés Moszkvában – jelentette be Szergej Szobjanyin, az orosz főváros polgármestere csütörtökön, a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva.
Az, hogy meddig kell maszkban járnunk, nagyban függ attól, hogy mikor jelenik meg a vakcina; az eltérő értékelések szerint a megjelenése októbertől a jövő év februárjáig várható. Szeretnék abban hinni, hogy októberben már megkapjuk a védőoltás első nagyobb tételeit
– mondta Szobjanyin. A polgármester hangsúlyozta, hogy az oltás tömegessé válásáig a főváros fenn fogja tartani ideiglenes járványkórházait, egyúttal ígéretet tett rá, hogy a Covid-19 fertőzöttek nyomon követésére létrehozott telefonos alkalmazás adatait törölni fogják. A városvezető úgy vélekedett, hogy Moszkva egy év alatt visszatér a megszokott életviteléhez, így az idegenforgalom 2021-re teljesen helyreáll majd. Közölte, hogy az orosz főváros kétszázötvenmilliárd rubelt költött el a védekezésre. Szobjanyin méltatta a moszkvaiaknak a járvány alatt tanúsított felelősségtudatát, amelynek köszönhetően sikerült elkerülni a katasztrófát.
Oroszországban az utóbbi huszonnégy óra alatt 8831-gyel, 441 108-ra emelkedett az igazolt Covid-19-fertőzések száma a csütörtökön közölt hivatalos adatok szerint, ami két százalékos napi növekedést jelent. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek 38,2 százaléka tünetmentes. A halálozások száma százhatvankilenccel, 5384-re, a gyógyulásoké pedig 8666-tal, 204 623-ra emelkedett. Az országban a járvány kezdete óta több, mint 11,7 millió, az utóbbi egy napon pedig háromszázhétezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával 313 885 embert tartanak megfigyelés alatt. Moszkvában csütörtökre az igazolt fertőzések száma 1998-cal, 189 214-re, a halottaké 64-gyel, 2749-re, a gyógyultaké pedig 3061-gyel, 94 715-re emelkedett.
Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön arra utasította a hadsereget, hogy nyújtson sürgős segítséget a Bajkálon túli területnek a Covid-19 elleni küzdelemben, és telepítsen oda egy kórházat. Az államfő emlékeztetett arra, hogy a tárca tavasszal tizenhat egészségügyi központot épített fel az országban, és Dagesztánnak is segítséget nyújtott a védekezésben. A szintén súlyos helyzetben lévő Dagesztánban az utóbbi hetekben két tábori kórházat állított fel a hadsereg, és három állandó egészségügyi központ építésébe kezdett. Putyin csütörtökön azt mondta, hogy a járványhelyzet stabilizálódott Oroszországban. A Bajkálon túlon a fertőzések száma harminckilenccel, 1257-re, a halálos áldozatoké pedig kettővel, huszonnégyre emelkedett; a területen hétszáznyolc gyógyult fertőzöttet tartanak számon.
Csütörtökön újabb százötven amerikai lélegeztetőgép érkezett Moszkvába; a kétszáz hasonló eszközből álló, 5,6 millió dollár értékű humanitárius segély első tételét május 21-én kapta meg Oroszország. Moszkva április elején egy orvosi védőfelszerelést és negyvenöt lélegeztetőgépet szállító katonai gépet indított a tengerentúlra, az orosz készülékeket azonban nem használták az Egyesült Államokban, mert két hasonló berendezés leégése hat páciens halálát okozta egy moszkvai és egy szentpétervári kórházban. Az amerikai lélegeztetőgépek orosz szakemberek szerint jó minőségűek és megbízhatók.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Szergej Ilnyickij
Facebook
Twitter
YouTube
RSS