A Bajnokok Ligája után az Európai Szuperkupa-döntőben is megvédte címét a Real Madrid. Az ellenfél Manchester United későn ébredt, így bár 2–0 után szépített, a Real már nem engedte ki a kezéből a győzelmet. A Unitedet irányító Mourinho korábban a Real edzője (is) volt, de ezen a meccsen is bebizonyosodott, már régen nem The Special One (A különleges). Ez a jelző most már inkább a madridiak mesterére, Zidane-ra illene. Szerencsére a francia nem aggatja magára.
Igazi nyári, már-már nemzetközi sörmeccsre hajazó rangadót játszott a Real Madrid és a Manchester United, a tét az Európai Szuperkupa volt. Ez már önmagában is kevés futballistát és szurkolót villanyoz fel (ennek a trófeának az értéke összehasonlíthatatlan egy bajnoki címmel vagy a csúcsot jelentő Bajnokok Ligája-sikerrel), de az sem segített, hogy augusztusi, a komoly futballbajnokságokat tekintve idény előtti meccset Törökországban rendezték meg… Nagy ötlet volt.
A finálé nehezen indult be, de a Cristiano Ronaldo nélkül felálló Real az első negyedórát követően beszorította a Mourinho vezette Manchester Unitedet a kapuja elé, és ez – ahogyan ez mostanában a madridi csapatnál történni szokott – hamar meghozta az eredményét: a védekező középpályás Casemiro szerzett lesgyanús, leshatáros gólt. Carvajal passza óriási volt, már-már csapattársai, Kroos és Modric átadásait idézte. Bár a United a második félidőben beleerősített és a csere Rashford is feldobta a brit klub játékát, mégis a Real szerzett újabb gólt: Isco egy szép kényszerítő után köszönt be (2–0).
A döntőket az utóbbi időben rutinszerűen nyerő Real talán azt hitte, megvan a meccs, de Lukaku szépített, majd utána volt egy hatalmas helyzete a Unitednek, csak Rashford elhibázta a meccslabdát (illetve Navas védett hatalmasat). Bár a Real közben több nagy ziccert kihagyott, végül így is nyert egy felejthető, igazi nyári mérkőzésen.
Ettől függetlenül továbbra is él a kérdés: ki állítja meg őket komoly tétmeccsen?
A Uniteddel éppen ellentétes a helyzet, egyelőre a tavaly nyáron érkezett Mourinho sem tett csodát, se karaktere, se stílusa nincs a csapatnak, mióta Sir Alex Ferguson visszavonult, rá sem lehet ismerni az együttesre. Nem tudni, mi történt a portugál szakemberrel, de tény, hogy az egykori csodaedző, aki éppen a Realnál mutatta először a kiégés jeleit, továbbra sem találja régi formáját. A Különlegesből Átlagos lett, kérdés, hogy visszatér-e a varázs?
Fotó: Marca.es
Facebook
Twitter
YouTube
RSS