A menet rendhagyó módon egy muszlimok lakta külvárosból indult – a szervező elmondása alapján így akarták megcáfolni azt a tévhitet, miszerint a külvárosokban előítélettel viseltetnek a melegek iránt, de nem jött be a számításuk. A felvonuláson ugyanis volt, akit megvertek, míg másokat az öltözetük miatt inzultáltak, a leszbikusokra pedig rátámadt egy transz- és queer aktivistákból álló csoport.
Nem volt atrocitásoktól mentes Franciaországban az idei Pride, amely rendhagyó módon ezúttal nem Párizs belvárosából, hanem a fővárossal szomszédos Seine-Saint-Denis megye Pantin nevű településéről indult és a belvárosi Place de la République térre tartott.
?️? Pour la première fois de son histoire, la marche des fiertés de Paris et d’Île-de-France partira d’une ville de banlieue, Pantin (Seine-Saint-Denis) ce samedi pic.twitter.com/6Pso6nbxmI
— BFM Paris (@BFMParis) June 26, 2021
A menetet szervező Inter-LGBT szóvivője, Matthieu Gatipon azzal indokolta a helyszín megválasztását, hogy megcáfolják azt a tévhitet, miszerint a külvárosokban előítélettel viseltetnek a melegek iránt, ám nem igazán jött be a számításuk, mert több inzultus is történt. A felvonulók között többen is nyíltan kiálltak Mila mellett. Ő az a leszbikusságát felvállaló francia kamaszlány, aki másfél éve rettegésben él, miután többen is halálosan megfenyegették, amiért kritizálta az iszlám vallást. Több felvonuló is „Je suis Mila”, vagyis Mila vagyok feliratú pólóban jelent meg a rendezvényen, homoszexuális muszlimok azonban több szemtanú szerint is inzultáltak egy meleg fiút, aki Mila nevével ellátott pólóban jelent meg a rendezvényen. Az agresszorok egyike azóta már törölte magát a közösségi oldalról, de egy korábban készült képernyőfotón látszik, hogy fehérellenes bejegyzése is volt a Twitteren. Egy fiatal lány szintén arról számolt be, hogy sértegették, mivel Milát támogató táblával a kezében jelent meg a felvonuláson; elmondása szerint alig egy óra alatt számos sértést kapott, ezért inkább a szégyen menetének nevezné a rendezvényt a büszkeség menete helyett.
« Sale pute » « Grosse salope » « t’as vu que ça parle de toi sur les réseaux ? » « Tu fais pas la maline toute seule ?? »
Tels sont les propos dont j’ai été l’objet en étant resté en tout moins d’une heure à la #MarcheDesFiertes ! Je l’appellerai plutôt la marche de la honte !— Floriane Gouget (@FlorianeGouget2) June 26, 2021
A felvonuláson azonban nemcsak Mila szimpatizánsait érték atrocitások: egy keresztény hitre áttért egykori muszlim fiút megtámadott két fiatal, akik megpróbálták kitépni a kezéből a tunéziai zászlót. Az esetről felvétel is készült.
[Info @valeurs] Agression homophobe à la #GayPride à Paris: un militant #LGBT, ex-réfugié musulman naturalisé et converti au catholicisme, a été frappé et insulté par 2 racailles qui ont tenté de lui arracher son drapeau tunisien.Ils ont été signalés à la police #MarcheDesFiertes pic.twitter.com/J1mHFHpyQq
— Amaury Brelet (@AmauryBrelet) June 26, 2021
A felvonulás közben rendőri beavatkozásra is szükség volt, amikor leszbikusokra támadt egy transz- és queer aktivistákból álló csoport.
Un collectif lesbien attaqué par des militants trans et queer, la police intervient. #Pride2021 #Pride pic.twitter.com/0flDAQcZ1D
— Jeanne (@D4rc_) June 26, 2021
A felvonulást nem hagyta ki a francia George Floydként is emlegetett, 2016 júliusában rendőri intézkedést követően elhunyt, többszörösen visszaeső bűnöző, Adama Traoré családja által alapított La Vérité pour Adama (Igazságot Adamának) nevű bizottság sem; a vonuló tömegben jól hallhatóan skandálták a szlogenjüket.
“Je suis là pour soutenir le combat des LGBT, et aussi dénoncer l’hypocrisie de la RATP qui à la fois taxe des grévistes d’homophobie pour les réprimer et en même temps soutient des régimes lgbtphobes comme l’Arabie Saoudite. ». Yassine, travailleur à la RATP.#Pride2021 pic.twitter.com/UiGNllBEiW
— Révolution Permanente (@RevPermanente) June 26, 2021
Forrás: V4NA; Fotó: Twitter (képernyőfelvétel)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS