Áder János hétfőn Senyei György Barnát jelölte Handó Tünde távozó OBH-elnök utódjának, akit kedden meghallgatott az Országos Bírósági Tanács is, és egyhangúlag támogatták a jelölését – írja a 444.hu. A portál forrásai szerint Senyei jelölésével véget ért a “handóizmus”, és megoldódhat az Országos Bírósági Hivatal és az Országos Bírósági Tanács közötti konfliktus.
Mint a portál írja, a jelölt kinyilvánította, hogy szeretné új alapokra helyezni az Országos Bírósági Tanáccsal való együttműködést, és kifejezte határozott törekvését arra, hogy az igazságszolgáltatást a béke és a rend kell, hogy jellemezze. Ismert: Handó Tünde 2012-től egészen 2019 novemberéig irányította az Országos Bírósági Hivatalt, ugyanakkor nem töltötte ki 2020 végig szóló mandátumát. Menesztésének oka a 444.hu szerint, hogy az unió részéről egyre nagyobb nyomás helyeződött Magyarországra az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatos problémák miatt. Ezek egy része Handó személyével volt összefüggésében. Handó a 444.hu szerint gyakran érvénytelenítette a bírósági vezetői pályázatokat, és a széles támogatással rendelkező jelöltek helyett inkább lojális embereket bízott meg. Külön pikáns, hogy korábban Senyei egy pályázatát is érvénytelenítette. Senyei eddig tanácselnökként dolgozott az ítélőtáblán, viszont semmilyen igazgatási tapasztalattal nem rendelkezik. A portál forrásai szerint Senyei jelölésével véget ért a “handóizmus”, és megoldódhat az Országos Bírósági Hivatal és az Országos Bírósági Tanács közötti konfliktus.
Forrás: 444.hu; Vezetőkép: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS