Nagy-Britannia törvénybe foglalja, hogy képesek érzelmekre a gerincesek, mindazok az állatok, amelyeknek gerincvelőjük van – közölte George Eustice környezetvédelmi miniszter a Sunday Times című lappal. Az új jogszabályt II. Erzsébet királynő jelenti be kedden hagyományos kormánynyilatkozatában. A törvényben hangsúlyozni fogják, hogy állatok is tudatában vannak érzéseiknek és érzelmeiknek, képesek örömöt és vidámságot, szenvedést és fájdalmat érezni. A miniszter szerint Nagy-Britannia éllovas akar lenni a világon az állatjogok területén, és a gerincesekről szóló törvény e stratégia pillérét képezi.
További törvénytervezetek tiltják a vadásztrófeák importját, eleven állatok exportját, főemlősök háziállatként tartását. Az állatjólléti stratégia részeként a kormány szeretné elérni a szőrmeimport és a mikrochipek házimacskáknál való alkalmazásának tilalmát. Véget akarnak vetni a sertések gázzal (szén-dioxiddal) való leölésének is. Eustice szerint mindezek fontos jelzést küldenek a világnak. A változtatások közül sok – köztük az élő állatok exportjának tilalma – csak azután vált lehetségessé, hogy Nagy-Britannia kilépett az Európai Unióból – mondta. A miniszter hangsúlyozta, hogy Boris Johnson az első miniszterelnök, aki a kormánypolitika részévé tette az állatjóllét ügyét. A tervek ellenzői szerint Johnson csak jegyese, Carrie Symmonds személyes nézetei miatt áll ki az állatjogokért. A környezetvédelmi miniszter szerint azonban a miniszterelnök és ő maga is ugyanolyan szenvedélyes ebben az ügyben, mint Symmonds, a Konzervatív Párt volt szóvivője.
Forrás: MTI ; Fotó: pixabay.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS