Jó hétvégi szórakozást és sok tanulságot kínál a Szabadfogás legutóbbi adása, amelyben a május elsejei parádés hangulatban Nagy József, a 24.hu újságírója semmiképp sem akart megbarátkozni Huth Gergely műsorvezető megszokott címkézésével, amelyben ezúttal őt az anarcho-szindokalista mozgalomhoz sorolta. Pedig Jeszenszky Zsolt politikai hobbista még fel is olvasta neki az irányzat meghatározását. Az adásban persze komolyabb témákról, így például az Orbán-Salvini találkozó jelentőségéről is szó esett. A műsor friss adása az áprilisi átalakulás óta új időpontban, csütörtökönként 20:05-kor jelentkezik a Hír TV-n!
A Szabadfogás legújabb adásában terítékre kerültek a különböző pártok május elsejei rendezvényei, Matteo Salvini budapesti látogatása, és parázs vitát váltott ki a migráció kérdése is. A Hír TV Szabadfogás című műsorában ezúttal Kereki Gergő, a Mandiner főszerkesztő-helyettese és Nagy József, a 24.hu újságírója külön szócsatát folytatott. Már a bemutatásnál megkezdődött a szóbirkózás, amikor Huth Gergely műsorvezető a munka ünnepe miatt kitalált „mozgalmi” nevén szólította a jelenlévőket. A könnyednek nem nevezhető bemelegítés után május elseje kapcsán szóba került még a söröskorsók emelgetése is; nem meglepő, hogy ezen is egymásnak estek a jelenlévők.
A konkrét témákkal kapcsolatban felmerült a politikai pártok „majálisozása”. Kereki Gergő, a Mandiner főszerkesztő-helyettese szerint nem véletlen, hogy a DK és az MSZP is a Városligetben tartotta a majálisát, és az sem véletlen, hogy már nem Gyurcsány Ferenc a főszónok a DK-nál, hanem felesége, Dobrev Klára, aki – egy közvéleménykutatás szerint – a baloldal legismertebb jelöltje.
Én fogadni mernék arra, hogy a Demokratikus Koalíció az EP-választáson meg fogja előzni az MSZP-t
– jelentette ki Kereki Gergő, aki azt is hozzátette, hogy a baloldalon belül az MSZP elveszíti domináns szerepét, és azt a Dobrev-Gyurcsány kettős fogja átvenni.
A hazai események után nemzetközi vizekre eveztek a Szabadfogás tagjai, és a migrációról, valamint az Orbán-Salvini találkozóról is beszéltek. Kereki Gergő szerint Matteo Salvini az élő példa arra, hogy – amit korábban a baloldal kifogásként hangoztatott, miszerint a menekülthullámmal szemben nem lehet mit tenni, nem lehet megvédeni vele szemben Európát, azt adottságként kell elfogadni és inkább az integrációra kell koncentrálni – meg lehet állítani.
Nagy József, a 24.hu újságírója az elhangozottakra közbevetette: senki nem mondta, nem állította, amit Kereki mondott a baloldalról. A Mandiner újságírója úgy reagált: „márpedig korábban ez volt a narratíva”, majd nyomatékosan hozzátette:
Salvini az élő példa arra, hogy meg lehet védeni magukat.
Kereki és Nagy egyébként a műsoron belül többször is külön szóbirkózást folytatott; az olaszok után a lengyeleknél sem találták meg a közös nézőpontot.
Magyarország szövetségeseivel kapcsolatban szóba került az őszi lengyelországi parlamenti választás. A lengyel ellenzék erősödésével kapcsolatban Kereki Gergő megjegyezte: ennek oka, hogy Soros György bevásárolta magát az ellenzéki médiába. Nagy József erre annyit mondott: „Soros György fog Lengyelországban kormányt váltani.” Kereki a vitát azzal zárta le: „Én mondok valamit, azt kiforgatod a saját szavaim környezetéből, majd azzal vitatkozol.”
Kettejük szócsatájába Nagy Attila Tibor elemző szállt be annyival, hogy megerősítette Kereki Gergő gondolatmenetét, és hozzátette: ha a lengyel választásokon az ellenzéki erők győznének, akkor Orbán Viktornak új szövetséges után kell nézni, és már most törekszik arra, hogy legyenek a lengyeleken kívül még további szövetségesei.
Az adás második felében Frans Timmermans beszédét elemezték a Szabadfogás tagjai; nem meglepő, de az elhangzottakat szinte mindenki máshogy értelmezte. A csúcsjelöltek vitájából kiindulva a migráció és a migránskártya témaköre ismét komoly vitát váltott ki.
Kukorelly Endre szerint abban egyet kell érteni, hogy a baloldal nyomatta, hogy be kell engedni a bevándorlókat és integrálni kell őket:
ezt nem lehet tagadni, aki ezt tagadja, az olvasson 2015-16-os újságokat.
Az író hozzátette: Timmermans szavait előrelépésként kell most értelmezni, mivel a baloldal sem olyan egységes ebben a témában, mint eddig volt.
Jeszenszky Zsolt közbevetette:
A valóság fejbe csapta párszor a baloldal.
Nagy József szerint egyértelmű, hogy Timmermans arról beszélt, hogy a helyszínen, Afrikában kell megoldani a problémát és oda kell vinni a segítséget. Pesty László dokumnetumfilm-rendező erre kontrázott:
Szijjártó Péter három éve mondja ezt a gondolatot, amit Te most felidéztél.
Jeszenszky Zsolt politikai hobbista annyival egészítette ki, hogy
Orbán Viktor és Szijjártó Péter már három éve is normálisan gondolkodott, mert felmérték a helyzetet és látták hova vezet, az európai baloldal erre képtelen volt.
Kereki Gergő közbevetette: Afrika megsegítésével mindenki egyetért, de ha megnézzük a brüsszeli döntéseket, ott van az EU-Arab Liga megállapodás, amiben nemcsak Afrika megsegítése van, hanem
árukapcsolásként hozzácsapták azt is, hogy a gazdasági bevándorlást Afrikából legalizálni kell,
majd hozzátette: ott van a migránskártya-rendszer, amivel meg ösztönzik a migrációt. Ezen a ponton ismét összecsapott Kereki és Nagy világnézete, a szóbirkózásba a többiek is bekapcsolódtak.
Műsorvezető: Huth Gergely. A legutóbbi adás vendégei voltak: Jeszenszky Zsolt politikai hobbista; Kereki Gergő főszerkesztő-helyettes, Mandiner; Pesty László dokumentumfilm-rendező; Nagy Attila Tibor elemző, Méltányosság Politikaelemző Központ; Nagy József újságíró, 24.hu; Kukorelly Endre író.
Szabadfogás ÚJ IDŐPONTBAN, minden csütörtökön 20.05-kor a Hír TV műsorán. Ismétlések: pénteken 05:00-kor és 09:05-kor, vasárnap 14.05-kor és hétfőn hajnalban 03:00-kor.
Forrás: Hír TV
Facebook
Twitter
YouTube
RSS