Budapest és a fővároson kívüli régió egymás nélkül nem fejlődhet, dinamizálni kell Budapest “hátországát” – mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter kedden, Gödöllőn, A városfejlődés 20 éve az EU-ban című konferencián. Navracsics Tibor szerint, mivel az agglomeráció egy része gyakorlatilag már összenőtt a fővárossal, mindenképpen erősíteni kell az együttműködést.
Keressük az együttműködés formáit, ez egy fájdalmas keresés
– fogalmazott a rendezvényen, amelyet – a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériummal, valamint a Magyar Közgazdasági Társaság fejlesztéspolitikai szakosztályával közösen – a Magyar Önkormányzatok Szövetsége szervezett.
A miniszter kijelentette: Magyarország felzárkózása az Európai Unióhoz sikeres, de a területi különbségek nőttek az uniós tagság alatt. Az egy főre jutó GDP adatai alapján közölte: Budapest az “éllovas”, a Közép- és Nyugat-Dunántúl közepes ütemben zárkózik fel, Észak-Magyarország, Dél-Dunántúl, Észak- és Dél-Alföld pedig még csak az uniós GDP 50 százaléka körül van. A magyar főváros Zágráb és Prága között áll ugyanezen adatok szerint, a Nyugat- és Közép-Dunántúl az Őrvidék és Kelet-Szlovénia között, régióink harmadik csoportja pedig Horvátország és Szlovákia között “küzd a felzárkózók ligájában”.
Navracsics Tibor felhívta a figyelmet arra, hogy Nyugat-Európa számos országában megtorpant a fejlődés, ami az unió kohéziós dinamikájának a problémáját jelzi és veszélyezteti a versenyképességet.
A fejlesztéspolitika versenyképesség-fejlesztés politika is kell, hogy legyen
– hangsúlyozta. Uniós tagságunk húsz évének adatait elemezve a miniszter kitért a munkanélküliséget csökkentő programok sikerére, valamint a népesség országon belüli mozgására, amely elsődlegesen északnyugat felé irányul, ahonnan az ausztriai munkaerőpiacra járnak át az emberek.
Budapest környékére is sokan költöznek, ami az agglomeráció számára egyre több problémát okozhat
– tette hozzá Navracsics Tibor, megemlítve a solymári ivóvízproblémát. Az uniós fejlesztési forrásokról leszögezte: “összességében nem lehetünk pesszimisták”, közel tízezer milliárd forintnak kellene érkeznie 2027-ig, a pályázatok kiírása folyamatos.
Karácsony Gergely főpolgármester azt mondta, a “túlfejlettség vádja” mindig felmerül a főváros kapcsán, de Budapestnek Pozsonnyal, Béccsel, Varsóval kell “egy ligában focizni”, Magyarországnak “helyzetbe kell hoznia az egyetlen igazi nagyvárosát”. Úgy vélte, intenzívebben kellene keresni az együttműködés formáit, sikeres példaként említve a megállapodást a bérletek kölcsönös elfogadásáról, a tarifaközösségről.
Olcsóbb és átláthatóbb rendszer, ilyenből kellene még több
– jelentette ki. Véleménye szerint Budapest “elementáris érdeke”, hogy közös közszolgáltatási rendszert alakítson ki az agglomerációval. A főpolgármester kitért arra, hogy míg az agglomeráció lélekszáma olyan gyorsan nő, amit már “nem lehet lekövetni”, Budapestre “nagy lett a kabát”.
A rozsdaövezetek feltárásával több lakóövezetet kellene kialakítani a fővárosban, több embernek kell lakhatást biztosítani az életminőség javításával
– hangoztatta Karácsony Gergely. Reményét fejezte ki, hogy az uniós fejlesztési pénzek megérkeznek, mivel “ezek járnak a budapesti embereknek”.
Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere szerint tarifaközösségekre nemcsak a főváros esetében lenne szükség – “ami megtörtént Budapesten a közösségi közlekedésben, az másutt is meg kellene, hogy történjen” –, a fejlesztések mellett az üzemeltetést is érdemes lenne összekapcsolni. Kitért arra, hogy a fejlesztéspolitika kapcsán az uniós források mellett nagyon fontosak a nemzeti források és a helyi adóbevételek is. Az uniós pályázatok esetében pedig kiemelte a 2014–2020-as időszakot, amikor a települések dönthették el, mire kérik a forrásokat.
Továbbra is bizalmat kérünk
– fogalmazott, hozzátéve: az ország versenyképességét a települések versenyképessége, életminősége fogja eldönteni.
Michael Winzer, a Konrad-Adenauer-Stiftung képviseletvezetője azt mondta, a magyarok sokkal régebben Európához tartoznak, mint húsz éve, és mindig jellemző volt rájuk a bátorság és a szabadság utáni vágy. Felidézte a Páneurópai Pikniket, és kijelentette: a magyarok voltak azok, akik kiverték az első téglát a berlini falból, fontos szerepet játszottak a német, illetve az európai egyesítésben. Magyarország hozzájárult ahhoz, hogy Európának jövője legyen – hangsúlyozta.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS