Gyakran fordul elő, hogy az áldozatok megpróbálják fenntartani a látszatot, hogy boldogságban, szeretetben élnek, miközben valahol mélyen ez teljesen felemészti őket és szenvednek – hangzott el az Ökumenikus Segélyszervezet sajtótájékoztatóján, ahol bejelentették, országszerte hét krízisambulancia nyitotta meg kapuit a kapcsolati erőszak veszélyeztetettjeinek és áldozatainak megsegítésére, köztük 4 intézménnyel bővült az Ökumenikus Segélyszervezet országos intézményhálózata.
Az esemény sajtóközleménye szerint az EFOP-1.2.5-16 Biztos Menedék felhívás keretében, az Európai Unió támogatásával megvalósuló hiánypótló hálózat civil, állami és vállalati szektorok összefogásával és szoros együttműködésével jöhetett létre. A szolgáltatás népszerűsítéséért az Ökumenikus Segélyszervezet és az Emberi Erőforrások Minisztériuma országos kampányt indít a következő hetekben, hogy egy óriás matrjoska baba segítségével felhívják a figyelmet, az erőszak nem elfogadható, és van segítség.
A krízisambulanciák működését és a figyelemfelhívó kampányt bemutató budapesti sajtótájékoztatón részt vett Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója, Rácsok Balázs, az Ökumenikus Segélyszervezet szakértője, valamint a kampányt támogató Vodafone Magyarország Alapítvány és az Avon vezető képviselői.
A sajtótájékoztatón elmondták, hogy jogászból, szociális szakértőből és pszichológusból álló szakértői stáb fogadja a kapcsolati erőszak érintettjeit az ország 7 regionális krízisambulanciáján: Miskolcon, Szolnokon, Orosházán, Budapesten, Devecseren, Mosonmagyaróváron és Kaposváron. Az új szolgáltatás elsődleges célja, hogy a szakemberek minél előbb hatékonyabb segítséget nyújthassanak az érintetteknek, megelőzve így akár súlyos krízishelyzetek kialakulását is.
Lehel László, elnök-igazgató kiemelte, a figyelemfelhívó akciók és prevenciós munka mellett az Ökumenikus Segélyszervezet több, mint 10 éve segíti ellátásokkal a kapcsolati erőszak áldozatait, krízisközpontokat és titkos menedékházat működtet. A krízisambulancia-hálózat létrejöttével 4 új intézménnyel bővül ez a tevékenység, ami lehetővé teszi, hogy a bántalmazás áldozatai mellett a bántalmazás veszélyeztetettjeinek is segítséget nyújthassanak.
Tesszük ezt közösen az Emberi Erőforrások Minisztériumával, az ellátórendszer más szereplőivel szoros együttműködésben. Elkötelezett vállalati partnereink, a Vodafone Magyarország Alapítvány és az Avon támogatásának köszönhetően folyamatosan tudjuk javítani a szolgáltatások minőségét is. Most induló közös kampányunk fő üzenete, “A szeretet nem árt” mottó azt üzeni: a kapcsolati erőszak semmilyen körülmények között nem elfogadható. Ezzel együtt azt is szeretnénk, ha a következő egy hónapban minél többekhez eljutna, hogy van hova fordulnia az érintetteknek
– mondta.
Novák Katalin, az EMMI család- és ifjúságügyért felelős államtitkára beszédében hangsúlyozta, hogy a kormányzat határozottan elutasítja a kapcsolati erőszak valamennyi formáját, és minden rendelkezésére álló eszközzel tesz is ellene.
Az ezen a területen kitűzött célokat és a kormányzati oldalról támogatható fejlesztéseket elindítottuk, ennek eredményei a segítséget kérők számára már érzékelhetőek. Fejlesztési forrásból összesen közel 3 milliárd forintot fordítunk az intézkedésekre. A kapcsolati erőszak áldozatai – a folyamat bármely fázisában is vannak – akkor mernek a problémáról jelzést adni, segítséget kérni, ha támogató közegben érzik magukat, ezért fontos hangsúlyozni, hogy a kapcsolati erőszak nem magánügy
– tette hozzá.
Amikor bántalmazásról beszélünk, a legtöbbeknek a fizikai vagy szexuális erőszak jut eszébe, de épp annyira lehet bántalmazás az érzelmi, a lelki erőszak vagy akár a másik fél anyagi zsarolása. A baj sok esetben megelőzhető, ha az érintettek időben megtalálják a megfelelő fórumot, ahol bizalommal beszélhetnek problémáikról
– hangsúlyozta Rácsok Balázs, az Ökumenikus Segélyszervezet szakértője. Hozzátette, a bántalmazó kapcsolatok nagy részében, a nők, férfiak, gyerekek és olykor az egész család őrzi a titkot, a valóságot, mely a színfalak mögött zajlik. Gyakran fordul elő, hogy az áldozatok megpróbálják fenntartani a látszatot, hogy boldogságban, szeretetben élnek, miközben valahol mélyen ez teljesen felemészti őket és szenvednek. Ezt a külső látszat és belső feszültség közötti ellentétet szimbolizálják a segélyszervezet most induló kampányában a matrjoska babák, melyek a sajtótájékoztató után az összes olyan városban meg fognak jelenni, ahol krízisambulancia nyílt, ráirányítva az elérhető segítségre a figyelmet.
A személyes segítségnyújtást jelentő krízisambulanciák mellett a Segélyszervezet új honlapot is elindít. A www.aszeretetnemart.hu oldalon továbbra is elérhető lesz az elmúlt években nagy érdeklődéssel kísért online tanácsadó szolgáltatás, ahol az érintettek név nélkül kérdezhetnek a segélyszervezet szakértő munkatársaitól. Ez a szolgáltatás különösen is hiánypótló ott, ahol még nem elérhető krízisambulancia.
Az Ökumenikus Segélyszervezet kapcsolati erőszak elleni küzdelmében évek óta két vállalat is segít stratégiai partnerként, az Avon és a Vodafone Magyarország Alapítvány. Míg előbbi a segélyszervezet titkos menedékházának berendezéséhez, illetve működtetéséhez járul hozzá, utóbbi az online anonim tanácsadó oldal létrehozásában és működtetésében vállal nagy szerepet. Mindkét vállalat bekapcsolódik az “A szeretet nem árt” kampányba is. Dr. Budai J. Gergő, a Vodafone Magyarország Zrt. vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettese és Fellner Krisztián, az Avon értékesítési vezetője a sajtótájékoztatón egyaránt elkötelezettségükről és további támogatásukról biztosították a Segélyszervezetet a kapcsolati erőszak elleni küzdelemben.
A Vodafone az élet minden területén elkötelezetten támogatja a női egyenjogúságot és a nők megbecsülését, mert hiszünk abban, hogy mindenkinek egyenlő esélyeket kell kínálni
– mondta el Dr. Budai J. Gergő, a Vodafone Magyarország Zrt. vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettese.
A társadalmi egyenlőségnek alapvető feltétele a hölgyek biztonságának, elismertségének megteremtése. A Vodafone Magyarország Alapítvány az Ökumenikus Segélyszervezettel közösen azon dolgozik, hogy felhívja a figyelmet a kapcsolati erőszak áldozataira, segítő kezet nyújtson a bántalmazottaknak, és a jövőben is innovatív megoldásokkal segítse a probléma kezelését
– tette hozzá Dr. Budai J. Gergő. A matrjoska babás kreatív kampány megalkotásával és kivitelezésével az ACG reklámügynökséget bízta meg az Ökumenikus Segélyszervezet, az installáció szállításában pedig együttműködő partner volt a BISTRO Reklámügynökség Kft.
Forrás: Ökomenikus Segélyszervezet sajtóközleménye; Fotó: facebook.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS