Jair Bolsonaro brazil elnök szombaton bejelentette, hogy negatív lett a koronavírus tesztje, két héttel a fertőzése első diagnosztizálását követően.
Az államfő arról számolt be a Twitteren, hogy negatív lett a vírustesztje, azt azonban nem közölte, hogy azt pontosan mikor végezték el. Bolsonaro az utóbbi két hetet karanténban töltötte az elnöki palotában, miután július 7-én megállapították, hogy megfertőződött. Azóta háromszor is letesztelték, és mindhárom esetben pozitív lett az eredmény, egészen mostanáig.
Jelenleg Brazília a koronavírus-járvány egyik fő gócpontja, eddig mintegy 2,4 millió fertőzöttet és 85 ezer halottat regisztráltak. A szakértők szerint azonban a valós számok jóval magasabbak lehetnek a 210 millió lakosú országban a nem megfelelő mértékű tesztelés miatt. Jair Bolsonaro hónapokig megkérdőjelezte a járvány súlyosságát, “kisebb influenzának” titulálva a betegséget, s a gazdasági újranyitást szorgalmazta a szövetségi tagállamok kormányai által életbe léptetett és a járvány megfékezését szolgáló kijárási korlátozásokkal szemben.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA-EFE/Joedson Alves
Facebook
Twitter
YouTube
RSS