Négynapos ülést tart a héten az Országgyűlés, amely hétfőn egyebek mellett a veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló javaslat bizottsági jelentésének vitáját is lefolytatja.
A parlamenti honlapon olvasható napirendi javaslat szerint az ülés 13 órakor kezdődik. A képviselők megemlékeznek a közelmúltban elhunyt Gyenesei István (független) és Lajtai István (MSZP) volt országgyűlési képviselőkről, majd a napirend előtti felszólalások következnek.
A napirend elfogadása után két és fél órán keresztül interpellációk és azonnali kérdések hangzanak el.
Ezt követően bizottsági jelentések vitái következnek: a képviselők tárgyalják a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról és kezeléséről szóló 2022-es törvény módosítását, amely az orosz–ukrán háború miatt kihirdetett veszélyhelyzetet november 19-ig hosszabbítaná meg.
Lefolytatják a Nemzeti Földalap hatékonyabb kezeléséhez szükséges egyes törvények módosításáról szóló javaslat bizottsági jelentésének vitáját is. Az agrárminiszter javaslata értelmében május végével megszűnik a Nemzeti Földügyi Központ. Feladatait részben az agrártárca, részben az államkincstár veszi át.
Emellett tárgyalnak a polgári veszélyhelyzetek terén folytatott magyar–török együttműködésről szóló megállapodásról, a pénzügyi közvetítő rendszert érintő törvények jogharmonizációs célú módosításáról, a kriptoeszközök piacáról szóló javaslatról, és az egyes gazdasági és vagyongazdálkodási tárgyú törvények módosításáról is.
Tárgyalják továbbá az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló szerződés és kiegészítő dokumentumai felfüggesztéséről szóló javaslatot. A megállapodást 2007-ben Oroszország felfüggesztette, majd tavaly nyáron fel is mondta; erre válaszul 12 NATO-tagállam is felfüggesztette a megállapodást, Magyarországgal együtt további tíz pedig e lépés megtételére készül.
Az ülésnapot napirend utáni felszólalások zárják.
Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS