Bűncselekmény hiányában elutasította a Központi Nyomozó Főügyészség az önmagukat hazaárulás miatt feljelentő európai parlamenti képviselők beadványát. A Keresztes Imre főügyész által aláírt közlemény szerint a képviselők a feljelentést arra alapozták, hogy szeptember 12-én megszavazták a Sargentini-jelentést, ezután a sajtóban megszólaló politikai közszereplők azt mondták, a jelentés támogatói lényegében hazaárulást követtek el, az önfeljelentők erre utalva kérték maguk ellen az eljárás megindítását.
Keresztes Imre közölte: az európai parlamenti képviselőket – az európai uniós és a magyar szabályozás szerint is – immunitás illeti meg szavazataikkal, illetve megbízatásukkal kapcsolatban közölt tények, vélemények elhangzásával összefüggésben, így a képviselő szavazata alapján bíróság vagy hatóság előtt nem vonható felelősségre. Emiatt a feljelentők által megjelölt bűncselekmény nem állapítható meg, ezért a Központi Nyomozó Főügyészség elutasította a feljelentést. A Demokratikus Koalíció két EP-képviselője, Molnár Csaba és Niedermüller Péter (képünkön középen) tett önmaga ellen feljelentést hazaárulás miatt Polt Péter legfőbb ügyésznél.
Forrás: MTI; Fotó: Origo
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS