„Nem az a fontos, hogy minden kérdésben már az elején egyetértsünk, hanem hogy egyet nem értéseink ellenére is együtt akarjunk működni” – mondta pénteken az Európai Unió és Magyarország kapcsolatáról Navracsics Tibor, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságért és sportért felelős biztosa Kecskeméten. Az eseményről a baon.hu számolt be.
Az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságért és sportért felelős biztosa, volt közigazgatási és igazságügyi, külgazdasági és külügyminiszter volt a vendége pénteken Kecskeméten a Párbeszéd a polgárokkal elnevezésű rendezvénynek. Az Európa jövőjéről szóló vitasorozatot az Európai Bizottság hazai képviselete és a Europe Direct Bács-Kiskun Megyei Európai Információs Pontja szervezte, és a megyei könyvtár adott neki otthont. Szemereyné Pataki Klaudia polgármester köszöntője után Navracsics Tibor szólalt föl röviden, majd a közönség kérdéseire válaszolt.
Az uniós biztos szerint manapság különösen fontos Európa jövőjéről, sőt jelenéről is beszélni, még akkor is, ha rengeteg éles vitát kiváltó téma akad.
Azt figyeltem meg, hogy sokszor Magyarországon úgy beszélünk Európáról, mintha külpolitika lenne, mintha mi magyarok nem Európa részei lennénk, és egy külső hatalommal folytatunk veszekedést. Márpedig Magyarország Európa alapvető része. Magunkat kis országnak szoktuk tekinteni, de közepes ország vagyunk, meghatározó erővel az oktatás, a kultúra, és még a tegnapi (csütörtöki) eredményt is figyelembe véve a sport területén is.
– mondta Navracsics Tibor
zerint a gazdasági mutatókat tekintve is „jól helytállunk, erőn felül teljesítünk, de nem Európa nélkül, és nem Európa ellenében”. Hozzátette: „pontosan annyira vagyunk európaiak, amennyire akarjuk”.
Nem az a fontos, hogy minden kérdésben már az elején egyetértsünk, hanem hogy egyet nem értéseink ellenére is együtt akarjunk működni.
– jelentette ki az unió és Magyarország kapcsolatáról.
A legalapvetőbb cél szerinte a béke, amelyet a második világháborút követően az európai integráció teremtett meg, de érték a munkavállalók szabad mozgása, a viszonylagos jólét vagy például az Erasmus-program.
Az Európai Bizottságot Navracsics Tibor egy „szupernagykoalíciónak” titulálta, amelyben a különböző tagállamok által delegált, eltérő nemzetiségű és így különböző kulturális háttérrel rendelkező, ráadásul más-más pártokba tartozó biztosoknak úgy kell együtt dolgozniuk, hogy alapvetően máshogy gondolkodnak, de a közös cél miatt a pártpolitikai szempontokat muszáj háttérbe szorítaniuk.
Szerinte egyébként a magyaroknak kissé kevésbé kellene érzékenynek lenniük az unióval való vitákban. Mint mondta, a kötelezettségszegési eljárások tekintetében a középmezőnyben vagyunk, nem kirívóan sok a hazánk ellen indult ilyen ügy.
Európa jövője szempontjából a legégetőbb problémának az oktatást nevezte Navracsics Tibor, már csak azért is, mert 10-15 év múlva a jelenlegi pedagógusok fele nyugdíjba megy, az utánpótlás pedig kevés.
Forrás: baon.hu; Fotó: baon.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS