Egy iraki kutató, Szulejman al-Afari segített az Iszlám Államnak (IÁ) vegyi fegyver előállításában, miután a terrorszervezet 2014-ben lerohanta szülővárosát, Moszult.
Afari a The Washington Post című amerikai napilapnak adott interjúban beszélt erről. Az 52 éves geológus, aki korábban az iraki ipari minisztériumban dolgozott, egy kurdisztáni börtönben vár ítéletére. Afari azt mondta, a dzsihadisták kérték, hogy segítsen nekik vegyi fegyver előállításában. A kutató elismerte, hogy nem sokat értett ehhez, de beleegyezett, elvállalta a feladatot, és 15 hónapon át felügyelte a mustárgáz gyártását.
Sajnálom-e ezt? Nem tudom, hogy használnám-e ezt a kifejezést
– mondta Afari. “Dolgozni akartunk, hogy pénzt kapjunk… Ők senkit sem kényszerítettek” – ismerte el a kutató. Hozzátette: a csoportjában más szakemberek is voltak, akikkel együtt egyetemi laboratóriumokban állították elő a mustárgázt, amelyet aztán a dzsihadisták bevetettek civil lakosok, valamint az Egyesült Államok vezette koalíció oldalán harcoló csoportok ellen Irakban és Szíriában. A mustárgáztámadásokban több százan haltak meg. A The Washington Post az iraki hatóságokra hivatkozva azt írja, az IÁ laboratóriumait megsemmisítették ugyan, de nem kizárt, hogy a dzsihadisták bizonyos vegyi anyagokat Szíriába csempésztek, és ott elrejtettek. Az előállítási technológiát a dzsihadisták adathordozókon tárolták, amelyeket magukkal vittek, miután a nemzetközi koalíció legyőzte őket.
Forrás: MTI; Vezető kép: WJLA
Facebook
Twitter
YouTube
RSS