Május 1-jén még betéphetett a 444 két újságírója, a mai napon azonban már új pszichoaktív anyaggal való visszaélés bűntett gyanújával fogott el a rendőrség két miskolci férfit, akik lakásukban árulták a “herbál”-fantázianevű dizájnerdrogot.
Ács Dániel és Botos Tamás május 1-je alkalmával tesztelték az akkor még legális “herbál“-t, és élményeikről videót is készítettek. A szintetikusan előállított, a fűhöz hasonló hatású drog állításuk szerint “vadabb cucc“, mint az eredeti, de egyelőre használatát nem tiltja a törvény. Így találhattak olyan rendészeti iskolára, ahol a tanulók fele ezt szívja.
Az MTI mai híre szerint a Miskolcon elfogott 23 és 25 éves helyi lakost a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság új pszichoaktív anyaggal való visszaélés bűntett gyanujával tartóztatta le. A házkutatás során készpénzt, kábítószer-gyanús anyagokat és azok kereskedelméhez szükséges eszközöket is lefoglalt a rendőrség. Mindkét gyanúsítottat bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek az előzetes letartóztatásukra.
Az internetes kereső találatai alapján mind a mai napig számtalan lehetőségünk van a herbál-t, vagy más biofűnek nevezett, egyelőre legális drogot megrendelni, de akár mintát is kérhetünk. A hatóságok állandó versenyfutásban vannak az újabbnál-újabb dizájnerdrogok megjelenésével.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS