Teljes egészében elutasította első fokon a Szegedi Törvényszék a nyolc áldozat halálával végződött móri bankrablás miatt ártatlanul tényleges életfogytiglani fegyházra ítélt Kaiser Ede kártérítési keresetét, amelyben 25 millió forintot követelt a rendőrségtől, az ügyészségtől és a bíróságtól. A magyar kriminalisztika legsúlyosabb fiaskójáról a szegedi bíróságnak az volt a fő mondanivalója, hogy az ügyben eljáró hatóságok egyáltalán nem tévedtek kirívóan súlyosat. A PESTISCRÁCOK.HU szerint viszont igen, írásunk rá a bizonyíték.
PestiSrácok.hu
Elképesztő cinizmus, amiként a hazai kriminalisztika legsúlyosabb bűntette miatt kétszer is ártatlanul elítélt Kaiser Ede 25 milliós kártérítési keresetét a napokban minden további nélkül elutasította a Szegedi Törvényszék. Tette mindezt úgy, hogy átvéve a hatóságok védekezését kijelentette, nem a polgári bíróság dolga véleményezni, avagy felülbírálni egy büntetőeljárást. Az eljárás főbb iratait Kaiser jogi képviselői, Dezső Antal és Bárdos Rita bocsátotta a rendelkezésünkre. Megjegyezzük, az írás készítője a móri bankrablás fejleményeit a nyomozás kezdetétől az eredeti elkövető elítéléséig végigkövette, a tárgyalásokat végigülte és mindvégig tárgyilagosan tudósított azokról. Most azonban írásunk vállaltan nem pártatlan, ugyanis szerzőnk tanúja volt a hatóságok összes pitiáner ügyeskedésének, amelyek csupán egy célja volt, hogy mindennek dacára mégiscsak Kaiser Edét és Hajdú Lászlót lehessen elítélni a móri bűntettért. Azt is előre bocsájtjuk, hogy a kártérítési bíróság elsőfokú ítéletét nem jogilag, hanem az előzmények ismeretében elemezzük.
Kaiser, a tömeggyilkos
A 25 millió forintos összeg is jelképes: nyomravezetői díjként ennyit kapott a vád koronatanúja, Kiglics Attila azért, mert szerinte a móri elkövetők csakis Kaiser Ede és Hajdú László lehettek. Így, szó szerint, feltételes módban, ahogy a vallomásában is szerepelt. Az összeget Kaiser a Nemzeti Nyomozó Irodától – avagy annak jogelődjétől, a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságtól -, a Fővárosi Bíróságtól, a Fővárosi Ítélőtáblától, valamint a Legfőbb Ügyészségtől követelte. Egyelőre hiába. Pedig emlékezetes momentuma volt a móri bankrablás körüli nyomozás káoszának, amikor a rémtett utáni órákban a rendőrség azonnal Horváth Szilárd és Farkas Róbert nevű bankrablók fényképeit tették közzé, mint lehetséges elkövetőkét. Persze hamar kiderült, hogy semmi közük nem volt hozzá, előbbi férfi peres úton le is gombolt a rendőrségtől félmillió forint kártérítést.
Még mielőtt azonban belemerülnénk az éppen tíz éve húzódó, és még mindig le nem zárt eljárás részleteibe, leszögezzük: Kaiser Ede jogerősen 16 év fegyházbüntetést kapott többek között emberölés kísérlete, fegyveres rablás, lopás és számos más, súlyos bűntett miatt. Úgy véljük, amit elkövetett, azért ennyi kijár. Ennek ellenére még neki – egy közismert bűnözőnek – sem kötelessége tűrni a hatóságok súlyosan gondatlan és törvénytelen eljárássorozatát, amely miatt Kaiser a mai napig hordja a tömeggyilkos bélyeget.
Lássuk csak miként alakult Kaiser Ede története.
Az első számú közellenség
2002. július 22.-én fogták el a zuglói Telepes utcai lakásából az akkor 27 éves Kaiser Edét, s rögvest meggyanúsították a móri Erste Bankban történt, nyolc áldozat halálával végződött bankrablás elkövetésével, a bűntársának tartott Hajdú Lászlóval együtt. A nyomozás másfél évig tartott, eközben számos más, Kaiser és bűntársai által elkövetett ügyet göngyölített fel a rendőrség, fokozott ügyészségi felügyelet mellett, majd 2004. májusában vádat emeltek ellenük. A rendőrség verziója azonban már ekkor megdőlt: az ügyészség Hajdú ellen már nem azért emelt vádat, mert a bankfiókban megölt nyolc embert, „csupán” azért, mert ő szerezte be a móri mészárláshoz használt fegyvereket, meg nem nevezett orosz kapcsolatai révén. Év végére meg is született az elsőfokú ítélet, amelyben Kaiser Edét bűnösnek mondták ki a móri mészárlásban, mint azt a férfit, aki a bankban lövöldöző – az ítélet szerint az eljárásban ismeretlenül maradt – bűntársát fedezve, a fiók bejáratánál őrködve, az oda betérni szándékozókat, műszaki okokra hivatkozva elküldte. Ezért – és még más, számos súlyos bűntett miatt – tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte. A döntés ellen persze fellebbeztek, de mindhiába: 2005 októberében a Fővárosi Ítélőtábla, Kaiser esetében helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, Hajdú ügyét pedig hatályon kívül helyezte, és új eljárásra utasította az elsőfokú bíróságot. Kaisert azon nyomban a sátoraljaújhelyi fegyház, különleges biztonsági körletébe helyezték, ahol a körülmények sokkal szigorúbbak, mint a „sima életfogytosoké”. Tehát Kaiser lett az első számú közellenség.
Milliók és kegyelem a hamis tanúnak
Közben persze a hatóságok nem tettek le arról, hogy Kaisernek csakis Hajdú lehetett a bűntársa. Hiszen a vád koronatanúja, a szintén hétpróbás bankrabló, Kiglics Attila ekkor már felmarkolta a 25 millió forintos vérdíjat, ráadásul köztársasági elnöki kegyelemben is részesült. Ki kockáztatott volna ekkora baklövést? Úgy tűnik, a hatóságok nem. Így tehát az ügyészség az elrendelt új elsőfokú eljárásban mindenféle új bizonyíték nélkül (!) megvádolta Hajdút a móri mészárlás elkövetésével. Aztán 2007 februárjában – egy amatőr kincsvadász bejelentésének köszönhetően, aki megtalálta a fegyvereket – elfogták az igazi móri tetteseket, Nagy Lászlót és Weiszdorn Róbertet. Kaiserék ekkor rögvest perújítást kezdeményeztek, de csak 14 hónap múlva rendelték el azt, addig azonban Kaisert továbbra is a legszigorúbb körülmények között tartották fogva. Ehhez képest a hatóság hagyta, hogy a móri bankban nyolc ember meggyilkolásával gyanúsított Nagy László felakassza magát az előzetes letartóztatásban, így jogerősen csupán egyedül Weiszdorn felelt a bankrablásért. Kaiser szerint 2008 elejétől már enyhébbek lettek a fogvatartás körülményei, a bv mintegy “megelőlegezte” hogy nem ő volt a móri mészáros. A jogerős felmentésre még három évet kellett várnia, azaz tavaly januárban lett hivatalosan is ártatlan Kaiser Ede a móri mészárlásban. Ez azt jelenti, hogy kilenc évig kellett Kaiser Edének viselnie a tömeggyilkos bélyeget. Móri mészárosnak hitte az egész ország annak ellenére, hogy a bankfiókban nem találtak egyetlen nyomot sem tőle – Hajdútól sem – és nem lett meg a rabláshoz használt ruha, cipő, de még a fegyverek sem. Kaiser mobiltelefonja a mészárlás ideje alatt a csepeli adótoronyra volt feljelentkezve. A védelem számos mentőtanút állított csatasorba, akik igazolták: Kaiser 2002. május 9-én találkozott velük és még sorolhatnánk. Mindezen mentő körülményeket azonban a hatóságok lesöpörték, sőt a mostani kártérítési perben a Nemzeti Nyomozó Iroda többek között azzal érvelt: éppen Kaiser nem tett meg mindent a Kaiser felelősségét enyhítő tények felderítésének elősegítésében, így a felelősség a védelmet terheli.
Kaiser szerint a világ
Keresetében Kaiser azt rója a hatóságok terhére, hogy sérült emberi méltósága a fogva tartási körülményei miatt, hiszen mindvégig úgy bántak vele, mintha ő lett volna a móri mészáros („Egy 8 nm-es cellába zártak, melynek fal- és padlóborítása puha volt, a helyiségen belül volt a zuhanyzótálca, a WC, a mosdótál. A földön lévő matrac szolgált fekvőhelyül. A zárkában két megfigyelőkamera volt felszerelve és éjjel-nappal két reflektorlámpa világított. Még szükségem végzése közben is figyeltek kamerával… Sétára csak övbilincsben mehettem, érezhetően megkülönböztettek a többiektől, a legkisebb megnyilvánulásomra rám küldték a kutyás készültséget. Az őrök folyamatosan provokálták ezeket a szituációkat…”) Az ügyvéd állítja, védence egészsége a hét és fél éves megpróbáltatásai alatt jelentősen megromlott, fiatal kora ellenére rendszeresen – értágító – gyógyszereket szed, a lelki traumákról, emberi, családi kapcsolatai elvesztéséről már nem is beszélve. Kaiser, az ellen folytatott eljárás törvénytelenségeit, gondatlanságait is részletesen kifejtette. Felidézte: elfogása után részletes vallomást tett a 2,5 hónappal korábbi bankrablás időpontjáról. Legalábbis amire akkor emlékezett. Kérte azonban, hogy a rendőrség bocsájtsa rendelkezésére a híváslistáját, hogy pontosan rekonstruálhassa a számára tökéletesen érdektelen nap eseményeit. Kijelentette, hogy hajlandó hazugságvizsgálatnak alávetni magát, majd két évvel később még részletesebb vallomást tett az ügyészségen is. Kaiser Ede állítja, a felismertetések szabálytalanul zajlottak, nem véletlen a felismerő tanúk bizonytalansága. Ráadásul a neki alibit igazoló négy tanút folyamatosan zaklatta a rendőrség, egyiküket pedig még arra is rá akarták venni, hogy vonassa vissza rokona vallomását, amit Kaiser érdekében tett. Szerinte a hatóság nem tett meg semmit a számára mentő körülmények feltárására. Amikor őket elfogták a nyomozásnak már csak egy iránya, célja volt: az ő és Hajdú László bűnösségének igazolása. Ehhez képest az eljáró bíróságokat is gondatlanság terheli, mert az ügyet nem vizsgálták ki kellő körültekintéssel. A kereset szerint nem pusztán a bizonyítékok szabad mérlegeléséről van szó, ami a bíróságok joga, hanem arról az alapelvről, hogy a kétséget kizáróan nem bizonyított tény nem értékelhető a vádlott terhére. Ezt mindkét eljáró bíróság megsértette és több más szabálysértés mellett ezek kirívóan súlyos tévedések voltak. Így Kaiser szerint a hatóságok súlyosan megsértették emberi méltóságát, jó hírnevét, magatartásukkal addigi jó egészségét megkárosították. A jogsértő elítélés következtében is sérült Kaiser jó hírneve, hiszen ha nem ítélik el a móri vérengzés miatt, egyéb bűncselekményei alapján nem kerül reflektorfénybe, senki nem ismeri meg sem nevét, sem arcát – Magyarországon több száz-ezer ilyen jellegű elkövető él, akikről a közvélemény nem is tud. Ezért 25 millió forintos nem vagyoni kártérítést kér.
A Nemzeti Nyomozó Iroda elképesztő hibái
Ellenkérelmében a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) elévülésre hivatkozva kérte elutasítani a kártérítési kérelmet(!). Szerintük a Kaiser által kifogásolt magatartás – függetlenül attól, hogy az NNI szerint azok jogszerűek voltak – 2003-ig tartott, a keresetet pedig Kaiser 2009 januárjában adta be, így a követelése elévült. Tehát a rendőrségi kereset Kaisernak azt rója fel, hogy jussát nem 2009 januárja előtt követelte. Ez, annak fényében, hogy nem más, mint az NNI erőltette a nyomozást Kaiser és Hajdú ellen, enyhén pofátlan. Haladjunk tovább. Az NNI szerint a védelem nem bizonyította, hogy szabálytalanok voltak a felismertetési eljárások, és különben is, a bíróságok sem vonták kétségbe azok törvényességét. Sőt, az NNI ellenkérelme még arra is kitért: megalapozottan élt Hajdú Lászlóval szemben vádjavaslattal az ügyészség felé, tehát eszerint az NNI még most is azt gondolja, hogy Hajdú László gyilkolt meg nyolc embert a móri Erste Bankban? Az NNI egykori vádjavaslata ugyanis erről szólt, más kérdés, hogy ezt még a szoros nyomozati felügyeletet gyakorló ügyészség sem hitte el, amikor ezért nem emelt vádat Hajdú ellen. Ráadásul a rendőrség szerint Kaiser nem mutatott rá saját ártatlanságára, nem adott olyan információkat, amely ártatlanságát alátámasztották volna. Azaz, a hét lakat alatt őrzött Kaisernak egy olyan, több, mint két és fél hónappal korábbi napról kellett volna beszámolnia, ami számára ugyanolyan volt, mint bármely másik hétköznap. Vajon ki képes erre olyan helyzetben, olyan hihetetlen nyomás alatt, amikor valakit nyolc ember megölésével gyanúsítanak? Nem véletlenül kérte ki híváslistáit, hogy legalább azok segítségével rekonstruálni tudja május 9-ét. Persze, hogy mentő tanúi is a mellékes körülmények tekintetében össze-vissza beszéltek, viszont a fő kérdésben mindvégig következetesen ugyanazt hangoztatták: Kaiser Ede Budapesten volt a bankrablás idején. De hiszen ki képes egy teljesen átlagos, unalmas, történésektől mentes napra visszaemlékezni hónapokkal később? Erre szolgálnak az objektív bizonyítékok, mint a híváslista, vagy a helyszínen talált biológiai nyomok, miegyebek. Nos, ezeket azonban a rendőrség nem vette figyelembe, pontosabban legendákat talált ki az objektív bizonyítékok meg-, illetve nemléte köré. De ami a lényeg. Kaiser perújítási tárgyalását lezáró jogerős ítéletében a Fővárosi Ítélőtábla rámutatott, hogy a nyomozás elképesztő hibái vezettek a későbbi téves következtetésekhez.
A bíróságok nem tehetnek semmiről
A Fővárosi Bíróság és a Fővárosi Ítélőtábla közös ellenkérelmének lényege, hogy az ítészek úgy gondolják, a kártérítési per bíróságát a polgári törvénykönyv ide vonatkozó paragrafusa nem hatalmazza fel arra, hogy a korábban jogerős bírósági döntések tartalmát, a döntések meghozatalával kapcsolatos eljárás szabályszerűségét felülbírálja, Azaz a kártérítési per nem lehet az alapügy folytatása, és nem funkcionálhat újabb jogorvoslati fórumként. Aha. Csakhogy. Kaiser perújítási tárgyalását lezáró jogerős döntésében a Fővárosi Ítélőtábla számos ponton élesen kritizálta az elsőfokú bíróság munkáját, a bizonyítékok kezelését, értékelését. A táblabíróság szerint az elsőfokú eljárás számos ponton megsértette a perrendi szabályokat is, és bizonyítékokat hagyott figyelmen kívül. Mindezek tudtában akkor mégis melyik bíróságon követlejen kártérítést az ilyen módon ártatlanul elítélt, meghurcolt állampolgár? Hiába veti le magáról a felelősséget ellenkérelmében a két bíróság, miszerint Kaiser a bíróságok bizonyítékokat értékelő és mérlegelő tevékenységét támadja, ez nem válasz a sérelmek elszenvedésére. És az sem, hogy az ítészek széttárják karjaikat és közlik: az „e körben elkövetett tévedéseket a bírói gyakorlat szerint a bíróságoknak nem róhatók fel”. Sőt, szerintük a jogalkalmazói tévedés önmagában nem eredményez kárfelelősséget, illetve a bíróság szabálysértése egyébként nem alkalmas az emberi méltóság megsértésének megállapítására. Nos, ezekről kérdezzék meg az újságírókat. Ha az bármikor téved egy adat közlésében, rögvest a polgári, vagy rosszabb esetben a büntetőbíróság előtt találja magát.
Legfőbb Ügyészség: kirívóan súlyos hülyeség
A Legfőbb Ügyészség ellenkérelme szintén arról árulkodik, hogy senki nem tehet semmiről. Mert csak a kirívóan súlyos jogalkalmazási és jogértelmezési tévedés alapozza meg a jogalkalmazói szerv kárfelelősségét. Ráadásul szerintük azzal, hogy a bíróságok álláspontjával is találkozott a vádiratban kifejtettek (sic!), ezért nem beszélhetünk kirívóan súlyos jogalkalmazói tévedésről. Tehát ha a bíróság is csont nélkül elfogadja a vádiratban leírtakat, akkor a tévedés kizárva, azaz jó munkát végeztek. Látható, hogy a hatóságok egymásra mutogatva tolják le magukról a felelősséget. A Szegedi Törvényszékben partnerükre találtak.
Szegedi Törvényszék: a mundér becsületének széleskörű védelme
Az elsőfokú döntésében a bíróság többek között azzal utasította el Kasier keresetét, hogy az alaptalan, mert polgári bíróság nem jogosult más jogterületre tartozó jogvita eldöntésére, vagy akár szakmai véleményezésére. Azaz, hogy a móri ügyben eljáró hatóságok törvényt sértettek-e vagy sem. Megjegyzendő, Kaiser keresete nem is arra irányult, hogy minderről a kártérítési bíróság mondjon véleményt, hanem arra, hogy éppen az eljáró hatóságok törvénysértései alapozták meg Kaiser alapvető emberi- és személyiségi jogainak sérelmét, továbbá egészségének romlását.
A törvényszék mégis értékelte az eljáró hatóságok munkáját. Így a nyomozó hatóság eljárásáról többek között megállapította, hogy igen széles körű bizonyítást folytatott le az ügyben. Ez valóban így van, azzal a kiegészítéssel, hogy amikor elfogták Kaisert és Hajdút, a nyomozás már csakis egy irányba folyt. Ezt az irányt akkor sem adta fel a nyomozó hatóság, amikor számos kétségbe ütközött, akár a felismertetésekről, akár Kaiser és a bank bejáratánál posztoló elkövető magasságáról, vagy a Kasiert mentő tanúk zaklatásáról azok vallomásairól, a gyanúsítottak mobiltelefonjaik helyzetéről volt szó. És ne feledkezzünk meg a fentebb már említett legendákról, amelyek arra szolgáltak, hogy a kétségeket valamilyen – a nyomozó hatóság számára – logikusnak tűnő magyarázattal a tényállásba illesszék és a bankrablás mozzanatait valamiképp rekonstruálják. Az a bíróság által is idecitált tény, hogy Kaiser vagyoni helyzete egyik napról a másikra – éppen a bankrablás után – lényegesen jobb lett, valamint az, hogy Kaiser bevallottan több, súlyos, fegyveres bűncselekményt is elkövetett, valóban félreértésekre adhatott okot. Csakhogy.
Militáns pszichopata elkövető
A móri elkövető, Nagy László éktelen mennyiségű lőszert vitt magával a rabláshoz, azaz, nem csupán rabolni ment, hanem ölni is, miként utóbb tudható, nem először tett akkor ilyet. Ezt még a helyszínelés is megállapította. Tehát a móri mészáros szisztematikusan, és nagy szakértelemmel gyilkolt. Pontosan úgy, mint egy militáns pszichopata, amilyen Nagy László volt. És még valami ezzel kapcsolatban. Már fentebb említettük, de a kártérítési bíróság is kiemelte, hogy „az a tény sem volt figyelmen kívül hagyható, hogy a nyomozati adatok alapján a felperes (Kaiser) több, hasonló jellegű erőszakos fegyveres támadást is végrehajtott haszonszerzés érdekében”. Ez egy nagy tévedés. Mert ilyen „jellegű” bankrablás sem a móri előtt, sem azóta nem történt. Nagy László és Weiszdorn Róbert valóságos fegyver- és lőszerarzenállal egyszerűen – persze előzetes terepszemle után – betoppant az Erste Bankba, az előtérben betárazták a fegyvereket, majd az ügyféltérbe lépve rögvest kilőtték a biztonsági őrt, majd míg Nagy László egyenként levadászta a bent tartózkodó további hét embert, addig Weiszdorn halálos nyugalommal küldte el a bankfiók bejáratában posztolva az oda betérni kívánókat. Majd amikor Nagy végzett az összes emberrel, szétlőtte a bankfiók biztonsági rendszerét és megszerezte a 7, 3 millió forintot, egyszerűen kocsiba ültek és elhajtottak a helyszínről. Nos, ilyet azóta sem csinált senki. Ebből könnyedén kikövetkeztethető, hogy Nagy Lászlónak az ölés okozott inkább örömöt, mint az azzal megszerzett pénz. Csakúgy, mint korábbi öléseikor (Nagy legkevesebb két embert ölt meg a móri vérengzés előtt, a többiről halála miatt nem tudni). Ehhez képest Kaiser és Hajdú piti ékszertolvaj volt, akik ugyan minden további nélkül megtámadtak embereket, sőt, Kaiser rá is lőtt egyre, de érthetetlen, hogy a nyomozó hatóság miként következtethetett arra, hogy ez a két ember rongyos 7,2 millió forintért valóságos tömegmészárlást hajtson végre. Ilyet „épeszű” bűnöző nem csinál, csak – miként fent említettük – egy militáns pszichopata. Ehhez képest a kártérítési bíróság úgy érezte, a rendőrség nem sértette meg Kaiser személyiségi jogait.
Csak közvetettek a bizonyítékok, de kit érdekel?
A bíróság azt is felrója Kaisernek ítéletében, hogy a férfi egyáltalán nem volt hajlandó akkor és ott, vallomást tenni, amikor arra a nyomozó hatóság kérte. Mivel a törvény szerint nem kell a kárt akkor megtéríteni, ha a károsult a kötelezettségeinek nem tett eleget. Kaiser keresete szerint rögtön elfogása után, azaz 2002 július 29-én, illetve két évvel később is vallomást tett, elmondott akkor mindent, amit védelmében el tudott mondani, ami persze nem volt túl sok, hiszen, miként azt fentebb már írtuk, egy jelentéktelen, eseménytelen hétköznapról kellett számot adnia. Azt már félve merjük ide írni, hogy a nyomozó hatóságnak nem csak a bűnösséget bizonyító, hanem a mentő körülményekről számot adó adatokat is be kell szereznie az eljárásban.
A kártérítési bíróság szerint az ügyészség mérlegelése a vádemelést illetően nem volt kirívóan okszerűtlen, hiszen ugyan kétségtelen tény, hogy a nyomozati iratok között olyan bizonyíték nem került elő, amely Kaiser közvetlen bűnösségére a móri bűncselekménnyel kapcsolatban utalna, azonban a közvetett bizonyítékok erre utalhattak. Nocsak, tényleg?? Folytatva: Hogy utóbb a vádemelés téves volt, a polgári jogi felelősségét az ügyészségnek nem alapozza meg. Hasonló megállapításokra jutott a bíróság a Fővárosi Bíróság és a Fővárosi Ítélőtábla munkájáról, amikor ítéletében azt írta: nem állapítható meg, hogy kirívóan okszerűtlenül, avagy iratellenesen mérlegelte volna a rendelkezésre álló bizonyítékokat – bár utóbb nem vitás, hogy tévedett. Sőt, az ítélet szerint a bíróságok kimerítően indokolták, hogy mely bizonyítékokat miért fogadott el és melyeket miért vetett el. Nem meglepő, a kártérítési bíróságnak az sem okozott fejfájást, hogy az ügyben eljáró bíróságok szerint a felismerő tanúk egyike sem zárta ki egyértelműen, hogy Kaisert látták a bankfiók bejáratánál. Megjegyzendő: ennek ellenkezőjét sem állították teljes biztonsággal, aminek egy ilyen súlyú cselekmény elbírálásánál minimum kételyt kellett volna ébresztenie. Az pedig, teljesen érthetetlen, hogy a kártérítési bíróság miként fogdta el a Kaisert mentő tanúk vallomásainak akkénti értékelését, hogy Kaiser nem járt a bűntett idején barátnője – az egyik mentő tanú – csepeli lakásán. Holott az eljáró bíróság kezében nem csak a valóban -lényegtelen részletetek tekintetében – kissé ellentmondásos vallomások voltak, hanem a teljesen objektív bizonyítéknak vehető mobiltelefon forgalmazási adatok. Tehát hiába voltak ellentmondásosak Kaiser barátnőjének, családjának, ismerősének vallomásai, azokat mégis objektív bizonyítékok támasztották alá. Arról nem beszélve, hogy a hamis tanúzás alól azóta bűncselekmény hiányában felmentett tanúk ügyében a jogerős döntést kimondó bíróság ítéletében úgy fogalmazott: a vádlottak igazat mondtak, amikor azt állították, hogy Kaiser Ede náluk volt. Szavaikat az eljárásban Kaiser Ede mobiltelefonjának cellainformációi is alátámasztották, amelyek a Fővárosi Törvényszék szerint olyan objektív bizonyítékok, amelyek nem manipulálhatóak. Sőt: a család tagjainak – a barátnőnek és szüleinek – nem volt indítékuk, hogy hamisan tanúskodjanak Kaiser Ede érdekében. A család tagjai ugyan az eljárásban a vallomásukat többször pontosították, de mindvégig azt állították, hogy látták Kaiser Edét Budapesten, azaz a bankrablás időpontjában nem lehetett Móron. Ez a mellék körülmény úgy tűnik elkerülte a Szegedi Törvényszék figyelmét.
Mindig van ki egyenlőbb az egyenlőknél
A kártérítési bíróság úgy vélte, az a körülmény, hogy az eljáró bíróságok határozatai utóbb tévesnek bizonyultak, nem vezetett annak megállapításához, hogy a meghozatalban közreműködő bíró, vagy bíróságok vétkes magatartást tanúsítottak volna. Értjük, hogy védeni kell a mundér becsületét, de úgy tűnik kilóg a lóláb. Kaiser Ede másik jogi képviselőjétől, Bárdos Ritától tudjuk, hogy a perben minden egyes bizonyítási indítványukat – jórészt tanúk meghallgatását – lesöpörte a Szegedi Ítélőtábla, amelyik így papírokból döntött. Igaz, azok a papírok is igen kalandos úton kerültek a tisztelt törvényszék elé. Történt ugyanis, hogy a Fővárosi Bíróság és a Fővárosi Ítélőtábla mindenféle indokokra hivatkozva – túl nagy az iratmennyiség, Kaiser egyéb ügyeiben még nem született jogerős döntés, összbüntetésbe foglalás, stb – körülbelül két és fél évig nem volt hajlandó a Kaiserék által kérvényezett büntető iratokat megküldeni a Szegedi Törvényszéknek. A végén már Bárdos Zitáék indítványozták, hogy a késlekedő bíróságokkal szemben a törvényszék helyezzen kilátásba szankciót, hiszen a per így elképesztő módon elhúzódik, mint ahogy ez meg is történt. A szankció persze nem történt meg. Aztán amikor nagy kegyesen rendelkezésre bocsátották az iratokat, a bíróság 15 napot adott Kaiseréknak, hogy tegyenek észrevételeket a bünteőügy anyagára. Felhívták a figyelmet, hogy ha nem tartják be a 15 napot, akkor pénzbírságot rónak ki a késlekedésért. Ennyit a felek egyenlőségéről és ennyit az elfogulatlan bírósági eljárásokról.
[cardoza_wp_poll id=3]
Facebook
Twitter
YouTube
RSS