Nem jelenik meg a bírósági tárgyaláson és nem fogadja el a Jeruzsálemi Főrabbinátus Bét Dinjének joghatóságát a Mazsihisz. Deutsch Róbert, a pert elindító Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség elnöke szerint az örökjáradék-monopóliummal bíró zsidó szervezet ezzel nem tekintheti magát zsidó egyháznak, mivel évezredes hagyománya van annak, hogy az izraeli intézmény tesz igazságot a zsidók vitáiban.
Elszomorító, hogy a magát zsidó egyházként meghatározó Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) világi vezetése a lényegről nem akar tudomást venni, és ehelyett nyakatekert konyhai jogászkodással próbálja elodázni a probléma megoldását – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezetője azzal kapcsolatban, hogy a Mazsihisz határozatban közölte, alperesként nem lép be Deutsch Róbert, a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség (MAOIH) elnöke által az örökjáradék újraelosztása tárgyában indított perbe, mivel a szervezet ez ügyben nem ismeri el a Jeruzsálemi Főrabbinátus Bét Dinjének joghatóságát és döntéseit. A Mazsihisz több évtizede nem az egyedüli képviselője a magyarországi vallásos zsidóságnak, ezért nem teheti meg hogy egyedül rendelkezzen azon javak fölött amelyek az egész vallásos magyar zsidóság céljait kell szolgálniuk – közölte a rabbi, aki jelezte, a Mazsihisz elutasította, hogy erről tárgyalások kezdődjenek, ezután a másik két hitközség, az EMIH és a MAOIH kénytelen volt vallási bírósághoz fordulni. Ha a Mazsihisz nemcsak a másik két zsidó egyházat veszi semmibe, hanem a jeruzsálemi vallási bíróságot is, akkor ez olyan üzenet, amit minden vallásos zsidó érteni fog – szögezte le Köves Slomó. Hasonlóan látja a MAOIH elnöke is.
Ha a Mazsihisz nem fogadja el, hogy a Jeruzsálemi Főrabbinátus Bírósága döntsön három zsidó szervezet vitájában, azzal azt deklarálja, hogy nem tekinti magát egyházi szervezetnek – jelentette ki Deutsch Róbert, aki ismertette: ha a zsidók nem tudnak egymással megegyezni, vitáikban évezredek óta a Bét Din (Törvény Háza) tesz igazságot, egy vallásos zsidó egy másik vallásos zsidót csak ezen az intézményen keresztül perelhet. Amennyiben a Mazsihisz nem tartja magát egyháznak, akkor nem lehet jogosult arra az örökjáradékra, amelyet a magyar állam az egyházak részére folyósít – fogalmazott a szervezet vezetője. A PestiSrácok.hu korábban beszámolt róla, hogy a MAOIH azért nyújtott be bírósági keresetet a Mazsihisz ellen, mert szerinte igazságtalan és jogszerűtlen a nagy zsidó szervezet örökjáradék-monopóliuma, mely szerint mintegy nyolcvanszázalékos részesedést tudhat magáénak, miközben a maradék húsz százalék a két másik, Magyarországon bejegyzett zsidó egyház, az EMIH és a MAOIH között oszlik el. A felperes Deutsch Róbert szerint ez az aránytalanság jelentősen bénítja az általa vezetett szervezet működését. A bírósági keresethez Köves Slomó rabbi is csatlakozott.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Mohai Balázs
Facebook
Twitter
YouTube
RSS