Nem vette figyelembe a neki szóló jelzéseket az a nő, aki péntekre virradóra, a forgalommal szemben hajtva halálos balesetet okozott az M5-ös autópályán; a tragédiában ő és tíz éves kisfia is életét veszítette. A huszonhét éves sofőrt a rendőrök is üldözték már a történtek idején, de nem érték utol időben. A rendőrség egyelőre vizsgálja, hogy a nő hol hajthatott fel az autópályára, mint ahogy azt is, hogy csak véletlenül vétette-e el az irányt vagy szándékosan ment fel a rossz irányba.
Körülbelül tíz kilométert haladhatott a forgalommal szemben az M5-ös autópályán az az autós, amelyik éjjel háromnegyed kettőkor Felsőpakony határában egy másik autóval frontálisan ütközött. Mindkét autó az árokba került, és mindkettő kigyulladt. Az Opel Insigniát egy huszonhét éves hernádi nő vezette, vele volt tíz esztendős kisfia is, a balesetben mindketten életüket veszítették. A másik autóban román állampolgárok utaztak, egy hatvannyolc éves asszony a helyszínen meghalt, három embert pedig súlyos sérülésekkel vittek kórházba. Az Index információja szerint a rendőrség már több olyan kamionsofőrt is meghallgatott, akik péntek éjjel látták a forgalommal szemben haladó opelest, a portál munkatársai pedig beszéltek egy olyan vezetővel, aki éjjel fél kettő után néhány perccel, Gyál határában kerülte ki a vele szembe száguldó autót. A férfi éppen egy másik kocsit előzött, amikor maga előtt meglátta az Opel fényszóróit.
Fényjelzéssel nem tudtam neki jelezni, ahhoz túl gyorsan közeledett felénk. Úgy ítéltem meg, hogy arra nem lett volna időm, inkább a kormányt fogtam két kézzel és gyorsan visszasoroltam a külső sávba, közben meg nyomtam a dudát, de nem lassított, száguldott tovább.
Nem sokkal ezután szirénázó rendőrautók is elhaladtak a forgalommal szemben, de a halálos balesetet már nem tudták megakadályozni. Az Indexnek nyilatkozó sofőr jól ismeri a környéket. Szerinte az M51-es út végén, ahol szétágazik az út az M5-ös autópálya irányába, könnyen elvéthető a helyes irány. A rendőrség egyelőre vizsgálja, hogy a nő hol hajthatott fel az autópályára, mint ahogy azt is, hogy csak véletlenül vétette-e el az irányt vagy szándékosan ment fel a rossz irányba. A boncolásból derülhet majd ki az is, hogy a nő fogyasztott-e bármilyen tudatmódosító szert, mielőtt kocsiba ült.
Forrás: Index; Fotó: MTI/Mihádák Zoltán
Facebook
Twitter
YouTube
RSS