Szeged nem lesz betelepítési célpont – szögezte le közleményében Nemesi Pál független polgármester-jelölt hétfőn. Mint fogalmazott: “Magyarország ugyan megvétózza a migránsok betelepítési kvótáira vonatkozó uniós tervet, de a következő lépésként a nagyvárosok vezetőivel fognak majd tárgyalni a migránspárti európai politikusok”.
A Fidesz-KDNP által támogatott jelölt hangsúlyozta: a szegedieknek joguk van a nyugodt, biztonságos élethez.
Magyarország ugyan megvétózza a migránsok betelepítési kvótáira vonatkozó uniós tervet, de a következő lépésként a nagyvárosok vezetőivel fognak majd tárgyalni a migránspárti európai politikusok. Szeged lehet az első számú betelepítési célpont, amit sem apaként, sem nagyapaként, sem a város ügyeiért küzdő lokálpatriótaként nem fogok eltűrni
– jelentette ki Nemesi Pál.
Botka László szegedi polgármester 2017 májusában a Reuters hírügynökségnek azt mondta: azon lesz, hogy “a kerítés minél gyorsabban lebontható” legyen. Martin Schulz, az Európai Parlament volt elnöke azt nyilatkozta, hogy “Szeged egy elkötelezetten baloldali város, oda bármelyik menekültet el lehet küldeni”
– emlékeztetett Nemesi Pál, aki határozottan elutasítja, egyben mélységesen elítéli Botka László és Martin Schulz gondolatait. A polgármester-jelölt kifejtette: itt az idő, hogy a szegediek megmutassák: nem kérnek az illegális bevándorlókból. Ne hagyják, hogy migránsvárossá változtassák szeretett városukat, tönkretéve a gyermekeik, unokáik jövőjét. Nemesi Pál garantálja a szegedieknek, hogy minden tudásával és erejével azon lesz, hogy sikerüljön megőrizni a város biztonságát, nyugalmát és függetlenségét – tette hozzá.
Forrás/fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS