Semmiképpen nem akar a Gyurcsány Ferenc irányította ellenzéki összefogásba beszállni a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP). Az önálló indulás lényegében elvárás is a párton belül, ugyanakkor kemény munka vár még rájuk 2022-ig, mert a jelöltállítás mellett a baloldali nyomásnak is ellen kell állniuk.
Átírta a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) tervét az a decemberi törvénymódosítás, amely szerint a 2022-es országgyűlési választáson csak olyan párt szerepelhet listán, amelyik legalább tizennégy megyében és a fővárosban hetvenegy egyéni választókerületben önálló jelöltet állít. Az MKKP terve előzetesen az volt, hogy nem állítanak egyéni jelöltet olyan választókerületben, ahol az ellenzéki összefogás esélyes a kormánypártok ellenében, erre azonban a módosítás miatt aligha van esélyük – írta csütörtökön a Magyar Nemzet.
Kovács Gergely, a párt elnöke többször kijelentette, hogy mindenképpen külön szeretnének indulni, nem áll szándékukban beszállni a baloldali koalícióba, ennek ellenére a balliberálisok megpróbálnak nyomást gyakorolni a szervezetre. Fekete-Győr András, a Momentum elnöke a Klubrádiónak adott nyilatkozatában már november végén arról beszélt, hogy az MKKP-nak nem marad más választása: vagy nem indul el a választáson, vagy velük működik együtt. Nem véletlen a baloldali nyomás Kovácsékon, hiszen a közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy tényezővé vált a Kutyapárt. A Medián januári felmérése szerint a harminc év alatti választók tizenhárom százaléka választaná biztosan őket, ami azt jelenti, hogy a Jobbik és a Momentum mögött a Fidesszel együtt a harmadik legtámogatottabb párt. Egy, a ferencvárosi önkormányzat által megrendelt kutatás mutatta ki, hogy a kerületben a biztos választók körében nyolc százalékon áll a párt. Ezekből arra lehet következtetni, hogy az MKKP főleg a fővárosban és a fiatalok körében népszerű.
A Kutyapárt mindenképpen külön szeretne indulni, ahhoz pedig, hogy ez sikerüljön, leginkább vidéken kell erősödnie. A Partizán.hu-nak adott interjújában Döme Zsuzsanna, az MKKP ferencvárosi alpolgármestere kijelentette, hogy egyelőre jelölt-jelöltekről beszélnek. Azon dolgoznak, hogy a szükséges hetvenegy helyen el tudjanak indulni majd egyéniben a 2022-es országgyűlési választáson, ebben az esetben lehet országos listájuk. Kiemelte, hogy a jelöltek bejelentésére még ráérnek. Kérdésre válaszolva elmondta azt is: nem biztos, hogy az ellenzéki előválasztáson el tudnak indulni. Mint megjegyezte: ennek a feltételei most alakulnak a pártoknál is.
Úgy látjuk, olyan feltételek lesznek, amelyeket mi nem szeretnénk aláírni
– fogalmazott Döme Zsuzsanna. Példaként említette, hogy ha egy kutyapárti jelölt nyerne az előválasztáson, akkor azt nem szeretnék, hogy a nyertes minden pártnak a jelöltje legyen. Ezeket feloldhatatlan dilemmáknak nevezte. Szavai szerint emiatt nem fognak tudni az előválasztáson elindulni, de reményét fejezte ki, hogy az országos megméretésen igen.
A hat párt másképp működik, mint a Kutyapárt. Mi nem szeretnénk ilyen koordinációkkal ülni a tárgyalóasztalnál
– jegyezte meg. Hozzátette: ők teszik a dolgukat, ahogy eddig, és nem foglalkoznak pozíciók osztásával. Mint elmondta, ők azért csináltak pártot, hogy a saját útjukat járják, és nem azért, hogy néhány helyet ki tudjanak maguknak sírni az összefogásból. A ferencvárosi alpolgármester szerint a kutyapártiak körében ma már sokkal inkább elvárás ez a fajta gondolkodás, és sokan jelzik, hogy nem lenne megbocsátható, ha részt vennének az összefogásban.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Szekeres Máté/Index
Facebook
Twitter
YouTube
RSS