Némileg emelkedett a napi új koronavírusos fertőzöttek aránya a nyugat-balkáni országokban, aminek a járványügyi szakértők szerint az az oka, hogy az emberek túlságosan elengedték magukat, nem figyelnek az elővigyázatossági intézkedésekre, mindazonáltal szerintük pánikra semmi ok, kézben tartható a helyzet.
Szerbiában vasárnapról hétfőre 10 496-ról 10 610-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Több, mint egy hete nem volt száznál több új eset, járványügyi szakemberek szerint ebből látszik, hogy túlságosan elengedték magukat az emberek a korlátozó intézkedések enyhítését követően, és ha marad az emelkedő trend, újra korlátozásokra lehet számítani. Koszovói járványügyi szakemberek szerint, noha némileg emelkedett a napi új fertőzöttek száma az országban, nincs ok pánikra, egyik járvány sem ér véget egyik napról a másikra, a helyzet kezelhető, ha mindenki továbbra is betartja az elővigyázatossági intézkedéseket. Az országban egy nap alatt 976-ról 985-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, szombatról vasárnapra 12-vel lettek többen, míg a múlt héten 3-5 új fertőzöttet regisztráltak naponta.
Észak-Macedóniában az utóbbi 24 órában 1762-ről 1792-re emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma. A gazdaságélénkítő intézkedések részeként az észak-macedón kormány áfa-mentes hétvégéket vezetne be, ami azt jelentené, hogy a kijelölt napokon az áfa értékével olcsóbban lehetne ruhaneműt, elektromos berendezést, bútort vagy könyvet vásárolni. Emellett a munkanélküliek és a minimálbérért dolgozók ajándékkártyákat kapnának, amelyekkel ingyen vásárolhatnának hazai termékeket egy meghatározott összegig. Montenegróban továbbra sincs új fertőzött, a regisztrált esetek száma két hete 324-en áll. Gazdasági elemzők szerint az Adria-parti ország gazdasága az idei évben 8 százalékot eshet vissza, jövőre viszont, a koronavírus-járvány lecsengését követően 5 százalékos növekedés várható. Bosznia-Hercegovinában hétfőre 2267-ről 2290-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. A koronavírus-járvány megváltoztatta az ingatlanvásárlási trendeket a nyugat-balkáni országban. Míg korábban a kisebb, városi lakásokat keresték a vásárlók, az utóbbi két hónapban megnőtt a kereslet a városokon kívüli házak, falusi házak és nyaralók iránt. Ingatlanszakértők szerint az emberek szeretnének elvonulni a tömegtől és a nyüzsgéstől, így olyan ingatlanokat keresnek, ahol egyedül lehetnek.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS