![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/07/netanjahu_MTI-5.jpg)
Csak a háború folytatása teszi lehetővé számunkra, hogy közelebb kerüljünk céljainkhoz – közölte szerda esti tévés beszédében Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.
Netanjahu kijelentette, hogy Izrael a létéért küzd, és ebben most jelentős csapást mért az iráni tengely három fő pontjára, a Hamászra, a jemeni húszikra és a libanoni síita Hezbollahra. A kormányfő ismertette, hogy a Bejrútban Izrael által rakétacsapással megölt Fuad Sukr milyen szerepet töltött be a Hezbollahnál, gratulált az izraeli hadseregnek a három fronton elért sikerért, és kijelentette: “embert próbáló napok előtt állunk, de fel vagyunk készülve minden eshetőségre”. Emlékeztetett arra, hogy már tavaly októberben, a háború kezdetén megjósolta, hogy sokáig fog tartani, és most bejelentette, hogy továbbra sem adja fel a háború folytatását a rá nehezedő nyomás ellenére, nem hallgat az erre felszólító hangokra mindaddig, amíg Izrael el nem éri háborús céljait.
Együtt győzni fogunk
-ismételte meg végül az Izraelben hirdetett jelszót. A hadsereg az elmúlt nap két izraeli akciója – Iszmail Haníje Hamász-vezető teheráni, és Fuad Sukr Hezbollah-vezető bejrúti megölése – után teljes készültségben áll a várható válaszlépések előtt. Joáv Galant védelmi miniszter kijelentette, hogy “nem akarnak semmilyen háborút, de készen állnak minden fejleményre”. A hadsereg polgári védelmi parancsnoksága nem adott ki semmilyen újabb utasítást a lakosság számára.
Szerdán délután a biztonságpolitikai kabinet ülésén nem tartottak szavazást és nem fogadtak el döntéseket. A megbeszélésen megállapították, hogy jelentős válaszra számítanak az elmúlt nap két művelete után, amelyek a túszalkuról folytatott egyezkedést hetekre, sőt hónapokra is visszavethetik, befagyaszthatják. Izrael megvárja a Hezbollah és Irán válaszát, és a továbbiakban aszerint hoz döntéseket.
Forrás/fotó: MTI
Talpra magyar!
2024-08-01 at 00:05
Érdemes olvasni a Mohamed által írt muszlim törvényeket. Gáza is élősködő szélsőséges terrorista keltető. Hogyha többségbe lesznek majd a muszlimok az EU-ban akkor nem lesz kegyelem. – Mohamed előírta a muszlimoknak hogy adóztatni kell a keresztényeket ezzel ellentétben a muszlimokat beengedő országokba gátlástalan gyilkosságokat hajtanak végre még anyagi okok miatt egymást is képesek meggyilkolni. Szunniták még a síitákat is leakarják gyilkolni.
Talpra magyar!
2024-07-31 at 23:55
HAMAS és a HEZBOLLAH írmagját is kikell írtani.
Sas
2024-07-31 at 23:36
teljesen igaza van.
Királytigris
2024-07-31 at 21:43
Ezekkel a likvidálásokkal az a probléma, hogy a likvidált helyébe egy másik lép. Ergo a háború folytatódik a végtelenségig.
A bosszú bosszút szül. Soha nincs vége.
Georg
2024-07-31 at 21:37
Most akkor ők is békepárti szövetségesei a magyar kormánynak? Vagy annyira azért mégsem? Vagy Izrael “jó háborút vív” és a létéért küzdő Ukrajna meg “rossz háborút”? Vagy most mi lesz a kormányzati propaganda narratívája?
TalEle
2024-07-31 at 21:01
Azért, az is érdekes, hogy Izrael minden skrupulus nélkül rakéta csapást intéz egy lakóépület ellen, ahol a Hamasz aktivistáit sejti! Mint ha ott mások nem is laknának….