Az amerikai napilap pénteken megjelentetett szerkesztőségi véleménycikkében pálcát tör Magyarország fölött, amikor azt állítja: mi felelünk a migránsválság súlyosbodásáért – derül ki a 888.hu cikkéből.
A liberális The New York Times véleménycikke igencsak egyoldalúra sikeredett, ferdítéstől a csúsztatásig van itt minden. A cikkből kiderül:
Egy újabb nyár telt el anélkül, hogy megoldódott volna az Európát sújtó migránsválság, ennek a megoldásnak az elmaradása részben pedig amiatt van, hogy bizonyos országok, például Magyarország “makacsul megakadályozták, hogy menekültek menjenek hozzájuk”. Ez azért “szégyen” mert ’89-ben Magyarország tárta ki kapuit a világ előtt, hogy Nyugat és Kelet között lehetséges legyen az átjárás. Ezután ismertetik a kvótaügyet és azt, hogy 2015-ben megtámadtuk a döntést Szlovákiával együtt. Valamint ismertetik a bíróság döntését is. Ezután tudatlannak nevezik Szijjártó Péter külügyminisztert, aki kritizálta az ítéletet. Kiemelik, hogy az áthelyezések eddig lassan haladtak és az azt megtagadók ellen nem tud hatékonyan fellépni az EU. Európának segítenie kell helyben és be kell fogadnia azokat, akik elérik partjait. Az erőfeszítéseknek közösnek kell lenniük és a segítség a közös értékeken nyugszik. “Magyarország és szomszédai nem az egyetlenek, akik kívül akarják tartani a migránsokat“. További példaként Trumpot és a briteket hozzák fel, akik amiatt léptek ki az unióból, mert nem volt beleszólásuk, hogy ki érkezhet hozzájuk. Szomorú, hogy egy olyan ország, amely segédkezett a vasfüggöny lebontásában, ennyire ellenzi néhány muszlim migráns befogadását, amelyet valami miatt az európai törvényekkel és értékekkel ellentétesnek gondolnak. Orbán Viktor odáig merészkedett, hogy az EU-tól kért pénzt a határvédelem megszigorítására. A bírósági ítélet emlékeztetni fogja Magyarországot, hogy az emberi jogok és a humanitárius megfontolások nem opcionálisak.
Ismét kaphattunk egy csodás ízelítőt arról, hogy a sajtó hamis képet fest Magyarországról.
A magyar álláspont természetesen sehol sincs: egy szabad ország igenis szabadon dönthet arról, hogy kiket fogad be. Nem kerül szóba a migráció és a terrorizmus kapcsolata, amely részben abból fakad, hogy a muszlim bevándorlók tömegei képtelenek integrálódni az európai társadalomba, részben pedig abból, hogy dzsihadisták érkeznek a menekültekkel és nem tudjuk kiszűrni mindet. Mindez komoly konfliktusokhoz vezet Németországban, Franciaországban, Svédországban. Magyarország ebből nem kér. Helyette viszont kivesszük a részünket a szolidaritásból a határvédelemmel és hajlandóak vagyunk csapatokat küldeni Európa határain túlra is, ha kell.
Hazugság, hogy Magyarország hozzájárul a migránsválság erősödéséhez. Ismét hazudik a külföldi sajtó Magyarországgal kapcsolatban.
888.hu; Vezető kép: youtube.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS