Egyértelműen növekedett az Orbán Viktor munkájával elégedettek aránya a koronavírus-járvány kezelésének következtében; jelenleg a magyar társadalom 62 százaléka elégedett a miniszterelnöki munkájával – közölte legfrissebb, ezer ember megkérdezésével készített közvélemény-kutatása eredményét a Nézőpont Intézet.
Írásos összegzésük szerint a miniszterelnöknél ez a mutató az elmúlt évekhez és az év elejéhez képest is “szintet tudott lépni”. Míg az előző években a magyarok fele, jelenleg csaknem a megkérdezettek kétharmada elégedett a kormányfő munkájával.
Egyértelműen profitált politikailag a miniszterelnök a koronavírus elleni hatékony fellépésből
– fogalmazott az intézet. A részletekről közölték: míg 2018-ban és 2019-ben 50 százalék környékén mozgott (50, illetve 52 százalék) a kormányfő munkájával való elégedettség éves átlagban, addig idén már év elején is ennél jobban teljesített Orbán Viktor ebben a mutatóban (54 százalék). A június 24. és 26. között végzett kutatás azt mutatja, hogy jelenleg tízből hat ember a kormányfő mögött áll (62 százalék), a munkájával elégedetlenek aránya jelenleg nem éri el az egyharmadot – jelezték. Az intézet szerint ennek hátterében az állhat, hogy a koronavírus-járvány során a védekezés határozottan, a nyugat-európai országokhoz képest pedig jóval sikeresebben működött. Úgy folytatták, hogy az Orbán Viktorral elégedettek tábora még a kormánypártok szimpatizánsi körénél is nagyobb, a Nézőpont Intézet májusi kutatási eredményei ugyanis azt mutatják, hogy a teljes népesség 42 százaléka Fidesz-szimpatizáns.
A Nézőpont prognózisa szerint 2022-ben az országgyűlési választás “sokkal inkább fog a miniszterelnök-jelöltek személyéről, mint a pártok népszerűségéről szólni”. Hozzátették: “az ellenzéknek így a győzelemhez két nehéz akadályt is sikerrel át kellene ugrania”: elsőként közös miniszterelnök-jelöltet kellene találniuk, de egyelőre inkább arról lehet tudni, hogy ki nem lesz Orbán Viktor ellenjelöltje, arról nem, hogy ki jöhet szóba. Úgy folytatták: másodsorban a majdani közös jelöltről “el kell hitetnie” az ellenzéknek, hogy jobban kormányozna, mint a hivatalban lévő kormányfő.
Az Orbán Viktor munkájával való kimagasló elégedettség miatt ez különösen nagy kihívás lesz az ellenzéknek
– összegzett az intézet.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Illyés Tibor
Facebook
Twitter
YouTube
RSS