Hetek óta teszi próbára türelmünket és energiánkat a koronavírus járvány, természetes, hogy mindenkit az érdekel, mikor enyhítenek a kijárási korlátozásokon – mondta el Müller Cecília országos tisztifőorvos az Operatív Törzs hétfői sajtótájékoztatóján. Mint kifejtette, továbbra is a szakemberek korábbi becsléséhez tartják magukat, amely a járvány tetőzését május 3-a környékére teszi. Müller Cecília arról is beszélt, a Pesti úti idősotthonból bekéretett dokumentáció szerint, legalább egy hétig nem volt fizikailag jelen az intézményben olyan orvos, aki a gondozottakat megvizsgálhatta volna. Ugyanakkor megjegyezte, országosan 19 idősotthonban regisztráltak koronavírus-fertőzést. A sajótájékoztatón többek között az is elhangzott, a járványüggyel összefüggésben 247 fővel szemben zajlik büntetőeljárás, 61 esetben rémhírterjesztésért, 26 fővel szemben közveszéllyel fenyegetés miatt, csalás vétségében 72 esetben merült fel gyanu.
Kiss Róbert rendőr alezredes, az Operatív Törzs ügyeleti központjának munkatársa a hétfői sajtótájékoztatón elmondta, az elmúlt 24 órában 750 esetben rendeltek el határellenőrzéssel kapcsolatos hatósági házikarantént. Hozzátette, eddig 252.576 esetben hajtottak végre hatósági házikaranténnal kapcsolatos ellenőrzést. A hétvégi adatokat ismertetve kiemelte, orszgosan 3.945 szabályszegési, illetve szabálysértési ügyben intézkedtek, így az intézkedések száma összesen elérte a 26.316-ot. Az elmúlt 24 órában 1.738 szabályszegés történt, 816 fővel szemben figyelmeztetéssel éltek, 521 helyszíni bírságot róttak ki, és 401 esetben tettek feljelentést a rendőrök. Megjegyezte, a hétköznapokhoz képest hétvégén ugyan többen szegik meg a kijárási korlátozást, Budapesten ugyanakkor nem tapasztaltak nagy arányú szabályszegést.
Az alezredes kiemelte, a járványüggyel összefüggésben 247 fővel szemben zajlik büntetőeljárás, 61 esetben rémhírterjesztésért, 26 fővel szemben közveszéllyel fenyegetés miatt, csalás vétségében 72 esetben merült fel gyanu. Járványügyi szabályszegés miatt 13 fővel szemben intézkedtek a rendőrök. Kiss Róbert kitért arra, vasárnap újabb két teherszállító repülő érkezett Shanghaiból illetve Szöulból, amelyek 22 ezer kilogramm védőfelszerelést hoztak hazánkba.
A hétvége ellenére sem ugrott meg a fertőzések száma
Müller Cecília országos tisztifőorvos elöljáróban elmondta, annak ellenére nem fokozódott a fertőzöttek száma, hogy az jellemzően megugrik hétvégenként. Hozzátette, jelenleg 1.984 ferőzöttet tartanak nyilván, az elhúnytak száma 10 fővel emelkedett, így eddig 199 ádozata van a koronavírus-járványnak. Müller Cecílis megjegyezte, továbbra is jelelmzően idős, többféle betegségben szenvedő embertársaink közül szedi áldozatait a fertőzés. Ugyanakkor kiemelte, örvendetes módon emelkedik a gyógyultak száma is, amely eddig 237 fő. Elmondta, 811 főt ápolnak kórházban a vírussal összefüggésben, közülük 60-an vannak lélegeztetőgépen. A tisztifőorvos tudatta, 48.057 akkreditált szűrővizsgálatot végeztek el.
Május 3-án tetőzhet a járvány
Müller Cecília a sajtótájékoztatón elmondta, a legtöbben arról érdeklődnek, mikor enyhülnek a kijárási korlátozások, meddig tarthat a járvány, ami természetes, hiszen hetek óta próbára teszi a türelmünket és az energiánkat a járvány, nincs olyan ember Magyarországon, akinek ne változtatta volna meg az életét a járványveszély. Az országos tisztifőorvos elmondta, több becslés is született a különböző modellezések alapján, ugyanakkor ezek nem légből kapott dátumok, mindegyik tudományosan megalapozott eredmény, amelyek a légúton terjedő kórokozók terjedésén alapulnak. Kiemelte, régóta ismert az a dátum, amelyet nemrégiben Orbán Viktor miniszterelnök is emlegetett ajkai látogatása alkalmával. Május 3-a egy lehetséges dátuma annak, hogy tetőzzön a járvány, ami azt jelenti, hogy több napon keresztül nem emelkedik tovább a fertőzöttek napi száma.
Vidéki idősotthonokban is felbukkant a fertőzés
Müller Cecília elmondta, vasárnap az Országos Mentőszolgálat és a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) újabb mintavételezést végzett a Pesti úti Idősek Otthonában. Mint felidézte, a jelenlegi információk szerint, jelenleg 223-an érintettek a fertőzésben, közülük 19 dolgozó. Az intézményben 23 fő húnyt el koronavírus-fertőzés miatt. A másodlagos mintavételezés alkalmával 267 főt teszteltek, közülük 40 dolgozót, az eredményeket szerdára várják. A tisztifőorvos arról is beszélt, nemrégiben megkapták és kiértékelték az idősotthonnal kapcsolatos dokumentációt a fővárostól és a kormányhivataltól, amelyből kiderült, legalább egy hétig nem volt az intézményben fizikailag jelen orvos, aki az intézmény gondozottait vizsálta volna. Hozzátette, a dokumentáció elemzését követően több kérdés is felmerült az intézmény védekezési gyakorlatával kapcsolatban, ezért további vizsgálatokra lesz szükség a teljes kép megértéséhez.
Újságírói kérdésre Müller Cecíia elmondta, több idősotthonban is felbukkant a vírus, összesen 19 intézményben, amelyek közül 8 budapesti. Ezen felül Tököl, Sződliget, Borsodnádasd, Nagymágocs, Mezőszilas, Győr, Töltéstava, Csákánydoroszló, Bodalyk, Dabas és Seregélyes idősotthonait érintette a fertőzés. Ugyanakkor megjegyezte, számos esetben csak egy-egy megbetegedést regisztráltak az intézményekben, sokszor a gondozók az érintettek.
Ötvenöt gépkocsi végzi a teszteléseket országosan
Újságírói kérdésekre reagálva Müller Cecília arról is beszélt, ivóvízzel nem terjed a járvány, a szennyvíz esetében vizsgálják ennek lehetőségét. Azoknak, akik idős hozzátartozójukat ápolják otthon a tisztifőorvos azt javasolta, hazaérkezve minden esetben cseréljenek ruhát, mossanak kezet, és lehetőleg ne tartózkodjanak huzamosabb ideig egy légtérben az idős gondozottal. Kitért arra is, mivel a koronavírus jellemzően zárt közösségekben terjed nagyobb arányban, az érettségi vizsgákat a meghatározott higiénés feltétek, és védekezőeszközök alkalmazása mellett meg lehet tartani. Müller Cecília arról is beszélt, országosan 55 gépkocsi áll rendelkezésre, amelyeket a koronavírus-tesztek elvégzésére állítottak szolgálatba, ezek ugyanakkor nem a mentésből kerültek kivonásra.
Vezetőkép: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS