A Chicagóban indított úgynevezett holokausztperekben nemcsak az MNB, de a MÁV ügyében született bírósági döntés ellen is fellebbezési eljárás folyik. Az amerikai másodfokú bíróság által megszabott ütemezés alapján a tárgyalást, egyazon bírói testület előtt várhatóan az év második felében tartják meg – válaszolta az MTI megkeresésére pénteken a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
A hírügynökség azt követően kérdezte a minisztériumot, hogy a pénteki Magyar Nemzet szerint véglegesen lezárult a MÁV és a magyar állam ellen Chicagóban 2010-ben kezdeményezett holokausztper. A lap azt írta: több bírósági forrás is megerősítette, hogy a fellebbviteli bíróság döntése szerint a felperesek nem merítették ki az összes jogorvoslati lehetőséget Magyarországon, ezért keresetüket végleg elutasították. A lap úgy tudja, hogy az MNB ellen indított hasonló perben is a magyar állam számára kedvező ítélet született, azonban a felperesek fellebbeztek. A lap megjegyzi, hogy továbbra is folyamatban van az a per, amelyet holokauszt-túlélők és leszármazottaik egy csoportja indított a MÁV és a Rail Cargo ellen Washingtonban.
A MÁV ellen 2010. február 9-én Chicagóban benyújtott keresetet egy szövetségi bíróság 2011 júniusában, a magyar fél nevében benyújtott óvás ellenére, jogilag megalapozottnak talált. A pert 95 személy kezdeményezte. A felperesek 1944-es értéken számolt 240 millió dollár vagyoni kár, ezenfelül egymilliárd dollár nem vagyoni kár megtérítését követelik. A vád szerint a MÁV “tudatosan biztosított szerelvényeket ahhoz, hogy 1944 márciusa és októbere között” 437 ezer magyar zsidót szállítsanak az auschwitzi gázkamrákba, ezenkívül megfosztotta az áldozatokat vagyonuktól és értékeiktől.
mti
Facebook
Twitter
YouTube
RSS