Nem sikerült megállapodni az európai uniós intézmények elnöki tisztségeinek betöltéséről a tagállami vezetők brüsszeli csúcsértekezletén, ezért jövő vasárnap újabb találkozót tartanak – jelentette be az Európai Tanács elnöke péntek hajnalban.
Három jelölt közül sem tudott választani a csúcsértekezlet, így továbbra is kétséges, hogy ki fogja elfoglalni a Bizottság elnöki székét. Ezért előfordulhat, hogy az eredeti négy jelölt közül – Manfred Weber (Európai Néppárt), Frans Timmermans (Szociáldemokraták), Jan Zahradil (Európai Konzervatívok és Reformerek) és Margrethe Vestager (ALDE) – senkit nem választanak meg a posztra.
Donald Tusk sajtóértekezletén arról számolt be, hogy az egyeztetésen nem sorakozott fel a többség az Európai Bizottság elnöki tisztségére jelöltek egyike mögött sem. Mint közölte, a megüresedő uniós vezetői posztokról egyfajta “csomagban” kell megegyezni, amely tükrözi a közösség sokszínűségét. Hozzátette: a június 30-i rendkívüli EU-csúcsig folytatódnak a megbeszélések, nemcsak a tagállamok között, hanem az európai parlamenti frakciókkal is.
A tagállami vezetők a csúcstalálkozón egyebek mellett elfogadták az Európai Unió következő ciklusra vonatkozó stratégiai célkitűzéseit. A négy nagyobb célt, s azokon belül további pontokat tartalmazó dokumentum megszabja 2024-ig a közös cselekvés fő stratégiai irányait, prioritásait számos fontos témakörben, és irányvezetőként szolgál majd az EU intézményei, főként az Európai Bizottság számára.
Angela Merkel német kancellár a találkozó első munkanapját követően tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: noha nem született döntés az európai uniós intézmények elnöki tisztségeinek betöltéséről, jobb még néhány napot várni, és folytatni a tárgyalásokat, mintsem elhamarkodott döntéseket hozni.
Közös megoldást akarunk az Európai Parlamenttel; semmilyen körülmények között sem akarunk válsághelyzetet teremteni
– fogalmazott.
Emmanuel Macron francia elnök újságíróknak adott nyilatkozatában leszögezte: Európának meg kell mutatnia, hogy egységet tud mutatni úgy, hogy minden fél szem előtt tartja saját és az unió érdekeit.
Az Európai Tanács által, az uniós intézmények élére javasolt mindhárom nevet kizárták, ami lehetővé teszi, hogy újraindítsuk a folyamatot
– mondta.
Juri Ratas észt miniszterelnök távozásakor azonban azt mondta, senkit sem zártak ki az uniós bizottság vezető tisztségére aspiráló jelöltek közül; még minden név az asztalon van. Reményét fejezte ki, hogy a következő vasárnap megoldás születhet a bizottsági elnök személyét illetően.
Megdőlhet a csúcsjelölti rendszer?
Azzal, hogy a szociáldemokraták és a liberálisok kihátráltak Manfred Weber európai bizottsági elnökjelöltsége mögül, billegni látszik az unió csúcsjelölti rendszere is Deák Dániel, a XXI. Század Intézet elemzője szerint. Az elemző szerint nem a csúcsjelöltek közül kerül ki az Európai Bizottság új elnöke; a hangsúly áthelyeződött az Európai Tanácsra, így a tagállamok állam- és kormányfői egyeztetnek majd a lehetséges jelöltekről. Mindenesetre egy dolog egyértelmű, mégpedig az, hogy Manfred Weber csúfos kudarcot szenvedett: a legesélyesebb jelöltből vált esélytelenné, és most már senki sem gondolja komolyan azt, hogy az Európai Bizottság következő elnöke ő lesz, hiszen még az Európai Néppárt is megosztott a személyét illetően, ami komoly arcvesztés a számára.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Patrick Seeger
Facebook
Twitter
YouTube
RSS