![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/08/K__AP20240809885-1000x600.jpg)
A Hámori Lucát is legyőző algériai származású Imane Helif, aki végül aranyérmet szerzett az olimpián, úgy tűnik, most egy másik fronton is küzdelmet folytat. Ügyvédje, Nabil Boudi ugyanis bejelentette, hogy panaszt kívánnak benyújtani a párizsi ügyészség kiberbűnözéssel foglalkozó részlegéhez.
A beadvány célja, hogy felderítsék, kik állnak a sportoló ellen indított „nőgyűlölő, rasszista és szexista kampány” mögött, illetve kik táplálták azt. Boudi szerint ez az eset „az olimpiai játékok legnagyobb szégyenfoltjaként” fog megmaradni, és kijelentette, hogy jogi harcot fognak folytatni az „igazságosság, méltóság és becsület” védelmében – írja a Liner.
Az ügy hátterében Helif és a tajvani Lin Ju-ting közötti mérkőzések állnak, amelyek heves vitákat váltottak ki a nemek közötti egyenlőség kérdésében. A vita túlmutatott a sportszerű versengés keretein, és a legmagasabb politikai körökbe is begyűrűzött, a feszült társadalmi légkörben pedig mindkét sportoló jelentős online zaklatást tapasztalt.
Az Amnesty International képviselője, Stephen Cockburn a Sports & Rights Alliance nevében nyilatkozott az ügyről, és elmondta:
Az Iman Helif és Lin Ju-ting ellen irányuló megdöbbentő mértékű online zaklatás újabb mélységesen zavaró példája annak a toxikus, szexista és rasszista diskurzusnak, amely kárt okoz a nőknek mind a sportban, mind a társadalomban.
Más emberi jogi szervezetek, köztük a Human Rights Watch és az ILGA World képviselői is kiálltak a két sportoló mellett.
Fontos megjegyezni, hogy mindkét ökölvívót kizárták a 2023-as világbajnokságról a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) által elvégzett, részleteiben nem ismertetett nemvizsgálatok alapján. Az IBA szerint nem feleltek meg a részvételi kritériumoknak, és „versenyképességi előnnyel rendelkeztek más női résztvevőkkel szemben”. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) azonban „önkényes döntésnek” minősítette ezt a lépést, és engedélyezte Helif és Lin részvételét a párizsi olimpián, többek között arra hivatkozva, hogy számos sportágban az útlevélben szereplő nem a döntő a versenyeken való részvétel szempontjából.
Forrás: Liner.hu, Fotó: Az aranyérmes algériai Imane Helif a 2024-es párizsi nyári olimpia női ökölvívó-bajnoksága 66 kilogrammos súlycsoportjának eredményhirdetésén a Roland Garros Stadionban 2024. augusztus 9-én. MTI/AP/John Locher
triacus
2024-08-11 at 13:07
@makkolok: “kevesek vagyunk mi ehhez”
Igen, TI kevesek vagytok ehhez. Maradjatok csak szépen, csendben, súlytalan kis senkik, mert csak lejáratjátok MAGATOK.
makkolok
2024-08-11 at 12:04
2024-08-11 at 11:27 a kamala harrisos cikk alatt olvashatod, hogy miért csináltam.
sorry
2024-08-11 at 11:27
makkolok: azaz ” merjünk kicsik lenni.”
bl
2024-08-11 at 11:00
Ez már rég nem arról szól, hogy ki a nő és ki nem, hanem arról, hogy joga van-e bárkinek bármiben véleményt alkotni, vagy mindenben kussolnia kell. A nők ebben a harcban nemsokára a peremterületen lesznek, mert ki a nő? Az aki annak tartja magát. Pont. Ez okoz akkora ellentmondáshegyet mellékhatásként (amit lehet a kiagyalói is pontosan tudtak), amitől minden értelmét veszti ebben a világban. Szó szerint minden.
Mekkelek
2024-08-11 at 10:55
A gatyáját viszont nem meri letolni. Buzy f.sz.
Péter
2024-08-11 at 10:55
Remélem, eljut addig a pereskedés, hogy – vizsgálatokra alapozva – bíróság mondja ki, hogy férfi vagy nő Helif.
TalEle
2024-08-11 at 10:45
Jé, a párizsi rendőrségnek van „kiberbűnözéssel foglalkozó részlege”, amely képes kiszűrni a „nőgyűlölő, rasszista és szexista” tartalmakat? A magyar szerveknek miért nincs ilyen, a közösségi médiában keringő, gyűlöletbeszédre, mások fizikai megsemmisítésére uszító „tartalmak” blokkolására képes részlege? A mesterséges intelligenciák korában – hasonlóan pl. a pedofil tartalmakhoz – ez csak elhatározás kérdése lenne…De, amíg Orbánék is előszeretettel a Facebook-on kommunikálnak, félve a rövid távú népszerűség vesztéstől, nem veszik észre, hogy, mint a lusta, tohonya béka a forró vízben, lassan megfőnek a Sorosék résztulajdonolta Facebook által gondosan melegített fazékban…
Egyébként ezen a téren a PS-nek is lenne, némi tenni valója, lásd az alábbi „hozzászólásokat”:
Ungarn über alles !
2024-06-27 at 17:35
„a szép-magas homlokára kellene néhány kilenc-milis lyuk, hogy az aljas gondolatai könnyen távozzanak belőle !”
Harun al-Rashid
2024-08-07 at 02:16
„Imádkozzatok gyaurok, hogy a Türk Tanács meg ne neszelje, hogy a magyar sajtóban milyen gyalázkodás folyik az igazhitű testvéreink ellen, mert akkor saját kézzel vágják el az alcsúfi főmuftitok torkát, egy jatagánnal a legközelebbi találkozón.”
TS
2024-08-11 at 10:38
Kicsoda lenne más, mint a zorbán?
Piroska
2024-08-11 at 10:28
Perelhetnek, attól még nem lesz nő.
makkolok
2024-08-11 at 10:24
nem láttam ruha nélkül, nem is akarom. úgyhogy nem tudom megmondani, hogy kinek van igaza. nem kellene beleszólni olyanba, amiről fogalmunk sincs. kevesek vagyunk mi ehhez, kicsik, és súlytalanok. nem kéne lejáratni magunkat, mert még bántódásunk esik külföldről. maradjunk szépen csendben, és fogadjuk el, hogy nem vagyunk olyan szinten, hogy a nagyok dolgait megvitassuk.